Forrás: NOL

Árulónak tartják Saront

Munkatársunktól, 2004. október 19. 00:00

Izraeli katona letartóztat egy palesztin férfit a ciszjordániai BetlehembenKép: Reuters – Magnus Johansson

Jottányit sem hajlandó engedni a gázai kivonulási elképzeléséből Ariel Saron. Az izraeli miniszterelnök vasárnap elutasította a zsidó telepesek követelését, hogy népszavazásra bocsássa azt a tervet, amely értelmében 2005 elején nyolcezer telepesnek el kell hagynia a Gázai-övezetet, és Ciszjordániában is felszámolnak négy enklávét – írta a Reuters.

Saron szerint a kivonulás jelentősen növelni fogja a zsidó állam biztonságát. A telepesek viszont árulónak tartják a kormányfőt, akire azért szavaztak a legutóbbi választáson, mert azt gondolták róla, hogy sosem fogja megszüntetni a palesztin területeken illegálisan létrehozott telepeket.

Saron most találkozott először a telepesek képviselőivel azóta, hogy az év elején bejelentette: az izraeli hadsereg kivonul az 1967-ben elfoglalt Gázai-övezetből. A hangulatot jól jellemezte, hogy a miniszterelnök egy előre megírt közleményt olvasott fel a telepesek képviselőinek, akik feldühödött hangulatban távoztak.

A Likud párti kormányfő ismételten azzal érvelt, hogy a gázai és ciszjordániai kivonulással Izrael ‘elszakad’ a palesztin konfliktustól. A felmérések szerint az izraeli közvélemény támogatja a kivonulást, ugyanakkor az ultranacionalista telepesek fellépése a Likudot is megosztja. Saron szerint egy referendum vagy egy előre hozott választás csak késleltetné a csapatvisszavonást, és ez az ‘elszakadás’ ellenzőinek kedvezne.

Eközben az izraeli hadsereg – több mint kéthetes hadművelet végén – kivonult a Gázai-övezet északi részéből. Az egységeket azért vetették be, hogy számolják fel az izraeli területek ellen rakétatámadásokat végrehajtó palesztin egységeket. Az elmúlt évek leghevesebb összecsapásaiban több mint száz palesztin vesztette életét. A Gázai-övezet déli, Egyiptommal határos részén az izraeliek tegnap lelőttek két palesztint – az Iszlám Dzsihád szervezet tagjait -, akik pokolgépet akartak elhelyezni Rafah közelében. Az izraeli biztonsági erők további négy palesztin fegyveressel is végeztek. Közülük kettőnek sikerült átjutnia a határkerítésen, és az egyik kibuc közelében jó egyórás tűzharcot vívott az izraeli katonákkal – jelentette az MTI.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.