„Végjáték” – programsorozat a Holokauszt Emlékközpontban
Népszabadság Online, 2005. január 16. 10:17
1945. január 17-én tűnt el Raoul Wallenberg, akinek Budapesten zsidókezrei köszönhették az életüket. Tíz nappal később, január 27-énfelszabadították az auschwitzi haláltábor még életben maradt lakóit. Ekét szimbolikus napra emlékezve a Holokauszt Emlékközpontfilmvetítéseket, koncerteket, könyvbemutatókat és beszélgetős esteket szervezett.
A részletes program:
Január 17. hétfő
18.00 órától filmvetítés – Alberto Negrin: Perlasca
20.00 órától Szita Szabolcs történész előadása az embermentőkről
Helyszín: oktatóterem
Giorgio Perlasca olasz üzletember az 1944-es, megszállt Budapesten, magát spanyol diplomatának kiadva, több ezer ember életét mentette meg. A „90-es évek elejéig ismeretlen igaz embert egy túlélő kutatta fel Olaszországban, ezután íródott a film forgatókönyve. A magyar-francia-olasz kooprodukcióban készült filmet tavaly mutatták be.
Január 18. kedd
18.00 óra filmvetítés – Roman Polanski: A zongorista
Helyszín: oktatóterem
1939, Varsó. Wladislaw Szpilman zongoraművész egy lemezstúdióban dolgozik, amikor a németek bombázni kezdik a várost. Ekkor kezdődik a lengyel zsidó zongorista hányattatása, aki menekülni és bujkálni kezd, végül túléli a háborút – életét egy német katonatiszt menti meg. Roman Polanski nagy port kavaró, igaz történeten alapuló filmjét 2002-ben, Cannes-ban Arany Pálma díjjal tüntették ki, 2003-ban pedig három Oscar-díjat kapott.
Január 20. csütörtök
18.00 órától filmvetítés – Kármán Irén: Szép sima kő
Utána beszélgetés a film készítőjével, Kármán Irén dokumentumfilm-rendezővel és Köves Mihállyal, a film főszereplőjével.
Helyszín: oktatóterem
Hatvan évvel azután, hogy egy alföldi kisváros lakóit elhurcolták, a két túlélő egyike visszamegy gyerekkora színhelyére, Tiszaföldvárra. 1944-ben – ahogy a ma is ott lakók fogalmaznak – a „zsidóknak el kellett menniük”; ma örömmel fogadják a hazatérőt, aki egykor remek focista volt. Mindenkinek van egy jó szava hozzá, csak arról nem tud senki semmit, hogyan dózerolhatták le az egykori zsidó temetőt az épülő PennyMarket kedvéért, hová lettek a sírkövek, miként tűnt el nyomtalanul a föld felszínéről az egykor képeslapként is megörökített zsinagóga, merre kallódnak a valaha közöttük élt zsidó szomszédok vallási életének tárgyi emlékei. Kármán Irén, aki maga is a falu szülötte, ezt az eredménytelen nyomozást kíséri végig 52 perces tavaly készült dokumentumfilmjében.
Január 21. péntek
19.00 óra – „Európa Auschwitz távlatából”
(a Lengyel Intézet támogatásával)
Helyszín: oktatóterem
A rendezvény vendégei Marek Miller és Zbigniew Zbikowski Varsóból, az Európa Auschwitz távlatából című könyv szerzői, akik feltárták a magyarországi deportálások néhány eddig még nem ismert részletét. Az esten a könyvet és a belőle készülő filmsorozat egyes részeit mutatják be.
A Varsói Egyetem újságíró tanszékének riportműhelye (www.reporter.edu.pl) évek óta kutatja és gyűjti az auschwitzi tábor túlélőinek beszámolóit, így magyarokét is. A rendezvény vendégei Marek Miller és Zbigniew Zbikowski, a varsói riportműhely vezetői és a kötet szerzői a világ számos archívumában jártak. Nemrég jelent meg Lengyelországban könyvük, az „Európa Auschwitz távlatából”, amely hiteles és első kézből származó beszámolókat tartalmaz kronológiai sorrendbe állítva. A könyv egyik fejezete a magyarországi deportálásokról szól, a beszámolók egyes részei először kerülnek nyilvánosságra. A könyv alapján egy dokumentumfilm-sorozat is készült („Auschwitz-krónika”, rendezte: Michal Bukojemski), melynek egyes részeit az est során levetítjük.
