Forrás: NOL

Írók, feleségek, szeretők

Modern értelmiségi nők a huszadik század eleji magyar irodalomban

Kádár Judit, 2004. július 24. 00:00

Boncza Berta (Csinszka)

Az Osztrák-Magyar Monarchiánál demokratikusabb társadalmi szerkezetű európai országokban is csak a tizenkilencedik század utolsó harmadában jelent meg a hagyományos női szerepekkel szakító, szépségével, vonzerejével és szellemi képességeivel egyaránt kitűnő intellektuális nő típusa.

E nők gyakran maguk is írtak vagy más alkotótevékenységet folytattak, s nem egy akadt közülük, aki a bevett erkölcsi normákat megszegve, élete során akár több, kiemelkedő szellemi teljesítményt nyújtó férfi partnere volt.

Magyarországon alighanem Erdős Renée volt az első, aki múzsaként és költőként-íróként egyaránt ismertté vált, sőt botrányos magánéletéről elhíresült, ám műveiből egészen a második világháborúig tisztes anyagi körülmények közt élő modern értelmiségi nő. Az 1879-ben, egy felső-magyarországi, vidéki, sokgyermekes szegény zsidó családban született dús, vörös hajú szépség tehetségét a tiszaeszlári per híres védőügyvédje, Eötvös Károly fedezte fel (önzetlenül). A színészi hivatást a költészetért feladó fiatal nő hamarosan a pályája csúcsára érkezett jóképű, nős, négygyermekes Bródy Sándor szeretője lett. Első verseskötete megjelenését követően a kritika azt várta tőle, hogy “a halk tartózkodás, a leányi titkolódzás bájos új hangjá”-val gazdagítja majd a magyar költészetet, ám a férjezetlen Erdős Renée 1902-ben megjelent kötetében a nő szerelmi vágyáról, a férfiakéval egyenlő szexuális igényeiről írt Ady Endre költészetére is hatást gyakorló verseket. A női szexualitást a magyar irodalomban a korábbiaknál nyíltabban ábrázolta regényeiben, melyeket a fiatal lányok csak titokban olvashattak, s hamarosan mint “a legerotikusabb magyar írónő”-t tartotta számon a közvélemény. Miután szakított a csapodár Bródyval, az író öngyilkosságot kísérelt meg, ő maga egy olaszországi kolostorba vonult, katolizált, majd egy – Ady Lédáját is megkörnyékező – szobrásszal folytatott plátói kapcsolatot követően 1913-ban hozzáment a művészettörténész Fülep Lajoshoz. Házassága (később egy gyógyszerész “civillel” kötött újabb frigye is) sikertelennek bizonyult. Egyik lánya még az anyagi nehézségei miatt egyre populárisabb regényeket publikáló írónő 1956-ban bekövetkezett halála előtt követett el öngyilkosságot.

Az Erdősénél gyengébb költői vénájú Boncza Berta sorsa sem alakult szerencsésebben. Bár Ady Endre élete utolsó négy évében az ünnepelt költő társa volt, Csinszka valójában már csak a járni és beszélni is alig tudó, szifiliszes költő ápolónője lehetett. Miután 1919-ben, huszonnégy éves korában özvegyen maradt, az akkor már negyven felé közeledő, nőtlen és rendkívül félénk, a nők elől “kisfiús zavarral menekülő”, ám a költészetben Ady “trónját” elfoglaló Babits Mihállyal kezdeményezett alig egy évig tartó, vonakodva viszonzott szerelmi kapcsolatot. 1920 őszén a festő Márffy Ödönnel kötött házasságba menekült. Gyerekük nem született, házasságuknak negyvenévesen, 1934-ben agyvérzés miatt bekövetkezett korai halála vetett véget.

