Forrás: NOL

A politikai pornográfia kezdetei

Hovanyecz László, 2004. október 9. 23:15

Rajniss Ferenc kihallgatáson 1945-benKép: Karsai Elek Ítél a nép című könyve

1921 decemberében érkezett Budapestre Szovjet-Oroszországból az utolsó magyar hadifogoly-szállítmány. Ebben voltak azok a tisztek is, akiket a szovjet kormány az 1920-as népbiztosperben halálra ítéltek ellenében túsznak nyilvánított, majd átadott a magyar kormánynak. Közéjük tartozott Rajniss Ferenc.

A magyar hadsereg 1893-ban, a felvidéki Bártfán született tisztje korán, már 1915 elején orosz fogságba esett a galíciai harctéren. Szibériába szállították, ott élte át a forradalmat, az ellenforradalmi kísérleteket, szemtanúja volt a vörös- és fehérterrornak. 1919-ben megszökött, de csak Petrográdig jutott. Ott elfogták, bebörtönözték és megtartották túsznak.

A Keleti pályaudvaron Huszár Károly fogadta a hazatérőket. A volt miniszterelnök beszédére Rajniss válaszolt. “A magyar becsület és a humanizmus védelmében” elítélte a zsidóüldözést és a fehérterrort.

Így kezdődik az a pálya, amelyen egy rendkívül tehetséges ember hosszú időn át sokféle területen mutatkozik a korszellemhez mérten következetes liberálisnak. Szociálpolitikusként és hírlapíróként bírálja a Horthy-rendszert. Amikor Hitler hatalomra jut, “a szellemi barbarizmus sötét korszakáról” értekezik, és Bécsből arról tudósít, hogy az osztrák kormány élethalálharcot folytat a horogkereszt ellen. A harmincas évek közepétől azonban Rajniss igazságérzetén becsvágya kerekedik felül: 180 fokos fordulatot hajt végre, és beáll a fasiszták közé. Művelt, képzett ember lévén Szálasit soha nem tartja semmire, a szélsőjobboldal Imrédy Béla vezette úri vonalához vonzódik. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy amikor eljön az idő, beálljon kultuszminiszternek az általa mindvégig megvetett “nemzetvezető” kormányába, és kitartson ott egészen 1945. március 7-ig. Majdnem pontosan egy év múlva, 1946. március 12-én végezték ki népbírósági ítélet alapján.

A lap kezdettől fogva véresen szélsőjobboldali volt, azonban sok ponton érintkezett a hivatalos politikával. Az első szám címoldalán a kormányzó, Horthy Miklós portréja szerepelt a Szent Koronával.

Rajniss Ferenc azonban talán nagyobb mértékben szerzett magának hírnevet újságíróként, mint politikusként. Már Teleki Pál miniszterelnöksége idején arra törekedett, hogy szélsőjobboldali napilapot hozzon létre. Erre azonban nem kapott engedélyt, ezért az Új Magyarság című kormánylapban igyekezett nácibarát nézeteit népszerűsíteni. Teleki ezért eltávolította őt az újság szerkesztőségéből. A miniszterelnök 1941. áprilisi öngyilkossága után virrad fel Rajniss napja. Röviddel Bárdossy László hatalomátvételét követően megkapja az engedélyt egy heti képes újság, a Magyar Futár kiadására. Sipos Péter történész, aki Szálasi minisztere voltam címmel rendezte sajtó alá és adta ki Rajniss naplóját, így magyarázza az engedély gyors kiadását: “A háború éveiben tömegessé vált az olvasói igény fronteseményeket érdekes fotókkal illusztráló lap iránt… Erre vallott, hogy a német véderő főparancsnokságának sajtóosztálya által kiadott Signal című híradó magyar mutációja kéthetenként elérte a 200 ezres példányszámot. Rajniss lapjának gyors engedélyezésében az a magyar sajtópolitikai törekvés is szerepet játszhatott, hogy a piacon ne legyen monopolhelyzetben a német szempontok szerint szerkesztett kiadvány. Ez ugyanis valamennyi tengelyállam hadviseléséről közölt hír- és képanyagot, így a magyar háborús erőfeszítések nem kapták meg azt a szerepet és jelentőséget, amelyet a magyar politikai vezetés hangsúlyozni kívánt – elsősorban éppen Berlin felé.”

Az először 1941. május 29-én megjelent lap kezdettől fogva véresen szélsőjobboldali volt, azonban sok ponton érintkezett a hivatalos politikával. Az első szám címoldalán a kormányzó, Horthy Miklós portréja szerepelt a Szent Koronával. Az antibolsevizmus, a szovjetellenesség 1941 júliusától, a Szovjetunió elleni háborúba való magyar belépés időpontjától kormánypolitika is. A németbarátság érdem. Ebből következően az angolszász-ellenesség is. Az antiszemitizmus ugyancsak az. Hiszen az élet minden területére kiterjedő, faji alapú zsidótörvények vannak hatályban az országban. Legfeljebb az lehet kérdéses, ezeket “következetesen” érvényre juttatják-e a hatóságok. És a hivatalos vonaltól az átlagolvasó számára nem szembetűnően eltérő Magyar Futár rövidesen a legnépszerűbb, a legnagyobb példányszámú lap lesz, a magyar sajtótörténet kiemelkedően nagy sikerű terméke. A kezdetben 100 ezer példányban megjelenő újság kiadásának második esztendejére felülmúlja a 450 ezres példányszámot, 1943-ban több mint félmillió, 1944-ben pedig több mint 600 ezer példányban adják ki.

