Forrás: Magyar HírlapSaron leállíttatta a ciszjordániai lakásépítéseket

Ideiglenesen leállíttatta mintegy ezer lakás építését a ciszjordániai zsidó telepeken Ariel Saron izraeli kormányfő, akinek komoly nehézségei vannak az egységkormány létrehozása körül.

Felülvizsgáltatja az építési tendereket Ariel Saron izraeli kormányfő, aki az eredmény kézhezvételéig leállíttatta mintegy ezer otthon építését a ciszjordániai zsidó telepeken. A Haarec magas rangú kormányzati forrásokból úgy értesült, azt akarják kideríteni, vajon a tervek nem ütköznek-e az amerikaiaknak tett ígérettel, amely szerint a telepek területe nem növekedhet. A felülvizsgálat hat telepet érint, és az ígéretek szerint napok alatt befejeződik.

Washington augusztusban bírálta a Maaleh Adumim telep bővítésével kapcsolatos terveket. Saron a 240 ezer embernek otthont adó legnagyobb ciszjordániai telepek megerősítését akarja azzal párhuzamosan, hogy a Gázai övezetet a jövő évben kiürítik.

Egyezség a Hamasz és Egyiptom között

Egyiptom megállapodott a Hamasszal a palesztin egység garantálásáról az izraeli kivonulás után – írta tegnap az al-Ahram egyiptomi lap. Kairó attól tart, hogy a Gázai övezetbôl történô izraeli kivonulás után anarchia törhet ki a térségben, és szélsôséges muzulmánok vonják ellenôrzésük alá az övezetet. A lap értesülései szerint a megállapodás célja a palesztin nemzeti egység támogatása és a palesztin integritás biztosítása az izraeli kivonulás után. Egyiptom hasonló megállapodást kíván kötni a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalommal, és folytatja erôfeszítéseit annak érdekében, hogy a többi palesztin szervezettel is megállapodásra jusson. Egyiptom arra is kérte a Palesztin Hatóságot, jelöljön ki negyvenöt tisztet, akiket Egyiptomban küldenének kiképzésre.A hadsereg azonban egyre jobban aggódik a kirürítés miatt. A Maariv internetes kiadása szerint a hadsereg terveket dolgoz ki arra az eshetőségre, ha a szélsőséges telepesek fegyverrel próbálnák megakadályozni az evakuálást. Az értesülést magas rangú források meg is erősítették a lapnak, hozzátéve, hogy a hadsereg már a kiürítés megkezdése előtt megpróbálja majd izolálni a veszélyesnek tartott telepeseket, de egyáltalán nem biztosak benne, hogy ez sikerülni fog. Mindenesetre jelentős számú tartalékost hívnak majd be erősítésül. Tartanak attól is, hogy a terroristák megpróbálják majd kihasználni, hogy a hadsereg a kiürítéssel van elfoglalva.

Saronnak egyébként a telepek mellett gondot okoz az egységkormány létrehozása is. A baloldali Munkapárt bevonását a koalícióba ellenzi a Saron vezette Likud vezetőinek jelentős része, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a párt központi bizottsága dönthessen a kérdésről. Saron szerint azonban a testületnek semmi köze a koalícióhoz, arról csak a parlamentnek (kneszet) van joga dönteni.

Erre azonban talán sor sem kerül, mert a Munkapárt még nem kötelezte el magát egyértelműen. Saron és Simon Peresz vasárnap esti megbeszélésén a kormányfő elutasította azt a munkapárti követelést, hogy halasszák el a 2005-ös költségvetés kormánybeli szavazását. Ennek ellenére Peresz belement az egyeztetés folytatásába, amiért párttársai részéről élesen bírálják, azt vetve a szemére, hogy nem ragaszkodik a Munkapárt kialakított álláspontjához.

MH-összeállítás

©

Comments are closed.