Babits húzódozásának oka Csinszka kiegyensúlyozatlansága lehetett – a költő egyenesen “hiszterikának” nevezte. “Kislány lett, kisfiú lett, hogy nekem szebb legyen, apródom; s izgatott futkosásokban gyötörte kis testét utánam” – írta “Csin-Csin hercegről” a Nyugat hasábjain még Csinszka életében. Meglepő módon, amikor szakításuk után nem egészen egy évvel, 1921 elején végre megnősült, talán még Ady özvegyénél is labilisabb lelki alkatú lányt választott magának. Sőt mi több, alig két hónapos ismeretség után kérte meg a kezét, annak ellenére, hogy tisztában volt Tanner Ilona zavaros szerelmi ügyeivel. A költői ambíciókat dédelgető, huszonöt éves külügyminisztériumi irodasegédtiszt ugyanis ekkoriban éppen Szabó Lőrinc menyasszonya volt, igaz, állítólag csak azért, hogy előre eltervezett válásuk után végre független életet kezdhessen. Az áljegyesség mellett volt egy “valódi” szerelmi kapcsolata is. A közelmúltban Most én vagyok hang helyetted címmel a Palatinus Kiadó által publikált (feltehetően 1921-1925 között írott) naplójegyzetei szerint viszont e két ügy sem akadályozta volna meg abban, hogy esetleg “pár hónapra lekösse magát” Babitsnak. A magányos öregségtől félő költő azonban mindössze hét találkozás után viszony helyett házasságot ajánlott, s döntése utólag helyesnek bizonyult. A később Török Sophie néven elbeszéléseket és négy saját verseskötetet is publikáló Tanner Ilona Babits haláláig (bár annak éveken át húzódó, súlyos betegsége alatt időnként másoknál keresett vigaszt) odaadó, szerető társa volt. Saját gyerekük – valószínűleg Tanner Ilona lánykori abortuszából következő meddősége miatt – nem született. Csecsemőként örökbe fogadott lányukat a férje elvesztésébe összeroppant, ítélőképességét elvesztett, beteg költőnő 1955-ben bekövetkezett halála előtt kitagadta az örökségből; Babits Ildikó nyomorúságos körülmények közt, Angliában fejezte be életét.

Az irodalom iránt érdeklődő Tanner Ilona szemében (akinek az avantgárd Hét, illetve a konzervatív Új Idők hasábjain pár verse már megjelent) Babits nem csupán amiatt lehetett vonzó, hogy elismert költőnek számított, hanem egzisztenciális okokból is. Svájci német családból származó, tisztes életszínvonalat biztosító, kereskedői könyvelő apja halála után hivatalnoki fizetéséből neki kellett anyját és két testvérét eltartania. Számára ez a házasság a költőfeleség vágyott és kitüntető rangján túl anyagi biztonságot is jelentett. Babits a kor elvárásaival ellentétben nem tartott igényt hozományra, pedig a huszadik század első évtizedeiben a középosztálybeli családok az “eladó lányok” gondtalan jövőjének biztosítása, azaz egy akkoriban még többnyire életfogytig tartó házasság révébe segítése érdekében mélyen a pénztárcájukba nyúltak. “Ötezer forint, három szobabútor, kelengye, briliánsgyűrű és briliánsfüggő, ez egy-egy lány hozománya. … Diplomás ember, ügyvéd vagy orvos nem vesz el lányt tízezren alul. Hat lány van, Papa beteges… Ötezernél több nem jut egy lányra” – írta egy másik költőfeleség, Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona Burokban születtem című, Borgos Anna gondozásában a norannál 2003-ban megjelent önéletrajzi művében. (Mindenes cselédjük havi bére 10 forint volt.)

Anyagi helyzetét illetően Harmos Ilona hasonló cipőben járt, mint Tanner Ilona. A jómódú, tizenegy gyermekes polgári családot a fakereskedő apa korai halála után szintén a társadalmi lecsúszás, “deklaszszálódás” fenyegette, a még férjhez nem ment lányoknak ötezer sem jutott. A saját megélhetéséről gondoskodni kénytelen fiatal lány a rokonság megbotránkozása ellenére az akkoriban még erkölcstelen foglalkozásnak tartott színésznői pályát választotta. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a modern darabokat bemutató, ennek következtében hamarosan csődbe jutott Magyar Színházhoz szegődött, s már szépreményű, tehetségesnek tartott színésznőként ismerkedett meg a huszadik század első évtizedének végén az ifjú, de ismert és sikeres írónak számító Karinthy Frigyessel. Bár kapcsolatuk természetét sem Karinthyról, sem Kosztolányiról írott életrajzaiban nem fedte fel, annyi kiderült: oly sokat sétálgattak a Városligetben, mialatt Karinthy szüntelenül verseket szavalt, hogy “Az ember tragédiájának minden sorát már kívülről tudtam, annyiszor hallottam tőle, ma is ott tudom folytatni, ahol valaki abbahagyja”.