Formailag kiválóan szerkesztett képeslap a Magyar Futár, amelynek törzsanyagát a háborús képek adják. Ezek nagyrészt harctéri felvételek, de sok a hátországi anyag is. 1944 tavaszán például kétoldalas képriportot közölt a lap arról, milyen pusztításokat végeztek Londonban a német rakéták. A főszerkesztő-tulajdonos Rajniss náci kapcsolatai lehetővé tették, hogy lapja mindig a legfrissebb és a legszenzációsabb fotókkal legyen tele. A képanyaggal való manipulálás (például a retusálás és az összevágás) lehetőségeit pedig határtalanul megnövelte a képaláírások modern technikája. A Magyar Futár olvasóinak többsége aligha gondolhatott arra még 1944 nyarán sem, hogy a németek elveszíthetik a háborút.

Tartalmilag más vonatkozásban vált egyre inkább egyoldalúvá a lap. Ebből a szempontból talán a legjellemzőbb az, hogy az első két évfolyamban sikeresnek bizonyult Régi magyar világ című rovatot – amelyben száz évvel korábbi magyar újságok cikkei jelentek meg – 1942 augusztusában megszüntette Rajniss, és attól kezdve Dövényi Nagy Lajos hírhedt antiszemita regényét, a Tarnopolból indult el-t közölte részletekben, amelyben a gátlástalan galíciai zsidó “tipikus” magyarországi pályafutását rajzolja meg a szerző. Találóan írja Sipos Péter: “A Magyar Futár mind tartalmát, mind képi, nyelvi instrumentáriumát tekintve leginkább Julius Streichernek, Hitler egyik kegyeltjének Der Stürmer című hecclapjával rokonítható, mint a politikai pornográfia első magyarországi jelensége.”

Rajnissnak, ennek a nyelveket tudó, meglehetős társadalomtudományi műveltségű, a szociális kérdések iránt érzékeny értelmiséginek, mint a Magyar Futár főszerkesztőjének, mindenről a “zsidókérdés” jutott az eszébe. A lap harmadik, 1941. júniusi számában A történelem és a zsidókérdés című, kétkolumnás számvetésében a zsidóság Európából való kitelepítése mellett foglalt állást: “Nem vallási, hanem faji ellentét választja el egymástól az összes európai népeket, s a civilizált és emberi viselkedés érdekében van szükség a zsidó és keresztény társadalmak határozott szétválasztására addig is, amíg az európai rendezés ideje elérkezik, mert kétségtelen dolog, hogy a zsidóság nem maradhat Európában.”

És Rajniss fáradhatatlan volt. Amellett, hogy más lapoknak is dolgozott, ő maga írta a Magyar Futár számára a Hadijelentések, csaták, új fordulatok című kétkolumnányi háborús beszámolót, illetve az egy lapoldalnyi Hétről hétre című rovatot. Az utóbbi címéből sejthető, hogy ez az aktualitások rovata volt. Rajniss számára pedig a “zsidókérdés” mindig aktuális volt. Ha valamelyik szovjet katonai egység kapitulációjáról beszélt, szükségesnek tartotta, hogy megemlítse: a “szovjetzsidó” uralom kapitulációjáról van szó. Ha az ezeresztendős magyar történelemről beszélt, akkor a magyarságnak a zsidóság elleni ezeréves harcát mutatta be. 1944 augusztusában, amikor már korántsem a zsidóság Európából való eltávolítása, hanem a megsemmisítése van napirenden, amikor a vidéki magyar zsidóságnak a haláltáborokba történt deportálása már rég befejeződött, Rajniss a külföldi sajtóra panaszkodik, amely szerinte eltúlozza a sérelmeket: “Telejajgatják a világot a külföldi sajtó lapjai a magyarországi zsidóság keserves szenvedéseivel, s tudjuk, hogy a szívre ható tudósításokat író kezeket a fajrokonok vezetik a papíron! Izrael nemzetközi befolyása, pénze, hatalma rajzoltatja a pokoli színekkel lángoló képeket, s íratja le a legvadabb hazugságokat, amiket csak Juda ótestamentumi fantáziája képes kiagyalni a kínzásokról, tömeggyilkosságokról, miközben a budapesti utca úgy ragyog tele sárga csillaggal, mintha fényes nappal az augusztusi ég költözött volna le a Duna partjaira, visszfényt dobni a magas mennyboltra, Dávid jelvényéből.” S ahogy romlott a helyzete, úgy vált egyre inkább a magyar zsidóság a Magyar Futár “humorának” tárgyává. Kezdetben politikai karikatúrák jelentek meg a lapban egy oldalon. Ezek Sztálint, illetve az angolszász vezetőket ábrázolták. Az ő szerepüket is a zsidók vették át 1943-tól. Még 1944 októberében is a “magyaroknál” hasonlíthatatlanul jobban élő, mi több, a mulatozó, a dőzsölő zsidó volt a Magyar Futár fő karikatúrafigurája.

A lap utolsó, 1944. december 20-i, karácsonyi számában a Budapestről menekülő Rajniss a nyilasuralom mérlegét megvonva rezignáltan állapítja meg, hogy október 15-e óta kevés volt az idő a zsidósággal szövetkező úrhatnám zsiványok (értsd: Bethlen István és társai) országában csodát csinálni. Egyszersmind bizakodó is: “A mi hátországunk nemcsak a megmaradt Dunántúl, de az egész német birodalom.”

Rajniss tévedett. Mert éppen ellenkezőleg történt a dolog. A maradék Magyarország lett a hitleri Németország hátországa. Másképpen: utolsó csatlósa.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.