NOL

Feszültségek egyházak között Nem engedik be a zsinagógába a pártokat Czene Gábor, 2005. február 1. 00:00

Eddig sem engedtük meg, és a jövőben sem fogjuk, hogy a zsinagógák a pártpolitika színtereivé váljanak – nyilatkozta lapunknak Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Szerinte öszszességében sokat javult, de az utóbbi időben ismét feszültté vált a hitközségek és a keresztény egyházak viszonya.

Úgy látszik, hatvan évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Európa hajlandó legyen felfogni, milyen rémtetteket követtek el a vészkorszakban a zsidósággal szemben. A múlt héten Auschwitzban tartottak nemzetközi gyászünnepséget, de idehaza is számos rendezvényen emlékeztek és emlékeznek meg a holokauszt áldozatairól.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke fontosnak tartja például, hogy a pesti gettó felszabadításának évfordulóján a három közjogi méltóság mellett valamennyi parlamenti párt képviselője jelen volt a Dohány utcai zsinagógában megtartott emlékező istentiszteleten. Ugyanennyire fontos – tette hozzá -, hogy az országszerte tartott megemlékezéseken katolikusok és más egyházakhoz tartozó keresztények is részt vesznek. Szimbolikus jelentősége van annak, hogy ‘keresztény testvéreinkkel közösen gyászoljuk azokat a magyar állampolgárokat, akiket elpusztított a gyűlölet’.

A Mazsihisz elnöke úgy tapasztalta, hogy az utóbbi években sokat javult a zsidó hitközségek és a nagy keresztény egyházak viszonya. Ez természetes állapot, hiszen ‘más hitelveket vallunk ugyan, de közös erkölcsi alapon állunk a keresztény egyházakkal’. Jól működnek az intézményes kapcsolattartás fórumai – egyebek mellett a Keresztény-Zsidó Társaság -, az egyházakat érintő közös ügyekben rendszeres a konzultáció.

Az utóbbi hónapokban azonban több esemény is feszültséget keltett a zsidó felekezet és a keresztény egyházak között. Heisler András a kettős állampolgárságról szóló népszavazást és az egyházi iskolák támogatásáról folyó vitát említette.

A határon túl élő magyar ajkúakért a Mazsihisz is felelősséget érez – mondta Heisler András -, de a keresztény egyházaktól eltérően úgy ítélte meg, hogy a kettős állampolgárság ügye olyan pártpolitikai kérdéssé vált, amelyben egy felekezetnek nem szabad állást foglalnia. Az egyházi iskolák finanszírozása kapcsán a zsidó hitközségek is egyetértettek azzal, hogy az állam nem tehet különbséget a felekezeti és az önkormányzati intézmények között, azt viszont nem tartották helyesnek, hogy a ‘sajtón keresztül üzengessünk, vagy gyerekeket vigyünk az utcára tüntetni’. A Mazsihisz a nyílt konfliktus helyett inkább tárgyalásokat szorgalmazott a kormánnyal, és Heisler András úgy látja, ez a módszer eredményre is vezetett.

A Mazsihisz – jegyezte meg – később is fenntartja a jogot, hogy esetenként önálló és markáns véleményt fogalmazzon meg az egyházakat érintő kérdésekben. ‘Hatvan évvel a holokauszt után és tizenöt évvel a rendszerváltást követően akár kisebbségi vélemény is nyugodtan vállalható’ – mondta.

A pesti gettó felszabadításának évfordulóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felszólalt a Dohány utcai zsinagógában. A Mazsihisz elnöke szerint ez semmi esetre sem sorolható a pártpolitikai megnyilvánulások közé: ‘a kormányfő helyhez és alkalomhoz illő beszédet mondott’. Pártpolitikai megnyilvánulásoktól azonban mindenkinek tartózkodnia kell a templomi szerepléseknél. Mi eddig sem engedtük meg, és a jövőben sem fogjuk, hogy a zsinagógák a pártpolitika színtereivé váljanak – jelentette ki Heisler, aki szeretné, ha más egyházak és felekezetek is megfelelnének ennek az elvnek.

Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére *

Comments are closed.