Forrás: Magyar HírlapÚj charta?

Számomra nem kétséges, hogy a tegnapi tüntetés a Terror Háza előtt a legkevésbé sem Bácsfi Diána szinte nem is létező mozgalmának a megállításáról szólt. A Magyar Jövő Csoport végül is kénytelen volt elállni a Szálasiék melletti demonstrálástól, a tüntetés így még nyilvánvalóbban a demokráciára igent, a fasizmus minden formájára nemet mondó tömeg akaratának a kifejeződése volt.

A tegnapi fáklyafényes estén mintha egy jó évtizede elindult mozgalomhoz hasonló szándék ébredezésének lehettünk volna tanúi. Akkor azt Demokratikus Chartának hívták, és szervezői a kilencvenes éves elején azért hívtak utcára több tízezres tömeget, hogy megállítsák a Magyar Demokrata Fórum folyamatos jobbra tolódását. Az MDF akkori alelnöke Csurka István volt, és Antall Józsefről sem hitte el egyetlen mértékadó baloldali és liberális sem, hogy neki nem tetsző folyamatok játszódnak le a rendszerváltozás utáni első kormány vezető erejében.

A helyzet ma nem ugyanaz. A parlamentben nincs jelen szélsőjobboldali erő. De van olyan, amely ettől csak vonakodva határolódik el. A helyzet kulcsa tehát – mint akkor is volt – a Fidesz. A kilencvenes évek elején azért volt az, mert bár Orbán Viktor is aláírta a chartát, ám mire az igazából zászlót bontott, már károsnak látta azt. A Fidesz ki is hátrált a kezdeményezés mögül, megszerezte magának Antall rokonszenvét, és megágyazta magának az eredetileg liberálisnak indult párt későbbi konzervatív fordulatát. Amíg mások tüntettek, ők tüntetően távol maradtak. Egyebek között ennek lett a következménye, hogy 1994-ben a Fidesz végül is alig jutott be az Országgyűlésbe.

Úgy tűnik, az új antifasiszta lelkesedés ismét karanténba zárja a Fideszt. Mert aláírta ugyan most is a négypárti, az Országgyűlés által elfogadott, a nyilas eszméket elítélő dokumentumot, vezetői tegnap is megemlékeztek a zsidókat menteni igyekvőkről, de politikusaik – mellesleg az MDF-éi sem – nem válaszoltak a péntek esti rendezvény szervezőinek a meghívóira.

Nem könnyű helyzet. A fáklyagyújtó sok-sok ezer ember ugyanis kimondva-kimondatlanul a szélsőjobbal való cinkosság elítéléséért is vonult a Terror Háza elé. Az utóbbi években ugyanis történt néhány olyan dolog, amely a demokraták számára nehezen magyarázható.

Mert mivel lehet indokolni, hogy a Fidesz elnöke a nyilas „irodalmat” hetente hirdető hetilap előfizetésére buzdít, máskor meg a közszolgálatinak nehezen nevezhető, sokak szerint nemegyszer uszító, szalonképtelen hangot megütő Vasárnapi Újság című rádióműsort nevezi meg kedvenc műsorának?

Olyan gesztusok ezek, amelyek felett akkor sem hunyhat szemet a magyar társadalomnak a Fidesszel nem nagyon rokonszenvező része, ha az efféle megnyilvánulásoknak is szerepük volt az előző kormány bukásában.

Így alakult ki az a helyzet, hogy a Fidesz a pénteki tüntetés ügyében nem léphetett jót. Ha ugyanis Orbánék odamentek volna, Gyurcsánnyal, az MSZP-kongresszus küldötteivel, az SZDSZ liberálisaival és zsidószervezetek képviselőivel kellett volna mutatkozniuk. Biztos, hogy a Fidesz is elítéli az 1944-es mészárlásokat, ám választóinak egy része előtt mégsem kelthette azt a látszatot, mintha bármiben is egyetértene „azokkal”.

Ráadásul nem kétséges, hogy 1944. október 15-e, Szálasi hatalomra jutása nem az őseredője a Rossznak, hanem az azt megelőző negyedszázados rezsim szellemi és cselekvési terméke. Ne feledjük: a numerus clausust, a zsidókat korlátozó első törvényt már 1920-ban elfogadták, így a Horthy-korszak iránt táplált, a Fidesz által is generált nosztalgia nem lehet patyolattiszta, ha ilyen foltok tarkítják.

A baloldal a tegnap esti demonstrációval megkezdte a Terror Házának mint 2002 óta „bejáratott jobboldali térnek” a visszafoglalását, de legalábbis átpolitizálását.

Gréczy Zsolt

©