Forrás: MNO

Gyurcsány: Nagy az adósságunk a zsidó testvéreinkkel szemben

Nem esett szó az egyházi iskolák állami támogatásáról

2004. november 22. 14:49

MNO

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőivel találkozott, akik a gyűlöletbeszéd elleni törvény mielőbbi parlamenti elfogadását szorgalmazták. A megbeszélésen nem esett szó az egyházi iskolák állami támogatásáról.

A gyűlöletbeszéd elleni törvény mielőbbi parlamenti elfogadását szorgalmazták a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésükön a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetői. Gyurcsány Ferenc arra kérte a közösséget, hogy a témában kezdeményezzen közös munkát.

– A Magyar Köztársaság kormánya úgy érzi, hogy nagy a közös adósságunk. Nagy a közös adósságunk a zsidó származású és a zsidó hitvallású testvéreinkkel szemben – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Mint mondta, tenni kell azért, hogy könnyebb legyen ma Magyarországon magyarként és zsidóként élni. Gyurcsány Ferenc szerint a hit az emberi élet kiteljesítésének, egésszé tételének egyik legfontosabb eszköze. Mint mondta, ez a hit gyarapítja a nagyobb közösséget is, jelentősége messze túlmutat a vallásos közösségen, ezért a kormány arra törekszik, hogy valamennyi vallásos közösséggel és egyházzal kiegyensúlyozott, fejlődő kapcsolatot tartson fenn – emelte ki a kormányfő.

Az egyházi iskolák állami támogatásáról nem esett szó a megbeszélésen – mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a kettős állampolgárság kérdése kapcsán arra biztatja a zsidó közösség tagjait, hogy menjenek el a december 5-ei népszavazásra és lelkiismeretük szerint adják le voksukat – nyilatkozta Zoltai Gusztáv, a szervezet ügyvezető igazgatója. (InfoRádió)

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.