Forrás: NOL

Gyurcsány-beszéd a budapesti gettó felszabadításának emlékünnepén

Népszabadság Online, 2005. január 18. 11:00

Emlékező istentiszteletet tartott a Budapesti Zsidó Hitközség kedden a budapesti gettó felszabadításának 60. évfordulója alkalmából a Dohány utcai zsinagógában, ahol beszédet mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

A megemlékezésen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szili Katalin, a parlament elnöke, Boross Péter és Orbán Viktor volt miniszterelnök, valamint a kormány több tagja. Megjelent Demszky Gábor főpolgármester, továbbá a parlamenti pártok több vezető politikusa. 

“A Magyar Köztársaság megértette, hogy csak egy elvre épülhet közös nemzeti létezésünk, egymás megbecsülése, a jóhiszeműség, a jóravalóság elfogadása, a becsület és a tisztesség útja, ez vezérelhet bennünket” – hangsúlyozta a kormányfő a magyar és az izraeli himnusz elhangzása után mondott emlékbeszédében.

A holokauszt nem egy a bűnök közül, hanem a bűn, amire nincs  bocsánat – mondta Gyurcsány Ferenc.

A gyarlóság bűne bocsánatos bűn, ellenben a gonoszság bűne, mely az ember lelkének, életének legfontosabbikával, a szeretettel, a megbecsüléssel, a tisztelettel helyezkedik szembe, nem bocsánatos bűn – mondta.

“Akit megsebeznek, az a mi testvérünk, akit megaláznak az a mi testvérünk, akit méltóságában bántalom ér, az a mi testvérünk”, higgyen bármiképp istenében – hangsúlyozta.

Megóvjuk önmagunkat, megóvjuk nemzeti közösségünket, oltalmat nyújtunk valamennyi vallásos közösségnek, ezt követeli meg közös emberségünk, közös magyarságunk – fogalmazott a miniszterelnök.

Áldott legyen mindazoknak a tevékenysége, neve és akarata, akik segítettek, hogy Magyarország, Budapest lakói győzedelmeskedjenek a  rossz fölött – mondta Gyurcsány Ferenc, s beszédét héberül, a “béke mindenkinek” szavakkal zárta.

A szovjet hadsereg 1945. január 18-án szabadította fel a pesti “nagy gettót”. A VII. kerületi Dohány utca, a mai Kertész utca, a Király utca és a Károly körút által határolt területen mintegy 70  ezer embert zsúfoltak össze. A háborúban a főváros 200 ezres zsidóságának hozzávetőlegesen a fele elpusztult. (MTI)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.