Január 22. szombat
17.00 órától filmvetítés – Joseph Losey: Klein Úr
Helyszín: oktatóterem
Robert Klein műkereskedő ráérez a zsidóüldözésekben rejlő üzleti lehetőségekre és jóval áron alul vásárolja fel a kiszolgáltatott emberek kényszerből eladott javait. Egyszer azonban összetévesztik egy hasonló nevű zsidó emberrel, aminek az a vége, hogy Auschwitzba deportálják. Az 1976-ban készült film főszereplője Alain Delon.
Január 22. szombat
20.00 órától Egymásnak mesélünk
Az est vendégei lesznek Bódis Kriszta írónő, Majtényi László korábbi adatvédelmi biztos, Keserű Ilona képzőművész, Lábas Endre író, Schweitzer József főrabbi és Muszbek Katalin, a Hospice Alapítvány vezetője. Helyszín: a kiállítótér.
Történeteink szóban, szombaton személyesen. Téma az árulás. Meghívottaink, és spontán vállalkozók a közönség soraiból elmondják egymásnak, mindannyiunknak történeteiket az árulásról. Jöjjön el, hallgasson és meséljen, ha úgy érzi, van mit mondania a társainak.
Január 24. hétfő
18.00 órától filmvetítés – Giving Voice (angol nyelven)
Helyszín: oktatóterem
A film után beszélgetés, moderátor: Lányi Eszter, a Haver alapítvány vezetője, vendég Illy Luca, a filmet készítő Shoah Alapítvány magyarországi képviselője.
A filmben hét amerikai tinédzser beszél arról, hogyan érzett, mit gondolt akkor, amikor végighallgatta holokauszt-túlélők beszámolóit. (www.vhf.org/givingvoice) Angolul tudó diákok, diákcsoportok és tanárok és érdeklődők jelentkezését várjuk!
Január 26. szerda
16.00 órakor bemutatkozik a Centropa Magyarország Zsidó Családtörténeti Központ: Az eltűnt létforma nyomában címmel
Helyszín: oktatóterem
A Centropa célja, hogy idős, zsidó származású emberekkel készített családi és életútinterjúk segítségével rekonstruálja, hogyan éltek a kelet-európai zsidók a holokauszt előtt és után. Az interjúkon keresztül zsidók és nem zsidók számára is megismerhetővé válik az eltűnt kelet-európai zsidó életforma és kultúra sokszínűsége. A Centropa bemutatkozását követően az egyik interjúalany, Domonkos István mesél a közönségnek.
18.00 órától Bächer Iván felolvasóest és dedikálás
Helyszín: a kiállítóterem
Január 27. csütörtök
11.00 órakor megemlékezés az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának hatvanadik évfordulójáról
Helyszín: zsinagógatér és emlékfal
17.00 órától a MAUS című, világhírű képregény bemutatója
Helyszín: kiállítótér
A kötetet magyar nyelven az Ulpius-Ház Kiadó jelenteti meg. A könyvet Orbán Katalin irodalmár mutatja be a közönségnek.
A MAUS egy Amerikában élő auschwitzi túlélő visszaemlékezése, amelyet New Yorkban mond tollba a fiának. Ennek alapján nem lenne különleges a történet, hiszen olvastunk számos, hasonló visszaemlékezést. Különlegessége, hogy Art Spiegelman, a lengyel zsidó túlélő fia nem egyszerűen leírta a hallottakat, hanem – grafikus lévén – képregényben megrajzolta az eseményeket és a máig ható traumákat. További különlegessége, hogy állatok képében személyesíti meg a zsidók, a nácik és a lengyelek életét (és halálát). Így lett a MAUS 1992-ben Pulitzer-díjas képregény.
Valamennyi programra a belépés ingyenes.
(NOL)
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©