A Szochnut nemzetközi konferenciát rendezett Izraelben a diaszpóra közösségi vezetőinek és ortodox rabbijainak, amelyre a meghívást elfogadta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, Herczog László, az ortodox hitközség elnöke, Baruch Kaizler, a Wesselényi utcai Alapítványi Iskola igazgatója, és Levy Dov, a visegrádi utcai zsinagóga rabbija, az ELTE tanára.
A konferencia munkájában Sallai Meridor, a Szochnut elnöke, Uri Lupoliansky, Jeruzsálem főpolgármestere, Shlomo Amar és Yona Metzger izraeli főrabbik is részt vettek. Zoltai Gusztáv a magyarországi zsidóság jelenlegi helyzetéről, reneszánszáról adott rövid beszámolót héber nyelven.
A konferenciát megelőzően találkozott Mark Soferrel, a külügyminisztérium államtitkár-helyettesével. A megbeszélésen a magyarországi zsidóság helyzetéről volt szó, illetve felvetődött, hogy az izraeli rádió magyar adását a hatóságok anyagi okokból meg akarják szüntetni. Ezzel kapcsolatban a Mazsihisz ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az adás nagyon fontos lenne a magyarországi zsidóságnak, és nemcsak neki, hiszen Magyarországon nagy a műsor hallgatottsága.
A konferencia szünetében Tova Pinto, a Szochnut Közép- és Kelet-európai igazgatója és Zoltai Gusztáv találkozott Avi Pazner nagykövettel, a Zsidó Nemzeti Alap (Keren Hajesod) világszervezet elnökével. A megbeszélésen a terror áldozatai árváinak megsegítésére irányuló magyarországi segélyakcióról esett szó, mely eredményeként már jelentős összeg gyűlt össze, amit át is utaltak Izraelbe.
Breuer