Forrás: NOL

Ötven új műemlék

Védett épületek állnak a Madách-sétány útjában

N. Kósa Judit, 2005. február 8. 00:00

Holló utca 12. – most védett lett, de már csak a homlokzata van megKép: FOTÓ: kovalovszky dánielMűemlékké nyilvánítottak ötvenegy belső-erzsébetvárosi házat. Ezzel úgy tűnik: nyertek a régi pesti zsidónegyed megőrzéséért küzdő szervezetek.

Ötvenegy belső-erzsébetvárosi épület egyedi műemléki védettségéről döntött tegnap a kulturális minisztérium. Ezzel eldőlt: a régi pesti zsidónegyedként ismert városrész műemléki jelentőségű területté nyilvánítása után egy újabb, a korábbinál is erősebb eszköz áll az örökségvédelmi hatóság rendelkezésére ahhoz, hogy megakadályozza a hagyományos épületállomány bontását és új, a városszövethez nem illő háztömbök építését. A Belső-Erzsébetváros Klauzál tér, Wesselényi utca, Kiskörút és Király utca határolta részén ezután az épületek mintegy ötöde védett lesz.

Műemlék lesz a Holló, Kazinczy, Rumbach Sebestyén, Dob és Dohány utca számos lakóháza mellett a Madách tér modern együttese, a Kazinczy utcai rituális fürdő, a Hősök temploma, sőt a Hungária fürdő is. Igaz, az utóbbiból csak az a néhány fal, amely túlélte az elmúlt évek „életveszély-elhárításait”. Megmenekülhet viszont jó néhány olyan lakóház, amelyeket a kerületi önkormányzat érvényes szabályozási terve bontandónak minősített, rossz állapotukra vagy arra hivatkozva, hogy a kialakítandó Madách-sétány útvonalába esnek. A sétány tervét is újra kell majd gondolni, hiszen a Kazinczy utcától a körút felé haladó nyomvonal immár műemlék épületekbe ütközik.

A Belső-Erzsébetvárosban százéves tervezgetés és jó néhány esztendős előkészítés után tavaly tavasszal kezdődött meg a Holló és Kazinczy utca között a sétány és az azt szegélyező hatalmas háztömb, a Holló-ház építése. A civilek tiltakozását és a főváros, valamint a műemlékvédelmi hatóság fellépését egy háromemeletes, szecessziós lakóház, a Holló utca 11. alatti egykori ezüstműves-épület bontása váltotta ki. Bár 2000-ben mindkét hivatal áldását adta a bontást és építést is magába foglaló kerületi tervre, a jelek szerint a megvalósult ötlet már nemcsak a civileket, hanem a döntési helyzetben lévőket is sokkolta.

A hatékony sajtókampányt folytató Óvás! Egyesület fellépése nyomán 2004. június 15-én a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elrendelte a terület ideiglenes védelmét, egy hónapra rá pedig egyéves, ugyancsak ideiglenes védelem alá helyezte a leginkább veszélyeztetett házakat. Igaz, a Holló utca 11. bontását már nem tudta megakadályozni: a masszív épület napok alatt, nyomtalanul eltűnt. A műemléki jelentőségű területté nyilvánítás viszont még az ősszel megtörtént, hiszen a kulturális tárca elfogadta a Világörökségi zónára vonatkozó szabályozást; a zsidónegyed teljes egészében ebbe a védelmi kategóriába tartozik.

A KÖH védelmi tevékenységének nagy eredményeként üdvözölte a minisztériumi döntést Varga Kálmán, a hivatal elnöke, aki szerint az eset bizonyítja, hogy a szabályok következetes betartásával megóvhatók az épített értékek. Mint arról korábban beszámoltunk, a hivatal által nemrégiben készített közvélemény-kutatás eredményei is azt mutatták, hogy az emberek többsége egyetért a műemléki óvással. A régi pesti zsidónegyedben élők kétharmada, minden megkérdezett háromnegyede vélte úgy, hogy indokolt volt a területi védelem kimondása. Igaz ugyanakkor az is, hogy a terület lakóinak fele elfogadja a kerületi vezetés azon érvelését, hogy a műemlékké nyilvánítás elriaszthatja a reménybeli befektetőket.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.