Forrás: Magyar Hírlap Tűzszünet –
Hamasz nélkül
Befejeződik az erőszak
Befejeződik az erőszak az izraeliek és a palesztinok között – erről állapodott meg Sarm-es-Sejkben Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmud Abbasz palesztin elnök. A csúcstalálkozó másik két résztvevője, Egyiptom és Jordánia pedig bejelentette, hogy visszaküldi Izraelbe nagykövetét.
A várakozásoknak megfelelően bejelentette a négy éve tartó erőszak leállítását az izraeli és a palesztin vezető. Ariel Saron és Mahmud Abbasz közreműködésével az intifáda kezdete óta a legmagasabb szintű találkozót tartották a két fél között. A sarm-es-sejki csúcstalálkozón részt vett a vendéglátó Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdullah jordániai király is.
„Abbasz elnökkel megegyeztünk abban, hogy minden palesztin (csoport) leállítja az összes támadást minden izraeli ellen és mindenhol, ugyanakkor Izrael is abbahagyja a katonai támadásokat minden palesztin (célpont) ellen, mindenhol” – közölte Saron. A kormányfő szavai azonban kissé optimistának tűnnek, a Hamasz szóvivője ugyanis tegnap megismételte: először értékelik a csúcstalálkozó eredményeit, és csak azután kötelezik el magukat a tűzszünet mellett.
Folytatás a nyomtatott verzióban.
MH-összeállítás
©