Emlékezés cigány áldozatokra
Emlékezés cigány áldozatokra
A cél úgy politizálni, hogy örökre tűnjön el a rasszizmus
K. Cs., 2004. augusztus 3. 00:00
2004. augusztus 2., Nehru partKép: Bánhalmi János
Hatvan éve verte le Auschwitzban az SS a magyar cigányok lázadását. A fasizmus hazai roma áldozataira emlékeztek tegnap.
Medgyessy Péter hétfő este a budapesti Nehru parton, a Roma Polgárjogi Alapítvány rendezvényén mondott beszédében tisztelgett a roma áldozatok emléke előtt. Győrött, Egerben és Hódmezővásárhelyen is a hatvan évvel ezelőtt történtekre emlékeztek. Pádár László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége és a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke a győri megemlékezésen elmondta: kollektív kárpótlást kellene nyújtani a cigányságnak, amelyből a romák integrációját segítő intézményeket lehetne felállítani.
Egerben az önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat állított hétfőn kopjafát. A cigányság kettős áldozatot hozott a második világháborúban: egyaránt harcoltak a fronton, és haltak meg a lágerekben – hangzott el a megemlékezésen. Hódmezővásárhelyen, ahol emlékoszlopot állítottak a roma holokauszt áldozatainak tiszteletére, Erdélyi Miklós, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság helyi titkára arra szólította fel a politikai erőket: úgy politizáljanak, hogy a közéletből örökre tűnjön el a rasszizmus és az antiszemitizmus. A kormány képviseletében Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter és Teleki László, a MeH roma ügyekért felelős politikai államtitkára hétfőn Auschwitzban vett részt megemlékezésen. A budapesti Holokauszt Emlékközpontban hétfő éjjel csendes virrasztást tartottak.
Magyarországon a Horthy-korszakban a cigányügy kevésbé volt jelentős, mint a zsidókérdés, de az 1944-es deportálásokat koordináló Endre László belügyi államtitkár főszolgabíróként már a harmincas években követelte, hogy a ‘bűnöző oláhcigányokat’ zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják. Mindazonáltal Magyarországon a romaellenes akció nem a cigányság egészének megsemmisítésére irányult – írta a Kádár Gábor és Vági Zoltán történész szerzőpáros. Auschwitz-Birkenauba 1944 nyaráig 15 országból 23 ezer európai cigányt hurcoltak. Éppen az első magyar zsidó transzportok érkezése miatt döntött úgy a haláltábor, hogy nem fogad több romát. A hír hallatán a már ott lévő cigányok késekkel és botokkal ‘felfegyverkezve’ ellenálltak. Az SS végül megtörte ellenállásukat: 2897 cigányt öltek meg a németek.
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©