Tiltakozás a Terror Házánál és országszerte
Népszabadság Online, 2004. október 15. 18:42
Ezrek gyülekeztek Budapesten péntek késő délután a Kodály köröndön, ahonnan a tömeg együtt vonult a Terror Háza elé.
Kötelességünknek érezzük, hogy nyíltan fellépjünk az erőszak, a kegyetlenség és a népirtás minden formája ellen, illetve, hogy emlékezzünk, ne felejtsünk, hogy a szörnyűségek soha ne következzenek be újra – mondta Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója a köröndön.
Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke kijelentette: sajnos az Orbán-kormány nem határolódott el a szélsőségektől, de két éve már megváltozott a helyzet. Fontos az, hogy a hétköznapi tettekben is megnyilvánuljon a szélsőségekkel szembeni ellenállás.
A Kodály köröndön ott voltak az MSZP-kongresszusról autóbusszal érkezett küldöttek, kezükben egy-egy szál fehér szegfűvel. A tömegben feltűnt Gyurcsány Ferenc, Juhász Ferenc, Szili Katalin, Szekeres Imre, Kovács László, Kiss Péter, Lendvai Ildikó és Hiller István is. Ugyancsak megjelent Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Liberálisok sárga rózsával érkeztek, mondván: „Nyílik még a sárga rózsa, ne hallgass a hazug szóra!”
A nácizmusra, a hungarizmusra, az antiszemitizmusra és a rasszizmusra hangos és egyértelmű nemet mond minden demokrata, aki viszont a legkisebb engedményt is megteszi a „barbár eszmék híveinek”, az igent mond nekik – hangsúlyozta beszédében Magyar Bálint oktatási miniszter. „Mi, demokraták gyakran mondjuk, hogy a világ nem fekete és fehér. A valóságot sokféleképpen lehet látni és értelmezni, ezért egy igazi demokrata mindig nyitott arra, hogy megértse vitapartnere álláspontját. Vannak azonban kivételek. Vannak olyan kérdések, amelyben az az igazi demokrata, aki a világot csak feketének vagy fehérnek látja. Ahol, csak igen és nem van. Ilyen a nácizmus, a hungarizmus, az antiszemitizmus és a rasszizmus. Ezekre a demokrata hangos és egyértelmű nemet mond” – mondta Magyar Bálint.
Hiller István, az MSZP alelnöke hangoztatta: azért kellett összejönnünk, hogy egyértelműen és világosan kimondjuk, nem tűrjük a fasizmust semmilyen állapotában, semmilyen alakváltozásában, semmilyen nemében, semmilyen megnyilatkozásában.
Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke a Műcsarnok előtt tartott beszédében kijelentette: nem politikusok vagy katonák, hanem civil emberek, demokraták tiltakoznak a fajgyűlölet ellen, akik békében, a kölcsönös tolerancia jegyében kívánnak élni. A civil, zsidó és roma szervezetek által szervezett demonstráción mintegy háromezren vettek részt.
A Fidesz külön emlékezett a budai Várban. Pokorni Zoltán, a párt alelnöke Sztehlo Gábor evangélikus lelkészre emlékezett, aki a nyilas rémuralom idején gyermekotthonokat szervezett zsidó gyermekek megmentésére. Sztehlo Gábor emléktábláját Orbán Viktor pártelnök és Pokorni Zoltán közösen koszorúzta meg. Pokorni Zoltán szerint Bácsfi Dianából, Szálasi Ferenc mai követőjéből, szenzációt csináltak. Szerinte a demokrácia számára az igazi veszélyt nem Szálasi követőinek maroknyi csapata jelenti, mert velük a demokratikus közélet el tud bánni. Az igazi veszélyt az a politikai akarat jelenti, amely nem öntudatot épít, hanem félelmet gerjeszt, nem a tisztázó gondolkodást és beszédet célozza, hanem csak üres vagdalkozás.
Hat embert állítottak elő a sokezres tüntetésről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. Egy esetben öt bőr-, orkán- illetve farmerdzsekis, részben borotvált fejű vagy borotvált fején egy-egy nagyobb tincset viselő fiatalt a közeli Vörösmarty utcában a rendőrök egy épület falához állítottak, illetve néhányukat a földre teperték, majd elvitték őket. Az előállított fiatalok közül volt, aki anarchista jelvényhez hasonlító feliratot viselt a pólóján, egy másik nagy, kabátra varrt „Bojkotuj McDonalds” címkét. Mintegy nyolc-tíz, a helyszínen maradt társuk azt mondta: csoportjuk Csepelről érkezett, hogy csatlakozzon a tüntetéshez.
„Mi punkok és antifasiszta szkinhedek vagyunk, antirasszisták” – mondta Orsik Károly, a csoport egyik tagja, aki dzsekijén egy fehér-narancssárga, „skinheads against racial prejudice” (szkinhedek a faji előítéletek ellen) angol feliratú kitűzőt mutatott. A maradók körül kisebb csoportosulás alakult ki; a „punkok” a körülöttük állóknak azt panaszolták, hogy épp azt kiabálták: „Nácik haza”, sőt németül is: „gegen Nazis”, amikor a rendőrök kiemelték társaikat. Gergényi Péter budapesti főkapitány is a helyszínen figyelte az eseményeket.
Antifasiszta megemlékezést tartottak Szegeden, Debrecenben és Pécsett is.
(MTI)
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©