Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

A Soros-felsőbbrendűség duzzadó buborékja

A milliárdos saját bevallása szerint is Magyarországon valósította meg legjobban azt, amit pénzével el akart érni

2005. január 12. (4. oldal)

Lovas István

Soros eddigi könyvei nem jelentettek igazán piros betűs ünnepet nemcsak közvetlen és közvetett támogatottjainak, de szimpatizánsainak sem. Talán nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban 1998-ban, A globális kapitalizmus válsága – A nyitott társadalom veszélyben címen megjelent könyvéről írt recenzió annak piacra dobását követő harmadik héten már meg is jelent a jobboldali magyar sajtóban, amit Soros oldalán igen hosszú és igen kínos csend követett.

A dolog nyitja pofonegyszerű: míg a milliárdos itteni hívei gyakorlatilag kivétel nélkül piaci fundamentalisták és a legválogatottabb hayekisták, addig Soros ahol éri, ott üti a nagy társadalmi kérdések elrendezésében impotensnek mutatkozó piaci erőkbe vetett vak hitet, a globalizmus hibáit és a globális kapitalista mechanizmus intézményeit. Azt állítja ugyanis, hogy ezek alapvető bizonytalanságot okoznak, és e bizonytalanság láncreakciót létrehozva kolosszális válsághoz vezetnek, vezethetnek. Kivéve akkor, ha a “nyitott társadalom” koncepcióját terjesztjük el e földön, ami nemcsak a pénzügyi rendszert, de egész civilizációnkat megmenti. Erre pedig mi sem alkalmasabb, mint saját gondolatainak megvalósítása. Lásd Magyarország, szokta hozzátenni filantróp, világmegváltó tevékenysége általa legsikeresebbnek tekintett laboratóriumára utalva.

Ha Marxnak Feuerbachról írt tizenegyedik tézisét (“a filozófusok eddig csak különféle módon értelmezték a világot, holott a lényeg az, hogy megváltoztassuk”) ma szoborba kellene önteni, valószínű, hogy George Soros a modellek első sorában állhatna, nagy eséllyel azonnali megformázásra várva.

A gyakorló globális spekuláns rajongóinak és gyűlölőinek tábora széles e világon minden bizonnyal a több tíz milliós mezőben mozog. Míg a bangkoki kormány azért nem engedte Thaiföldre látogatni, mert – mint érvelt – nem tudja biztonságát garantálni (ugyanis a sziámiak közül is sokan őt tartják az ázsiai pénzügyi válság kirobbantójának), addig már a rendszerforduló tájékán Mark Palmer, a volt budapesti amerikai nagykövet, később Ronald Lauder üzlettársa félig tréfásan azt mondta, ha választani kellene, hogy mit zárjon be, Soros budapesti alapítványát, vagy a Szabadság téri amerikai nagykövetséget, valószínűleg az utóbbi bezárása mellett döntene.

A Magyarországon született pénzember azonban nem karosszékben ülő álmodozó, hanem igazi nehézsúlyú világmegváltó, akinek ötletei kivitelezéséhez van kísérletezni való pénze. Mert ha netán csak ötlete lenne, azzal nem sokra menne, hiszen az mindenkinek lehet. Ha valakinek azonban pénze is van hozzá, az már veszélyes fegyver. Képzeljük el bohókás gondolati játékként Soros itteni híveinek a gyűlölet minden ismert határán túlmenően ádáz kampányát, ha netán a líbiai Kadhafi öntött volna annyi pénzt ötletei magyarországi kivitelezéséhez, mint amennyit a “nyitottság” apostola.

Sorosról és könyveiről eddig könyvespolcnyit írtak. Így is, úgy is. Voltak, akik aranyszívű filantrópnak festették le, míg voltak, akik egyszerűen nemzetközi gazembernek nevezték ki (idézve az ellene Párizstól Hongkongig hozott bírósági ítéleteket is). Voltak, akik úgy gondolták, a pénzügyi zseni talán legjobban tenné, ha a filozófia terén kissé ütődött eszméivel csupán szűkebb baráti körét boldogítaná.

Eddig azonban – tudtommal és igen csak furcsállhatóan – senki sem vette a fáradságot, hogy a végére járjon annak az alapvetően fontos kérdésnek: mennyire őszinte a pénzember.

Mennyire őszinte akkor, amikor romboló dühvel megy neki a globális rendszernek, amelynek köszönhetően vagyonát szerezte? Mennyire őszinte az a faltörő kos, amelyik éppen saját téli akolja falát dönti le? Mennyire őszinte – mint most legutóbbi könyvében tette -, amikor Busht nevezi a mai világ legveszélyesebb, legszélsőségesebb gazemberének, holott ha nem lenne az Egyesült Államok, Soros netán szabadlábon sem lenne?

