Forrás: NOL

Az igazság pillanata Izrael és a palesztinok számára

BBC-lapszemle

Népszabadság Online, 2005. január 10. 09:00

Az európai lapok fő témája a palesztin elnökválasztás, amelynek győztese Mahmud Abbasz korábbi miniszterelnök lett.

A francia Liberation szerint az átlagosnak tekinthető részvételi arány nem ad olyan politikai tőkét Mahmud Abbasznak, mint amilyenre ő számít. A lap megjegyzi, hogy a nyugati országoknak figyelniük kell a palesztinok üzenetére, és az abban megfogalmazódó kétségekre, mert ez nekik is szól. Az újság hozzáteszi ugyanakkor azt is, hogy a közel-keleti patthelyzet megoldására most egy új lehetőség nyílt.

A szintén francia Le Figaro azt írja, hogy a palesztinok vasárnap arra szavaztak, hogy esélyt adjanak a békének. A lap emlékeztet arra, hogy a kampány során Abbasz a fegyveres lázadás befejezésére és a békefolyamat újraélesztésére szólított. Hozzáteszi, hogy a mérsékeltnek és pragmatikusnak tartott Abbasz megválasztásával, George Bush amerikai elnök novemberi választási győzelmével és az izraeli Likud-Munkapárt koalícióval megváltozhatnak a feltételek a Közel-Keleten.

A német Frankfurter Rundschau úgy véli, hogy Mahmud Abbasznak csak akkor sikerülhet javítani a palesztinok helyzetén, ha Izrael készen áll arra, hogy engedményeket tegyen. Márpedig a lap szerint Izrael eddig megelégedett azzal, hogy bejelentéseket tegyen, amelyeket azonban nem követtek tettek.

A spanyol La Razon szerint mindkét fél számára elérkezett az igazság pillanata. A madridi lap úgy véli, hogy Ariel Saron izraeli kormányfőnek meg kell mutatnia, hogy valóban készen áll arra, hogy teljesítse ígéretét, és kivonja a katonákat a Gáza Övezetből. Mahmud Abbasznak pedig bizonyítania kell, hogy van elég tekintélye ahhoz, hogy meggyőzze a palesztinokat arról, hogy az egyetlen megoldást az erőszak befejezése jelenti.

A brit Independent címlapján Egy új kezdet a palesztin nép számára címmel közöl cikket a palesztin elnökválasztásról. A lap szerint a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője, Mahmu Abbász győzelme olyan reményeket kelthet, hogy az ő elnökségével véget érhet a több mint négy éve tartó fegyveres konfliktus. A lap szerint a magabiztos győzelem birtokában Abbasz hozzáláthat céljai megvalósításához: a fegyvernyugváshoz, a korrupcióval fertőzött palesztin hatóság átalakításához és a tárgyalásokhoz Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel.

A brit Times a Tony Blair brit miniszterelnök és Gordon Brown pénzügyminiszter között állítólag hosszú ideje húzódó vita újabb fordulójával foglalkozik a címlapján. Mint a lap írja, vasárnap este a pénzügyminiszter az ellenségeskedés bejezésére szólított, mondván, hogy a kormányzó Munkáspárt nem kezdheti el az idén esedékes választás kampányát, ha megosztottak a vezetői. Brown azután közölte ezt, hogy a Sunday Telegraph című újságban részlet jelent meg egy könyvből, amely szerint a pénzügyminiszter egyszer azt mondta Blairnek, hogy már semmit sem hajlandó elhinni neki.

A brit Daily Telegraph fő hírként a Nagy-Britannia és Írország északi részén pusztító ítéletidővel foglalkozik. Mint a lap írja, feltehetően öt ember életét vesztette és több ezren hajléktalanná váltak az áradások és az erős szél által okozott pusztítás miatt. A címlapon egy fotót közöl, amelyen egy férfi látható, amint jön ki egy házból combig érő vízben.

(BBC)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.