Forrás: NOL

Két buszt robbantott a Hamasz

A gázai zsidó településeket februárban számolhatják fel

Yehuda Lahav, 2004. szeptember 1. 00:00

Kiemeleik a Beer Seva-i terrorrobbantás egyik áldozatának holttestétKép: REUTERS – OFER VAKNIN

Majdnem hat hónapi szünet után tegnap kora délután kettős öngyilkos merényletet hajtott végre a Hamasz palesztin terrorszervezet.

Beer Seva dél-izraeli nagyvárosban két perccel egymás után két városi buszban robbantották fel magukat az öngyilkos merénylők. A véres terrorakciónak legalább 16 halottja és száznál több sebesültje van. Az áldozatok száma nagyobb lett volna, ám az egyik busz sofőrje, amint észlelte a mellette haladó buszban a robbanást, kinyitotta a jármű ajtóit. Több utasnak sikerült kiugrania, a robbanás pedig kisebb erejű lett, mert a nyitott ajtók csökkentették a légnyomást.

A kettős merényletért a Hamasz vállalta a felelősséget. A feltételezések szerint a merénylők Ciszjordániából, Hebron környékéről jutottak Beer Sevába, kihasználva, hogy ezen a környéken még nem épült biztonsági fal. A Hamasz a merényletek által bizonyítani kívánta, hogy Ariel Saron miniszterelnök kivonulási terve Gázából a ‘palesztin ellenállás sikereinek következménye’. A valóságban a Hamasz épp ennek ellenkezőjét érheti el: közvetlenül a Beer Seva-i robbanás után az izraeli jobboldal képviselői már hangoztatták, hogy a merényletre a kivonulási tervek felfüggesztésével kell válaszolnia Izraelnek, és a kivonulásra szánt pénzt a terrorizmus elleni harcra kell fordítani. A baloldal képviselői is a szokványos módon reagáltak: szerintük a gázai kivonulás a helyénvaló tett.

Ariel Saron miniszterelnök az esti órákban rendkívüli tanácskozásra hívta össze a biztonsági vezetőket. Izraeli katonai és politikai megfigyelők szerint a merénylet nem marad válasz nélkül – és a megtorlás talán azonnali lesz.

A gázai kivonulás és az ottani zsidó települések felszámolásának pontos időrendjét terjesztette tegnap Ariel Saron izraeli miniszterelnök pártja, a Likud parlamenti képviselőinek csoportja elé. Saron hangsúlyozta, hogy mindenképpen véghezviszi tervét, amely szerint valószínűleg 2005 februárjában fogják felszámolni a 22 gázai és négy ciszjordániai (észak-szamáriai) települést.

Már két hét múlva, szeptember 14-én (a zsidó újév előestéjén) készül Saron a biztonsági kabinet elé terjeszteni a telepeseknek nyújtandó kártérítés törvénytervezetét. Október 24-én terjesztik a tervezetet a kormány elé, és tíz nappal később, november 3-án jóváhagyásra a parlament elé. Jogi szakértők szerint a kártérítési törvény életbelépése után nem lesz többé törvényes lehetőség megakadályozni a kivonulást és a települések felszámolását. Ez valószínűleg jövő év februárjában történhet meg. Saron pártbeli riválisa, Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter tegnap a terv ‘fokozatos, szakaszonkénti’ megvalósítását követelte, ‘nehogy olyan benyomás keletkezzék, hogy menekülünk a térségből’.

Saron határozottságának több oka van: az amerikaiak (és az európaiak) nyomása, akik a gázai kivonulástól a békefolyamat újraindulását remélik. Gáza megszállása és a települések védelme rendkívül drága – emberéletben és anyagiakban egyaránt. Tudatosodott benne, hogy 6500-7000 zsidó telepes nem képes tartósan helytállni 1,3 millió palesztin között. A világ legsűrűbben lakott térségében, amely lakosságának alig fél százalékát alkotják a telepesek, a terület 26 százalékát birtokolják. Nagy részük állami hivatalokat tölt be a térségben, kisebb részük zöldséget és gyümölcsöt termel, de azt is csak a környékben lakó palesztin munkaerő felhasználásával teheti. A palesztinok között 60-70 százalékos a munkanélküliség, csak nemzetközi szervek segítségével tengetik az életüket, a nyomor pedig a terrorizmus melegágya.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.