Forrás: Magyar Rádió

A mai fiataloknak is tudniuk kell, mi történt a Hortobágyon

Elhangzott: 2004. december 5-én

2004. december 6., hétfő 12:04

147 olvasás

Ötvenegy év telt el azóta, hogy a hortobágyi kényszermunkatáborokban véget ért a deportáltak megpróbáltatása. Eddig egy vasúti sínekből hegesztett kereszt emlékeztetett a szenvedésekre, mostantól a hajdanvolt borsósi tábor épületének falán fekete gránittábla hirdeti: magyar gulág.

Bánhidi Attila, az egyik, még gyerekként deportált így emlékezett vissza:- Ötvenben kezdődött el az első táboralapítás itt Hortobágyon, aztán ötvenegyben folytatták. Általában a táborokat június vége körül kezdték létesíteni, talán az is közrejátszhatott, hogy családokat hoztak el, tehát júniusban véget ért az iskola, tehát eltűntek a gyerekek, akkor az nem föltűnő, ősszel nem jön. A másik pedig, a gazdasági év itt elkezdődött tavasszal, nyár elején, tehát ahhoz kellett igazán munkaerő, mert Hortobágyra kényszermunkára hoztak embereket, és így több legyet ütöttek egy csapásra, ezeket az embereket kivonták a forgalomból, dolgoztatták, akiket nem hoztak, azokat meg megfélemlítették. Gyakorlatilag a nemzeti középosztálynak a felszámolása történt meg módszeresen, hogy a nemzetnek a gerincét megroppantsák úgy, hogy a nemzet többet ne tudjon talpra állni. Szegedről, Miskolcról, Várpalotáról, Nagykanizsáról megtörtént a városnak a lefejezése, és mi a miskolciba estünk bele. Meghalt Sztálin, Nagy Imre kijelentette, hogy október végéig minden tábort fölszámolnak, és ekkor szüntették meg a hortobágyi tizenkét tábort. Akik még tudtak dolgozni, vagy egyéb büntetésből, mint volt katonatiszteket a végére hagyták, de október végére megszűntek valóban ezek a táborok.

Volt olyan eset is, hogy valaki teljesen véletlenül került ide. Morvai Béla:- Több ilyen volt. Családunkat úgy hozták el, hogy anyámnak egy távoli unokatestvérét telepítették ki, és a kilenc tagú családot vele hozták el. De volt itt olyan sorstársunk, aki a Vörös Hadsereggel vonult be Magyarországra, mint Illés Béla szárnysegédje, és kitelepítették a Hortobágyra. Valló Bélának hívták. De volt egyébként egy Berger nevű öreg zsidó, kilenc gyerekét és a feleségét Auschwitzban elégették, és utána őt lehozták a Hortobágyra. Több ilyen volt. Jogorvoslat soha nem volt, legfeljebb olyan volt, hogy a gyerekeket egy idő után kiengedték, akinek volt hova mennie.

Kovács Ádámné, Szász Enikő:- Amikor megérkeztünk Hortobágyra és a hodály előtti udvaron ilyen csatasorba állítva fel kellett szedjünk minden szemetet, akkor úgy a mellettünk levőknek bemutatkoztunk, és mellettem egy tőlem egy évvel idősebb, tizenhét éves lány mondta, hogy: – Bárdos Sári vagyok, szervusz! Minket véletlenül hoztak ide tévedésből, biztos, hogy egy-két napon belül elkerülünk innen. Na most, ennek az volt a története, hogy Miskolcon egy bérházban laktak, ahol a felettük levő lakó Vitéz Bárdossy volt, ők viszont Bárdos Béláék alatta laktak. Véletlenül hozzájuk csengettek be, hiába mondták, hogy egy emelettel feljebb van az illető, akinek szól a papír. – Ne beszéljenek, csomagoljanak, jöjjenek! – Így kerültek ide, természetesen, utolsó napokig itt voltak velünk. Kényszermunkára voltunk tulajdonképpen ítélve. Hajnalban verték a vasat, perceken belül sorakoznunk kellett a hodály udvarán. Részben voltak fix munkahelyek, részben minden nap jöttek a munkavezetők és kijelölték, hogy hova, hány ember kell. Ahova több ember ment, ott rendőri kísérettel, mert hogy nem hagyhattuk el a tábort, harminc lépésre körbe voltunk árkolva, és géppisztolyos rendőrök őriztek bennünket. És volt olyan, aki messzebb járt dolgozni, mint például a Balassa Zsuzsa meg én árasztók voltunk, nyolc kilométerre jártunk, velünk azért nem jött egy rendőr. És addig kellett kinn maradjunk, ameddig a nap le nem nyugodott, akkor szürkület körül jöhettünk be a táborba. Mindenféle mosakodási lehetőség nélkül, hát udvaron meg a konyha mellett volt egy közös, ahol főzték nekünk az ételt, ha fizettünk érte, kaptunk is belőle. Hét forint ötvenet kellett fizetni az ellátásért, ami reggel-este egy-egy merőkanál kávé, illetve tea, délben egy leves és valami.

Bordás Ákos összeállítása