A magyar zsidókat mentő svájci Carl Lutz
Sárközy Júlia, 2005. január 20. 00:00
A svájci olasz televízióban (TSI) magyarok mutatták be a Svájcban majdnem teljesen ismeretlen Carl Lutzot, akinek nevét -Raoul Wallenberg, Giorgio Perlasca, Angelo Rotta és mások sorában – a budapesti Dohány utcai zsinagóga kertjében található emléktábla is őrzi. Az 1942 januárjában Budapestre érkezett svájci konzul 62 ezer magyar zsidót mentett meg.
Svájc egyik legszebb tópartján, az egykori patináját még halványan őrző locarnói Grand Hotelben a svájci televízió olasz csatornájának újságírója, Aldo Sofia hét magyart kérdezgetett hatvan évvel ezelőtti történésekről, Carl Lutzról és a budapesti Vadász utca 29. szám alatti Üvegházról. Noha a meghívottak jól emlékeztek arra, ami 1944 márciusa és 1945 januárja között történt, de láthatóan nem volt könnyű számukra felidézni a múltat. S nemcsak a vállukat nyomó nyolcvan év, a repülőút, az idegen környezet miatt. Mint elmondták, az interjú előtt egyikük sem tudott aludni az emlékek miatt. Ám végre arról beszélhettek, aki megmentette 62 ezer magyar zsidó között az ő életüket. Mégsem számít olyan hősnek, mint Raoul Wallenberg, vagy az olasz Giorgio Perlasca. (Perlasca sokáig hallgatott múltjáról, de honfitársai néhány évvel ezelőtt felfedezték, és neve ma már fogalom.) A svájci Carl Lutz viszont teljes csendben halt meg, 1975-ben egy berni öregek otthonában. Csak egy neki dedikált bélyeget kapott hazájától utólagos elismerésként, 1999-ben.
A történelmi igazságtalanságot Schweitzer József, Milder Sándor és felesége Anna, Sándor Iván, Mezei András, Kálmán György és testvére Edit próbálta helyretenni a TSI dokumentumfilmjében. A magyar shoa túlélőit Aldo Sofia kutatta fel az Új Életben tavaly megjelent hirdetéssel. Így született meg az Üvegház (La casa di vetro) című alkotás: Svájc szembenézése saját múltjával. A másfél órás dokumentumfilm Theo Tschuy magyarul is megjelent könyve alapján készült, a rendező Enrico Pasotti. A film megvalósulásában oroszlánrészt vállalt a magyar televíziókból ismert Rajna Judit is.
Kiállítás a Budapesten berendezett Carl Lutz-emlékszobában
Az Üvegház visszaemlékezése 1995-ben kezdődik egy Zürichbe tartó vonaton, amelyen Lutz első felesége, Gertrud infarktust kap. Éppen a svájci televízióba tartott, hogy férjéről beszéljen. Vonattal utaztak Budapestre is, 1942 legelején. Lutz az Egyesült Államok és Palesztina után vállalta el a magyarországi konzulhelyettesi állást. Egy szegény, vallásos család tizedik gyermeke volt, aki diplomatakarriert futott be. Budapesten ő képviselte a brit és az amerikai érdekeket is. Budai villában élt, fényképezni, filmezni szeretett. Jól fésült hajával, szemüvegével, vasalt öltönyével másodvonalbeli mintabürokrata volt. „Magunktól fedeztük fel, mi történik körülöttünk!” – mondja a filmben Gertrud. Lutz már „42-ben tízezer zsidó fiatalt mentett ki Palesztinába. „44-ben védett házakat jelölt ki, összesen 72 budapesti épületre került fel a svájci kereszt. Lutz menleveleket osztott a svájci követség pecsétjével, először nyolcezret, számuk aztán – igaziak és hamisak – több tízezerre nőtt. Lutz járt az óbudai téglagyárban, a Duna-partra embert menteni, s a Hegyeshalom felé tartó halálmenetekből kiragadta, akit csak tudott. Segítséget a fiatal cionistáktól kapott, a budapesti Vadász utca 29. alatti Üvegházban, Weiss Artúrtól és társaitól, ők hamisítják a menleveleket is. Lutz neve gyorsan ismert lesz, a menlevelekért hatalmas tömeg vár az Üvegház előtt. Lutz fáradhatatlan, de ő is csak ember: „Beleőrülök, amikor hirtelen döntenem kell, kit mentsek meg. Hol van Isten?” – írta naplójában. Beleszeret az általa megmentett Magdába – erről Magda lánya, az örökbe fogadott Agnes Hirschi számolt be.
A tanúvallomások és korabeli felvételek mellett a film rekonstruálja Lutz és Adolf Eichmann tárgyalásait is: hogyan tudta a hatalom nélküli Lutz kijátszani a zsidókat követelő Eichmannt. Az élet és a halál intézője vívott harcot egymással. Talán az segített neki, hogy vérbeli bürokrata volt. „Az auschwitzi jegyzőkönyvet is Lutz juttatta el Svájcba diplomata apámhoz, aki a sajtónak továbbította” – idézi fel Enrico Mandell-Mantelli. Mindezért Lutz 1944-ben többszöri figyelmeztetést kapott és vizsgálat is indult hivatali hatáskörének túllépése miatt. Lutz kezdeményezései zavarták a semleges Svájc politikáját, mégse hívták vissza, talán a külügyminisztérium azt gondolta: sose lehet tudni, hátha a konzul tevékenysége a későbbiekben még hasznot hozhat – tételezi fel a film. Idézet Lutz naplójából:”Ellenem volt mindenki: nácik, nyilasok, a Palesztinába való menekítést korlátozni akaró angolok és főleg Bern. Háború utáni hazatértemkor a svájci határon a vámos csak azt kérdezte tőlem: mit akarok bevallani”. A film a német egyenruhában embert mentő cionista, Milder Sándor mondatával ér véget: „Nem volt hős, én sem voltam az, de ugyannak a keréknek voltunk a fogai, és ezt a kereket Lutz mozgatta”.
– A svájciakat akartuk felébreszteni ezzel a filmmel, de reméljük, hogy a magyar közönség is megismerheti – nyilatkozta a Népszabadságnak Enrico Pasotti rendező.
Locarno-Róma, 2005. január
„Beleőrülök, amikor hirtelen döntenem kell, kit mentsek meg. Hol van Isten?” – írta naplójában Carl Lutz. A kép 1945-ben szétlőtt budapesti lakásáról készült.
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©