Forrás: NOL

Néha már ünnepi hangulatban

Október 23.: az egyik tábor a még élő bűnre, a másik a „nép hangjára” koncentrált

Nyusztay Máté, 2004. október 25. 00:00

1956-os dokumentumok a fővárosi Lövőház utcábanKép: Népszabadság – Domaniczky Tivadar

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 48. évfordulóján a külön ünneplő politikai táborok közül a koalíció az összefogásra, az ellenzék a baloldalt támadó üzenetekre koncentrált. Az október 23-i ünnepen hazaárulózás az idén nem volt – de azon kívül szinte minden, a megemlékezés hangulata mégis kiegyensúlyozottabb volt, mint az utóbbi esztendőkben bármikor.

Ötvenes évekbeli fekete Csajkák és Csepel teherautók lepték el a főváros utcáit a hét végén. Az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltásának évfordulóján megrendezett állami ünnepségek jegyében több közteret kőbarikádok, forradalmár-színészek, kiégetett lobogók, továbbá politikusok leptek el.

Idén is volt ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth téren, koszorúzás a Nagy Imre-szobornál és a Rákoskeresztúri új köztemetőben, fáklyás felvonulás, az ünnep estéjén pedig operaházi díszelőadás.

A politikusbeszédek ezúttal is tükrözték azt a törésvonalat, amely – „56 megítélésében is – a politikai erők között húzódik. Néhány szónok igyekezett ugyan integráló erőként föllépni, a többségük azonban ‘ötvenhatokról’ beszélt. Mádl Ferenc természetesnek nevezte az értelmezések sokféleségét, hiszen olyan nagy eseményről van szó, amely ‘nem szorítható merev gondolati sémákba’. Majd maga is kitört ezekből, mondván:’A forradalomban a közvagyonhoz nem nyúlt senki. Ma védeni kell.’

Kormánypártok:

Az ősz március 15-éje

A kormánypártiak fő üzenete az volt: 1956 mindenkié, október 23. örömünnep. Ezt Hiller István MSZP-elnök úgy foglalta össze: ‘Én szeretném, hogy ha október 23. az ősz március 15-éje lenne’. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a bátorság és öröm napjának nevezte az évfordulót, ‘amikor oktalanság lenne lehajtott fejjel járni’. Az Operaházban az állami díszünnepségen Gyurcsány a jelenről szólva a felső rétegeknek a rászorulókkal szembeni felelősségvállalására fókuszált, azoknak a millióknak a hangjára, ‘akiké lassan és nehezen jut el a hatalmon lévőkhöz’. Sok bizonytalanságot is bevalló, belső kérdéseket fogalmazó beszédének végén egy jobb, igazságosabb Magyarország megteremtése mellett tett hitet Gyurcsány – a magyarság összlétszámáról folytatott vitát diplomatikusan elkerülve – ‘sok millió magyarért’. A budai Széna téren szintén az összefogást jelölte ki ötvenhat legfőbb üzenetének az egykori ötvenhatos halálraítélt, ma szabad demokrata Mécs Imre. A 301-es parcellánál Kuncze Gábor SZDSZ-elnök a parlamentáris demokrácia igényének megfogalmazását emelte ki a forradalom céljai közül. Természetesen nem a kormánypártok nevében szólt, de a pozitív üzenetet kereső visszaemlékezézők közé illeszkedett Dávid Ibolya MDF-elnök is, aki a politikai közös nevező megtalálásáról beszélt Bátaszéken.

Jobboldal:

Máig köztünk élnek…

A jobboldali szónokokat 1956 máig fájó sebei erősen foglalkoztatták. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke ezt úgy summázta: amíg a Kádár-korszakkal nem számolunk el, addig ‘bárki a szemünkbe köphet’. Áder János frakcióvezető arra figyelmeztette közönségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban, hogy máig köztünk élnek, mi több, felettébb nagy jólétben élnek a szocialista hatalomgyakorlás haszonélvezői. Majd megnyugtatta hallgatóságát, hogy ‘nem elsősorban’ a rossz gazdasági helyzet vezetett a felkeléshez. Még tovább ment a budapesti Mansfeld Péter-emlékmű avatásán Tóth Gy. László politológus és Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, akik a ma hatalmon lévők ‘gyilkos felmenőiről’ értekeztek – a szobornak otthont adó II. kerület MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba tüntető távollétében, de több ezer ember előtt. Hasonlóan ádáz hangulatban zajlott a MIÉP gyűlése a Hősök terén. A tízezernyi tüntető a Köztársaság térről, az MSZP székháza elől indult. Csurka István pártelnök Gyurcsány-Hiller-Leisztinger – Tel Aviv tengelyt vázolt fel, s ezen ‘bandita holding’ hatalomátvételéről beszélt, s ezúttal is Izrael kezét láttatta a belpolitikai fejlemények mögött. Csurka szerint a hatalomgyakorlók közölték: a kétpártrendszer már csak úgy képzelhető el, ‘ha a ti Leisztingereitek megegyeznek a mi Leisztingereinkkel’.

‘Átvitték a vízen’

A határon túli magyarság is sok megemlékezést szervezett a hét végén, Romániában például a snagovi Nagy Imre-emlékműnél, a csíkszeredai és a csobotfalvi temetőnél. Prágában a főhajtás magyar kulturális napokkal, Bonnban pedig ünnepi műsorokkal párosult. Clevelandben amerikai magyar civil szervezetek és egyházak képviselői (köztük cserkészek és lelkészek) fogadták Orbán Viktort, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség elnökét, akivel többek között arról tanácskoztak, hogyan lehetne a diaszpóralét hátrányait előnynyé változtatni, és mit lehetne tenni a paphiány ellen. Orbán szerint az emigrációs magyarság betöltötte történelmi hivatását, a szabadságot ‘átvitték a vízen’, amely azonban már ismét visszakerült Magyarországra.

Mádl Ferenc államfő az ünnepen Nagy Imre Érdemrendeket adott át a Sándor-palotában. Kitüntetésben részesült özv. Bali Sándorné, az 56-os Emlékbizottság tagja, Debreczeni László, a Pécsi Orvostudományi Egyetem nyugalmazott munkatársa, Király Béla nyugalmazott vezérezredes, Litván György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára és Mádi Jenő nyugalmazott ezredes.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.