Blair: A palesztin terror áll az útiterv útjában
Hírösszefoglalónk, 2004. december 23. 00:00
Blair felkereste Arafat síremlékét
A béke felé tett első lépés a Tony Blair által kezdeményezett londoni nemzetközi konferencia – mondta Mahmud Abbasz, a palesztin hatóság (PH) elnöki székének várományosa a Reutersnak, miután tárgyalásokat folytatott a brit miniszterelnökkel tegnap Ramallahban. Blair javaslata szerint a jövő februári konferencián a palesztin biztonsági helyzetről, a gazdasági és politikai reformokról lesz szó. A rendezvény arra is alkalmas lesz, hogy felkészítse a palesztin vezetőket a függetlenségről folyó izraeli tárgyalásokra, amelyek négy éve megrekedtek.
A brit kormányfő megjegyezte: a sikeres tárgyalásokhoz elengedhetetlen, hogy a PH felszámolja a terroristaszervezeteket.
Az izraeli kormányfő egyetértését fejezte ki Blair céljaival. Ariel Saron, aki korábban ellenezte a nemzetközi konferencia ötletét, a közös sajtótájékoztatón elmondta: ha a terror véget ér, lehetőség nyílik az útitervnek elkeresztelt rendezés előtt. A nemzetközi béketerv a független palesztin állam megteremtését helyezi kilátásba a Gázai övezetben és Ciszjordániában. Saron jelenlegi terve alapján a Gázai övezetből nyolcezer telepest evakuálna, Ciszjordániából pedig néhány százat a 230 ezres kolóniából. A palesztin vezetők szerint a tervvel Izrael az 1967-ben elfoglalt területek nagy részét meg akarja őrizni, lehetetlenné téve ezzel egy életképes palesztin állam megvalósítását.
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©