Forrás: NOL

Egyeztetési ajánlat a palesztinoknak

Munkatársunktól, 2004. november 16. 00:00

A Gázai övezetben tegnap eltemették a Jasszer Arafat politikai öröksége körül kirobbant hatalmi harcok első áldozatait. A két biztonsági ember akkor vesztette életét, amikor palesztin fegyveresek vasárnap tüzet nyitottak Mahmud Abbaszra, a Palesztin Felszabadítási Szervezet elnökére és testőreire. Megfigyelők a támadást a palesztin vezetők viszálykodásával magyarázzák.

Az Arafat utáni idők első izraeli diplomáciai jelzését az Egyesült Államokban tárgyaló Szilvan Salom izraeli külügyminiszter tette meg. Így nyilatkozott: ha az új palesztin vezetés hajlandó tettekben fellépni a terrorizmussal szemben, akkor Izrael kész tárgyalásokat kezdeni a gázai és ciszjordániai kivonulási terv részleteiről – írta a Reuters.

Salom az első magas rangú izraeli, aki felvetette a lehetőséget, hogy az Ariel Saron miniszterelnök nevével fémjelzett, egyoldalú csapatkivonást ezentúl a palesztinokkal egyeztetve hajtsák végre. Diplomáciai források ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy az izraeli és a palesztin fél között már most is folyik csapatkivonási koordináció, igaz, meglehetősen alacsony szinten. Saron abból indul ki, hogy egy erős és legitim palesztin vezetéssel sokkal jobban szót tud majd érteni, mint a néhai Arafattal. Az új palesztin vezetőség megkönnyítheti a 2005-re tervezett kivonulást is. Ennek keretében huszonegy gázai zsidó települést, a több mint száz ciszjordániaiból pedig négyet számolnának fel.

A palesztin hatóság a január 9-re tervezett elnökválasztás megszervezéséhez és lebonyolításához számít az Egyesült Államok és az Európai Unió segítségére is. Amerikai részről a terrorcsoportokkal szembeni kemény fellépésre sürgetik Mahmud Abbaszt. Az izraelieket és a palesztinokat láthatólag nem rendítette meg Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfőn bejelentett lemondása. Bár a palesztinok azzal számoltak, hogy Powell jövő hétre tervezett közel-keleti látogatása újraindíthatja az elmúlt hónapokban “parkolópályán” tartott rendezési útitervet. Ez utóbbi George W. Bush elnök nevéhez fűződik, s az elképzelés szerint 2005 végére létrejönne a palesztinok független állama. A tervet azonban meghiúsította az iraki háború kitörése, illetve az, hogy a Hamasz és az Iszlám Dzsihád egyre több terrorakciót követett el izraeliek ellen.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.