Forrás: NOL

Izrael megtorlást ígér

A zsidó állam felújítja a célzott likvidálás gyakorlatát

Hírösszefoglalónk, 2004. szeptember 2. 00:00

A Hamasz szélsőséges palesztin szervezet mellett Szíriát is megfenyegette Izrael azt követően, hogy palesztin öngyilkos merénylők kedden tizenhat ember halálát okozták a dél-izraeli Beer Sevában elkövetett kettős terrorrobbantásban. Szíriát is felelősség terheli a terrorakciókért. – Szíria továbbra is segítséget nyújt olyan terrorszervezeteknek, mint a Hamasz, amelynek vezetői Damaszkuszból irányítják híveiket – hangoztatták magas rangú izraeli kormányzati tisztségviselők.

A Beer Seva-i buszrobbantásokért a Hamasz vállalta a felelősséget arra hivatkozva, hogy így akarták megbosszulni két vezetőjük korábbi meggyilkolását. Az izraeli hadsereg ‘célzott likvidálással’ az idén márciusban előbb Ahmed Jaszin sejket, a Hamasz szellemi vezérét, majd áprilisban a sejk helyébe lépő Abdel Aziz al-Rantiszit gyilkolta meg. Ezt követően az izraeliek felfüggesztették a ‘célzott likvidálásokat’, s helyettük inkább azokat a csoportokat támadták, amelyek palesztin területekről házi gyártású kis rakétákkal lőtték a zsidó állam területét.

Miközben izraeli kormányzati források azt hangoztatták, hogy a zsidó állam – akár a palesztin területeken, akár külföldön – felújítani készül a Hamasz vezetői ellen irányuló ‘célzott likvidálásokat’, Moshe Jalon, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke szerint Gázától Damaszkuszig mindenki célpont lehet, aki támogatja az Izrael elleni terrorakciókat. A Hamasz-vezetőket célzó likvidálások felújításáról azon a kedd éjjeli tanácskozáson döntöttek, amelyen Ariel Saron miniszterelnök és a különböző biztonsági, illetve rendvédelmi szervek vezetői vettek részt – írta a Reuters.

Izrael korábban többször is azzal vádolta meg Szíriát, hogy befogadja és támogatja a palesztin szélsőséges csoportokat, illetve a Libanonban működő Hezbollah-fegyvereseket. Damaszkusz a vádakat mindig tagadta. A múlt októberi, huszonhárom halálos áldozatot követelő haifai terrorrobbantás után izraeli vadászgépek mélyen behatoltak szíriai területre, s ott állítólagos palesztin terroristakiképző táborokat bombáztak.

Megfigyelők szerint a Beer Seva-i vérfürdővel a Hamasz kettős üzenetet közvetített. Az izraelieknek azt, hogy a zsidó állam lerombolását és egy mozlim állam létrehozását követelő szervezetet nem ingatta meg sem az izraeliek folyamatos gerillavadászata, sem pedig a biztonsági fal építése. A palesztinoknak pedig azt, hogy a Hamasszal továbbra is komolyan kell számolni annak ellenére, hogy a Jasszer Arafat körül zajló hatalmi harcokban az elmúlt hónapokban egy másik szélsőséges szervezet, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai lépett elő főszereplőként.

A Hamasz öt hónapos ‘csendet’ követő újbóli színrelépése ugyanakkor megzavarhatja Saron gázai kivonulási tervét, amelyet saját pártjában, a Likudban, és az izraeli jobboldalon általában is élesen elleneznek. Moshe Kacav izraeli elnök ugyanakkor sürgette a biztonsági fal további építését Beer Seva környékén, ahol a merénylők Ciszjordániából beszivárogtak Izraelbe.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.