Forrás: NOL

Fidesz: javaslat az Igazak emlékfalára

Munkatársunktól, 2004. október 16. 00:00

Orbán koszorút helyez el Sztehlo Gábor lelkész emléktáblájánálKép: Népszabadság – Teknős Miklós

A Fidesz tegnap a budai várbeli Táncsics Mihály utcában emlékezett a nyilasterror áldozataira. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész emléktáblájánál Orbán Viktor, a Fidesz elnöke koszorút helyezett el, Pokorni Zoltán alelnök pedig beszédében méltatta a lelkészt, aki a nyilas uralom idején a Vöröskereszt oltalma alatt álló fővárosi árvaházakban kétezer zsidógyerek életét mentette meg.

A Fidesz alelnöke bejelentette: javasolják, hogy egy éven belül hozzák létre Budapesten az Igazak emlékfalát, amely méltó közös emléket állítana a több százezer zsidó áldozatnak és a megmentésükön fáradozóknak.

A nyilas terror és a kommunizmus szociáldemokrata áldozataira emlékezve együtt helyeztek koszorút a Terror Háza előtt felállított biztonsági kerítésre a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) vezetői.

Az egykori gettóban, az erzsébetvárosi Klauzál téri parkban faültetéssel tiltakoztak a rasszizmus ellen. Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára kezdeményezte, hogy ezentúl minden év október 15-én valamennyi településen romák és nem romák közösen ültessenek fát.

Antifasiszta demonstrációt tartottak tegnap Pécsett, Szegeden és Debrecenben is.

Hírösszefoglalónk

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.