És – ami a fő kérdés – mennyire őszinte akkor, amikor minden bajra saját megoldását, vagyis a mai világ egyfajta globális nyitott társadalommá alakítását javasolja?

Márpedig Soros egyenessége vizsgálatához Magyarországnál nincs jobb laboratórium, hiszen – maga Soros szerint – Magyarországon valósította meg a legjobban azt, amit pénzével el akart érni.

Soros az idén, az amerikai választási kampány hevében megjelent könyvén (Az amerikai felsőbbrendűség buborékja, amely nálunk a gyalázatosan rossz Az amerikai hatalmi lufi címen jelent meg, nyilvánvalóan Soros a világot a “nyusz-pusz-musz” “Weltanschauung” szemüvegén át látó itteni sleppjének gondozásában) lényegében ugyanaz a megváltó, messianisztikus vágy vonul végig: csupán azzal a különbséggel, hogy ebben a kötetben a Soros által hajszolt nyitott társadalom nem a laissez-faire globalizmusból, hanem a világot katasztrófába sodró George Walker Bush politikai programjából jelent kiutat.

A könyv egyébként George Soros azon, mintegy 17 millió dollárjába került anyagi erőfeszítése részeként jelent meg intellektuális trombitaként, amelynek célja a republikánus elnök ellenfelének, John Kerry demokrata párti elnökjelölt győzelemre segítése volt. Mint közismert, a nagy projekt szerencsére elbukott, ugyanis Kerry győzelme esetén Washington nem egy olyan kalandjához nyert volna európai támogatást, amely jobb, ha támogató nélkül valósul meg, mint példának okáért a jövőben Irán atomerőművei ellen végrehajtandó kíméletlen bombázás lesz.

Egyébként ez volt az az időszak, amikor az amerikai lapok – mármint a republikánus oldalon – a korábbinál lényegesen gyakrabban és hevesebben támadták Sorost, és ha a magyar jobboldal valódi kapcsolatokat tudott volna kiépíteni négy éve Washingtonban (értsd: ha hazánkat nem Jeszenszky Géza képviseli), akkor meglehetősen hathatós segítséget nyújthatott volna a republikánusoknak annak bizonyításával, hogy Soros György adózási szempontból jótékonyságinak bejegyzett alapítványa itt milyen egyértelműen politikai célokat szolgál, megszegve a jótékonysági alapítványokra vonatkozó ottani, politikasemlegességi követelményeket.

A könyv tartalmáról, röviden: Soros szerint az Egyesült Államok vezetése egy “olyan szélsőséges csoport kezébe került, amelynek elhivatottságérzetével csak hamis igazságtudata vetekszik.” Természetesen Bushról van szó és a politikáját tervező neokonzervatívokról, akiket Soros szívesebben nevez “szuprematistáknak”, vagyis olyanoknak, akik magukat, politikájukat és az általuk elképzelt Egyesült Államokat felsőbbrendűeknek hiszik. A Soros által végzetesen rossz lépésnek látott iraki invázióról pedig véleménye – amelyet a nyugati világban az amerikai kormány számos, elsősorban baloldali és igen tisztességes kritikus tábora oszt – az, hogy annak eldöntésében az olaj és Izrael igen lényeges szerepet játszott, de aki erről beszél, azt, mint Soros tényszerűen írja, “hazafiatlannak” tartják.

Soros e könyvében is kifejti világot megváltó gondolatainak elméleti konstrukcióját, amelynek a lényege, mint azt londoni egyetemén néhai mesterétől, Karl Poppertől tanulta, a nyitott társadalom. Vagyis egy olyan társadalom, amely képes önkorrekcióra. “Hiedelmeinket csak ideiglenesek szabad igazaknak tekintenünk, és folyamatosan felül kell vizsgálnunk őket. Ez a nyitott társadalom alapelve”. A nyitott társadalomnak, írja Soros, olyan intézményekre van szüksége, amelyek révén a különféle felfogású és érdekeket képviselő emberek békében élhetnek egymás mellett.

A milliárdos Magyarországot nevezi meg azon ország példájaként, ahol elképzelését a legsikeresebben hajtotta végre. És ez az a pont, ahol Sorosról – igen finoman fogalmazva – kiderül: elmélete és gyakorlata között áthidalhatatlan az űr. Soros Magyarországon ugyanis tökéletesen szabad kezet kapott lépten-nyomon hirdetett álma megvalósítására. E szabad kezet ki is használta. Míg Prágából – ahol átláttak rajta, mint a közmondásos szitán – egyetemét eltávolították, azt Magyarországra telepítette, ahol az már állami támogatásban is részesül.

