Forrás: Magyar HírlapHangulatkeltő elemekkel is gazdálkodtak a Kossuth téren

A gazdák sem úszták meg

A gazdák sem úszták meg, hogy ne akaszkodjanak a nyakukba hídfoglalók és szittyautódok. Fél tizenkettő felé, a tüntetés kezdete előtt fél órával úgy ezer ember van a Kossuth téren, köztük néhány százról azért nehéz elhinni, hogy volt már a kezében kapa. Szőrmebundás, vastag sminkes, hosszú, lakkozott körmű gazdát mindenesetre ritkán látni. Később azért javul a helyzet, tömött sorokban jönnek valódi gazdák is, és még a Honfoglalás 2000 transzparensét is levonják. Kinn van a Jobbik Magyarországért Mozgalom, van néhány nagy-magyarországos zászló, páran még a kettős népszavazás jelképeit tűzik ki. Árulnak Wass Albert-könyvet, magyar zászlót, Fidesz-jelvényt, perecet. Szórólapot osztogat a Magyarok Világszövetsége meg a Magyar Nemzeti Front is. Az előbbiből megtudhatjuk, hogy Orbán Viktor aláírta az uniós alkotmányt, míg az utóbbi arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy Hende Csaba lebénítja a tüntetésen részt venni kívánó polgári köröket. Sokan vannak, akik szívesen foglalkoznak aktuálpolitikával, az érdeklődők egy hangosbeszélős úrtól és egy hölgytől például azt tudhatják meg: „Orbán Viktor egyetlen baja, hogy zsidó.”

Azért vannak itt gazdák is. Őket onnan lehet felismerni, hogy nem azzal foglalkoznak, hogy Magyarország az egyetlen ország, amelyet Szűz Mária patronál, hanem inkább termésről, állatokról és elmaradt támogatásokról beszélnek. Örvendi László hajdúszoboszlói növénytermesztőnek például több százezer forinttal tartozik az állam, de ami inkább kihozta a térre, az az, hogy a „vidékiek megélhetési lehetősége egyre romlik”. A kormány nem segíti őket, hogy versenyképesek maradhassanak, s bár ők mindent megpróbálnak, a Magyarországot bekebelező és „élelmiszernek nevezett valamikkel” elárasztó külföldi piacszerzők ellen tehetetlenek. A miniszter megígérte az elmaradt támogatások kifizetését – mondjuk, de ő már sorolja is a teljesítetlen ígéreteket: október végét, december közepét, szilvesztert, január végét és február közepét is határidőként emlegette korábban a kormány. Hinni csak a bankszámlán megjelenő pénznek tudna. „Ausztriában az igénylőlapok kitöltésénél segítik a gazdákat” – reagál Örvendi László a miniszter kritikájára a hibás kitöltések miatt. Aztán témát vált: „Az, hogy a földhivatali bevallás nem egyezik a légi felvételekkel, már nem a gazda hibája.” A mellette álló úr Farkas Sándor, szintén hajdúszoboszlói kisgazda. Búzát és kukoricát termeszt. 0,93 hektárra kért támogatást, ám a minisztériumban ezt elírták 93 hektárra. Kérelmét el is utasították, miután összevetették a légi felvételekkel. Vannak más sérelmei is: „Csak azt nem értem, miért akarják a parasztnak bemagyarázni, hogy bunkó, hülye.”

„Az egész vidék problémájáról van itt szó” – szól közbe egy hölgy, aki nevét nem árulja el. Annyit tudunk meg róla, hogy Bonyhád mellől jött, s tizenkét év tejtermelés után váltott, ma borjúkat tart. Irányvesztésről, stratégia hiányáról, fejetlenségről, meggondolatlanságról beszél. „Felhívjuk a megyét, azt mondják, keressük a minisztériumot. Felhívjuk a minisztériumot, a megyéhez irányítanak. Az uniós csatlakozás előtt két évvel kötelező volt a környezetvédelmi programot beindítani. Megkötötték a szerződéseket, amelyeket a csatlakozás után két hónappal egyetlen tollvonással felbontottak, a pénzeket meg átcsoportosították” – panaszolja a hölgy.

A gazdák mindenesetre jól felkészültek. A petícióból mindenkinek jut, s a program délben pontosan elkezdődik a Himnusszal.

©

Comments are closed.