Bármi volt is köztük Karinthyval, Harmos Ilona végül Kosztolányi Dezső felesége lett. Színésznői karrierjét egy időre feladta, viszont maga is írni kezdett. Fordításai, novellái – Görög Ilona néven – még életében napvilágot láttak a Nyugatban. Kosztolányi 1936-ban bekövetkezett halála után nem ment újra férjhez, úgy érezte, hasonlóan kiváló társat nem találhat, s nem volt képes kevesebbel beérni. Egyetlen fiuk született, akit állítása szerint férje olyannyira féltett, hogy még húszévesen sem engedte egyedül nyaralni menni. A túlzott gondoskodás szerepet játszhatott abban, hogy felnőtt korára Kosztolányi Ádámból labilis személyiségű ember vált, akinek világtól való elfordulását csak siettette az 1944-ben anyja és ellene folytatott antiszemita “embervadászat”. (A nyilasok azt is kétségbe vonták, hogy Kosztolányi Dezső és az 1914-ben kikeresztelkedett Harmos Ilona katolikus fia magyar lenne.) Kosztolányiné második világháború alatti megpróbáltatásait, vidéki bujkálásait megörökítő, Tüzes cipőben című, felkavaró és megrázó önéletrajzi műve az 1948-as első kiadás után a norannál ez év áprilisában jelent meg újra. Kosztolányi Dezsőné 1967-ben halt meg.

A Burokban születtem című kötetben önéletírása és novellái mellett Harmos Ilona író-, illetve írófeleség-portréi is olvashatók. “Írni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunkon” – idézte a portrékhoz szánt bevezetőjében Ibsent, és a férfi írókkal ellentétben, akikkel elnézően bánt, a feleségek közül valóban nem kegyelmezett szinte senkinek sem. (A tizenhét megidézett feleség közül egyértelmű rokonszenvvel talán csak Márai Sándorné Lola iránt viseltetett.) Véleménye szerint az “örökösen harcrakész és harcias” Csinszka “leveleket, dilettáns verseket írogató, merész modorú, kokottokkal barátkozó, éjszakákat végigivó és cigarettázó földesúri kisaszszony” volt. Tanner Ilona-portréja feltűnően kegyetlen. A modern intellektuális nő életét folytató Babits Mihálynénak – akárcsak Erdős Renée-nek vagy magának Kosztolányinénak – egyszerre több szerepben kellett helytállniuk: híres férjük (szeretőjük) társaként, nőként, anyaként és íróként. Kosztolányiné Babitsnét e szerepek mindegyikében elmarasztalta. Elismerte ugyan, hogy férje súlyos betegsége idején “embertelenül nehéz éveket élt át”, de hozzátette, hogy “ezeket az éveket ő még nehezbítette”. Költői tehetségéről azt állította, hogy “narcizmusából és indulattelt hőbörödöttségének talajából fakadt”. Úgy vélte, fogadott lányát “mérhetetlenül rosszul nevelte, abban a fullasztó-hazug légkörben, amelyet ő teremtett maga köré”. (Babits Ildikó kamaszkorában véletlenül tudta meg, hogy örökbe fogadták, s ez a megrázkódtatás vezetett elhidegülésükhöz és később tragikus sorsához.) Kosztolányiné Babits feleségének nőiségéről is lesújtó véleménnyel volt: “Egész lénye papírszagú, olykor vécépapírszagú, használat után. … Annyi bizonyos, hogy a testi és lelki higiénia teljes hiánya jellemzi.”

