Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 22. kedd

Törvényes volt a tavalyi kettős népszavazás

Nagy többséggel elfogadta az Országgyűlés a 2004. december 5-i kettős népszavazásról szóló OVB-jelentést. A dokumentum szerint a referendum Magyarországon és a külképviseleteken is törvényesen zajlott, a népszavazás eredményét törvénysértés, rendzavarás nem befolyásolta. A jelentés beszámol arról is, hogy a két kérdéses referendumon viszonylag sok – 117 – beadvány érkezett az OVB-hez. A testület valamennyi beadványt megtárgyalta, és 84 határozatot hozott. Az eredmények újbóli megállapítása kapcsán a dokumentum arról számol be, hogy az valamennyi kifogásolt szavazókörben megtörtént. (Népszava)

Belügyminiszteri válasz Takács Albertnek

Levélben válaszolt Lamperth Mónika belügyminiszter Takács Albertnek, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa helyettesének, aki a rendőrségnél elvégzett vizsgálata során alkotmányos visszásságokat tárt fel. A jelentés javasolta a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény kiegészítését, amely megszüntetné a szolgálati érdek értelmezésének tág lehetőségét. A miniszter válaszlevelében viszont azt írja: a szolgálati érdekre történő hivatkozás lehetősége a viszonylagos definiálatlanság ellenére sem parttalan, egyrészt mert a jogszabályok tételesen felsorolják az alkalmazási kört, másrészt, mert tiltott a joggal való visszaélés. A belügyminiszter nem ért egyet az ombudsman felvetésével, hogy a túlóradíj kifizetése ne a parancsnok döntési jogkörében legyen. A rendőrök sérelmezték azt is, hogy nincs hatályos etikai kódexe a rendőrségnek. A miniszter közölte: intézkedett a dokumentumnak az érdekképviseleti szervekkel együttműködve történő kiadásáról. (MTI)

A zsidóság összefogására van szükség

Összefogásra és folyamatos párbeszédre kérte a térség zsidó vezetőit a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, egységes fellépést szorgalmazva a német kormány által folyósított kárpótlás egységesítése érdekében. A nyugat- és a kelet-európai holokauszt-túlélők közötti különbségtételt ‘erkölcsileg soha nem lehetett megindokolni’ – hangsúlyozta Heisler András a Közös felelősség című regionális tanácskozás nyitónapján a fővárosban. Cobi Benatoff, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke elmondta, hogy a szervezet következő, júniusi közgyűlésén várhatóan új alapszabályt fogadnak el, javaslata szerint a vezetőségben Magyarország állandó helyet kapna. (MTI)

Gazdasági vezetőkkel tárgyalt Medgyessy

A következő hónapok együttműködési lehetőségeiről tárgyalt Medgyessy Péter rendkívüli és meghatalmazott nagykövet a Magyarországon működő gazdasági szervezetek vezetőivel. A találkozón az utazó nagykövete megerősítette, hogy 2005-ben is segíteni szeretné a magyar gazdasági szervezetek nemzetközi tevékenységét, a magyar tulajdonú és a Magyarországon működő nemzetközi vállalatok piaci terveinek megvalósulását is. Medgyessy Péter idei tervei között egyebek mellett Bulgária, Kína, Kanada, Ukrajna meglátogatása szerepel. A gazdasági szervezetek jelenlévő vezetői azt kérték tőle, hogy az üzletkötések előtt tekintélyével erősítse a magyar vállalatok üzleti pozícióit világszerte. Megállapodtak abban, hogy a gazdasági kamarák és szövetségek megosztják terveiket az utazó nagykövettel annak érdekében, hogy Medgyessy Péter tárgyalásain lobbizni tudjon ezen elképzelések megvalósításáért. (MTI)

CopyRight Népszava

Comments are closed.