Nálunk még Kádárék engedélyével, 1984-ben létrehozott Nyitott Társadalom Alapítványát olyan emberek vezették és vezetik most, akik mecénásuknak gyakorlatilag konstitucionális másai: a néhai Vásárhelyi Miklóstól a mai Halmai Gáborig bezárólag. Budapesti alapítványa a homogenitás megtestesítője. Vezetői és az itteni Soros-galaxis állócsillagai azok, akik Soros dicsekvésként bemutatott Magyarországából egy olyan, szinte hermetikusan zárt társadalmat hoztak létre, amelyben elfoglalták – hatalmas részben Soros anyagi támogatásának köszönhetően – a nyilvános diskurzus parancsnoki pozícióit. Ők azok, akik a zárt társadalom megszilárdításának legbuzgóbb mérnökei. Ők azok, akik Soros tudtával és jóváhagyásával olyan társadalmat alakítottak ki, amely sorosi értelemben nemhogy nyitottnak, netán félnyitottnak, de teljességgel zártnak nevezhető, vagyis önkorrekcióra képtelennek. Ők azok, akik hiedelmeiket sziklaszilárdnak tekintik. Ők azok, akiknek gondolatai első, rendszerváltás utáni megjelenésük óta egy jottányit sem változott. Ők azok, akiket magának a zárt társadalom létrehozása, a hatalom és a pénz fölötti rendelkezés örömén kívül a “másság” (mások azok, akiket ők “őknek” – értsd, rajtuk kívül mindenkit – neveznek) elleni, közismert okokból táplálkozó gyűlölet hajt.

Ha bárkinek mindehhez másodlagos bizonyítékok is kellenének, csupán egyetlen pillantást kell vetni a Soros-birodalom által leginkább támogatott lapjaik jegyzékére és azok tartalmára. Amely lapokból a legrosszabb irracionalitásból fakadó mély gyűlölet árad a polgári ellenzék, de minden nagyszabású nemzeti projekt ellen, a világkiállítástól az olimpia megrendezéséig. Belőlük, akár anyaalapítványukból ordít az, hogy Soros hazudik a világnak és talán hazudik magának is. A meghirdetett “nyitott társadalom” helyett projektje eredményeként leginkább egy olyan bolsevik zártságú csapat formálódott a társadalom vezetésére, mint amilyent az alapítvány vezetőinek szülei tartottak fenn szovjet helytartóik felügyelete mellett. És e csapatnak még az is sikerült, hogy a kívülálló nemzet kohézióját romboló ideológiáját átvetessék az ideológia hiányában partra vetett politikai halként ideológiáért tátongó posztkommunistákkal.

Soros egyébként saját életrajzával is őszintétlen. Folyamatosan a két, XX. századi totális rendszer üldözöttjének állítja be magát. Holott egyik zsarnokság üldözöttje sem volt.

Az antiszemitának igazán nem nevezhető Seres László így ír Soros “náci üldöztetéséről”: “Soros később – paradox módon – élete »legjobb évének« nevezte 1944-et.” Az pedig nehezen érthető, miként üldözték a kommunisták az előlük 1947-ben Londonba távozott későbbi milliárdost, hiszen akkor – ebben pedig Soros gyakorlatilag valamennyi itteni támogatottja egyetért – 1947-ben “a kommunizmus öklét” még nemigen lehetett érezni Magyarországon.

Magyarország határain kívül sokan igyekeznek végére járni a “Soros-rejtélynek”. Feleslegesen és hiábavalóan. Ugyanis Sorosnak semmilyen rejtélye sincs. Soros teljesen átlátszó. Talán az lehetne legfőbb erénye, ha igazi szándékai bemutatásával ki merne jönni a napra. Igaz, e kijövetel évét, 1944-gyel ellentétben, valószínűleg nem nevezné élete legjobbjának.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

2 hozzászólás to “A Soros-felsőbbrendűség duzzadó buborékja”

  1. Jose Weiss

    NEM kell sokat csurni csavarni az arpadsavos nyilasok vittek engemet a Dunaprtara kivegezni 1944 ben es ugylatszik ma is szivesen megtennenek.
    Soros felsobbrendu? Sok penze van de zsido ugyekben izraeli celokra nem ad egy vasat sem.

  2. rebecca

    Nem volt türelmem végigolvasni, mert a cikk hosszú és nem lényegretörő, csak azért olvastam bele, mert kiváncsi vagyok mindig a Sorossel kapcsolatos magyar véleményekre. Nem volt könnyű dolgom, amikor egy mondat eltart 10 sort, a végén már nem emlékeztem az elejére.
    A Soros egy snob és mindig azt csinálja ami jó a businessének, ráadásul egy kis gyáva patkány.