Bár a Karinthy család emlékezete szerint Kosztolányi Dezsőné valójában egész életében férje legjobb barátjába, Karinthy Frigyesbe volt szerelmes, az ő feleségeivel – legalábbis Babitsnéról rajzolt portréjához képest – viszonylag kesztyűs kézzel bánt. Az első világháború után pusztító spanyolnáthajárványban meghalt Judik Etel színésznőről, Karinthy első, szenvedélyesen szeretett feleségéről írottakban a visszafogottság ellenére sem nehéz észrevenni a személyes indítékból fakadó elfogultságot: “Énreám különösen féltékeny volt, a társadalmon kívüli s már túlérett asszony állandóan résen levő féltékenységével, s talán mert benne nem lakozott hűség, csak kéjvágy, lomhaság és zűrzavar.” Ugyan állítása szerint Karinthy második feleségét, Böhm Arankát kedvelte, őt is élesen bírálta. Véleményével azonban ez esetben nem maradt egyedül. A férje által “fekete krizantémnak”, fekete párducnak” nevezett sötét bőrű, fekete szemű, ragyogó szépségű, Auschwitzban alig ötvenegy esztendősen meggyilkolt Böhm Aranka köztudottan hűtlen természetű volt. Az író Déry Tiborral folytatott viszonyát Karinthytól 1921-ben született fia, az élete végén súlyos depressziótól gyötört, szintén az írói pályát választó Karinthy Ferenc (Cini) sem tudta megbocsátani. (Déry Ítélet nincs című, 1969-ben megjelentetett visszaemlékezéseiben meglehetősen nyíltan számolt be öt évig tartó szenvedélyes kapcsolatuk testi oldaláról is.) Karinthy Frigyes Judik Eteltől való elsőszülöttje, a csupán egyetlen, vékony, ám kiváló verseskötetet publikáló, súlyos elmebetegségben szenvedő Karinthy Gábor állapota pedig még Böhm Aranka vér szerinti unokája szerint is nem kis részben nagyanyja mostoha bánásmódjának volt köszönhető. (Karinthy Márton a család alkotóművész tagjainak történetét feldolgozó, 2003-ban az Ulpius-ház gondozásában közreadott Ördöggörcs című könyvében megfogalmazott feltételezése valószínűleg nem helytálló. Az mégis meglepő, hogy a már házassága idején Freudnál, a bécsi orvosi fakultáson Lou Andreas-Saloméhoz hasonlóan pszichológiai tanulmányokat folytató, a lélektanban tehát járatos Böhm Aranka férje első fiával mindvégig ellenségesen viselkedett.) “Fekete és fényes. Fényes és fekete, mint egy arab paripa, éles, mint egy arab kés, és olyan embertelen is” – írta a hajdan Ady szívét is megdobogtató Böhm Arankáról Harmos Ilona, aki szerint a “bátor, vakmerő, meghökkentő és ezért mulatságos ťnemi bohócŤ nem tudott szeretni, csak tetszeni akart mindenáron”.

A nagy triász feleségei közül Böhm Arankát nem érdekelte az irodalom, csípős nyelvű kortársai szerint inkább a remélt csillogó életért “cserélte le” első, orvos férjét a jól kereső és az irodalom világában már életében legendás alakként bálványozott Karinthyra. A két írónő, Babitsné és Kosztolányiné egymás iránti ellenségessége mögött azonban talán alkotói féltékenység is meghúzódhatott. (Amikor Török Sophie az irodalmárok által kedvelt Fészek Klubban a negyvenes évek végén találkozott Görög Ilonával, oda sem ment az egyedül üldögélő “kövér, öreg nőhőz”.) Kölcsönös ellenszenvükben az irodalmi vetélytársnak szóló féltékenység annak ellenére szerepet játszhatott, hogy élete alkonyán, négy verseskötettel a háta mögött Török Sophie többé nem tartotta magát költőnek, Harmos Ilona pedig, legalábbis a felszínen, már házasságuk kezdetén belenyugodott abba, hogy Kosztolányi “nem nagyon örül” felesége írói-fordítói tevékenységének. “Nem mondja, de én érzem rajta, hogy kelletlenül nézi most már sűrűbben szereplő nevemet” – írta Kosztolányi Dezső című életrajzi regényében. Hiába voltak tehetségesek maguk is, még írói nevüket is férjük adta. (Babits a Török Sophie-t, azaz Kazinczy Ferenc feleségének nevét a nagy klasszikus iránti tisztelgésül; Kosztolányi a Görög Ilonát azért, mert “a Harmos nem jelent semmit”.)

Nem csak a nejüknél kétségtelenül sokkal jelentősebb életművet létrehozó Babits és Kosztolányi magatartása volt ambivalens feleségük szellemi tevékenységével kapcsolatban (Babits nem engedte, hogy Tanner Ilona az ő könyveit használja). A nőírók tehetsége iránt táplált általános kétely következtében a közelmúltig az irodalomtörténet is csak feleségként – legfeljebb híres férjükről írt, dokumentumértékű feljegyzéseik miatt – őrizte meg emléküket.

Erdős Renée, Csinszka, Török Sophie, Görög Ilona, Böhm Aranka, a névsor még hosszan folytatható lenne. Modern értelmiségi nőként boldogtalan feleségek vagy boldogtalan anyák, boldogtalan írónők – szomorú sorsú fekete krizantémok voltak mindahányan. Itt az ideje, hogy az utókor újraalkossa a róluk kialakult képet, újraértékelje már megjelent, és felfedezze még kiadatlan írásaikat.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.