Forrás: NOL

Közel-Kelet: feszültségingadozás

Hírösszefoglalónk, 2005. február 19. 00:00

Mahmud Abbasz palesztin elnök a pénteki imán, RamallahbanKép: REUTERS – AMMAR AWADÖngyilkos merényletek rázták meg pénteken az egyik legnagyobb síita ünnepet Irakban. Izrael és a palesztinok tovább egyeztetnek. Bush Szíria demokratizálását hiányolja, Irán ügyében „szabad kezet” ad Izraelnek.

Nincs több gázai házrombolás. Abbahagyja Izrael a házrombolásokat a Gázai övezetben – jelentette be pénteken a védelmi minisztérium. Az izraeli hadsereg 2002 óta rombolja le a palesztin fegyveresek, elsősorban az öngyilkos merénylők házait, ám egy nemrég készült jelentés szerint az akciók több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak. A vizsgálat megállapította, hogy a rombolás gyakran felettes felügyelete nélkül történt Gázában.

Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel, előtte pedig Mahmud Abbasz palesztin elnökkel tárgyalt az a dubai milliárdos, aki megvenné a nyáron kiürítendő Gázai övezeti zsidó telepeket, melyeket így nem rombolnának le. Muhamed Abbar hajlandó 56 millió dollárt fizetni 56 négyzetkilométernyi területért. Saron korábban többször is kijelentette, hogy a telepesek lakóházait a kiürítés után felrobbantják.

Moszkvai támogatja Teheránt. Irán nem akar atomfegyvert gyártani Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint, aki azt tervezi, hamarosan Teheránba látogat. – Irán lépései meggyőztek arról, hogy nem törekszik nukleáris fegyver előállítására, és ezért minden tekintetben folytatjuk vele együttműködésünket, beleértve az atomenergia-ipart is – mondta Putyin pénteken Moszkvában, miután fogadta Haszan Rohanit, Irán nemzetbiztonsági főtanácsának vezetőjét. Irán orosz közreműködéssel építette busheri atomerőművét, Moszkva pedig nemrég azt is bejelentette, hogy rakétákat ad el Teheránnak.

Washingtonban George W. Bush közölte, hogy diplomáciai úton próbálja meggyőzni Iránt: elfogadhatatlanok atomfegyver gyártására tett kísérletei. Az amerikai elnök közelgő látogatásán közös stratégiát akar kidolgozni – a Teheránnal egyébként már tárgyaló – európai kollégáival. Izraelt teljes támogatásáról biztosította Bush, amennyiben a zsidó állam fenyegetve érzi magát Irántól.

Bush szorongatja Szíriát. Damaszkusz nincs szinkronban a közel-keleti demokratikus folyamatokkal – jelentette ki George W. Bush, aki korábban a Közel-Kelet demokratizálását tűzte ki hosszú távú céljául. Az amerikai elnök ugyan nem vádolta meg Szíriát azzal, hogy köze lett volna a hétfői Hariri-gyilkossághoz de követelések egész listáját állította fel Damaszkusszal szemben. Köztük felszólította Szíriát: adja át Szaddám Huszein volt iraki vezető Szíria területén bujkáló híveit, ne támogasson terrorista csoportokat, és vonják ki csapataikat Libanonból. Bush arra kérte Szíria vezetőit, segítsék az ott májusban esedékes „szabad és igazságos” választások megrendezését – írta a BBC.

Ismét véres asura Bagdadban. Közel harminc halottja és több tucat sebesültje van annak a négy bagdadi merényletnek, amelyet pénteken az egyik legfontosabb síita vallási ünnepen, az asurán követtek el – jelentette az MTI. Két bagdadi mecsetnél öngyilkos merénylők robbantottak az imádkozók közé vegyülve. A fővárosi ünnepi felvonulástól nem messze történt merényletet egyes források szerint szintén egy fanatikus követte el testére erősített pokolgéppel, kórházi források beszámolója azonban aknagránát becsapódásáról szól. A negyedik merényletben rakéta csapódott be a Bagdad északi részén egy rendőrőrs és egy mecset közelében. Az asura a síiták egyik történelmi főalakjának, Huszeinnek a mártírhalálára emlékező vallási ünnep.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.