Forrás: Magyar HírlapArafat leváltotta az unokaöccsét
Arafat tegnap gyerekeknek vágott tortát. Egyelôre elmaradt a véres kések éjszakéja. Arafat inkább meghátrált a lázadók elôtt és leváltotta unokaöccsétMeghajolt a nyomás előtt Jasszer Arafat és visszavonta unokaöccse kinevezését a palesztin biztonsági szolgálat éléről. A Gázában kialakult káoszt sürgősen kezelnie kell, a Fatah lázadó erői ugyanis már figyelmeztették: nem koncentrálhatja a hatalmat a kezében.
Három nappal a nagy vihart kavart döntés után tegnap visszavonta Jasszer Arafat unokaöccse kinevezését az új, központosított palesztin biztonsági szolgálat élére, és visszahelyezte ebbe a pozícióba a szombaton leváltott Abdel Razek Madzsaide dandártábornokot. A Reuters szerint a palesztin vezető ezzel próbálja megoldani az elmúlt évtized legsúlyosabb vezetési válságát. Musza Arafat azonban nem lesz munkanélküli; ő marad a katonai elhárítás vezetője.
Jasszer Arafat mellett Ahmed Korei kormányfő is folytatja a harcot a hatalom és a befolyás megtartásáért. Korei egyelőre fenntartja lemondását, amelyet írásban nyújtott be Arafatnak, s amelyre írásos választ vár – az elnök eddig csak szóban utasította el azt. Korei elmondta azt is, hogy a kormány vizsgálóbizottságot küld a Gázai övezetbe, ahol 18 ember sebesült meg a palesztin belharcokban.
A „lázadók” – köztük az Arafat vezette Fatah fiatal és politikailag aktív tagjai – korrupcióellenes reformokat követelnek, és nem elégednek meg az ígéretekkel, „melyekkel már tele a padlás”. S bár egyelőre személyesen Arafatot nem támadják, már jelezték: ez nem marad örökké így.
Franciaország megsértôdött
Elfogadhatatlannak tartja és magyarázatot követel Ariel Sarontól a francia külügyminisztérium, mivel az izraeli miniszterelnök vasárnap felszólította a franciaországi zsidókat, hogy az antiszemita fenyegetések miatt azonnal vándoroljanak ki Izraelbe. A feszültséget tegnap az izraeli kormányszóvivô próbálta enyhíteni. Avi Pazner szerint Saront félreértették, mert a miniszterelnök csak azt fejtette ki, hogy a francia zsidók, mint népük minden más tagja, Izraelhez tartoznak. „A miniszterelnök nagyra értékeli Franciaországnak az antiszemitizmus elleni törekvéseit, a támadásokért pedig elsôsorban a francia iszlám közösséget tartja felelôsnek” – magyarázta.
Ennek ellenére a francia pártok és zsidószervezetek elhatárolódtak Saron kijelentésétôl. A szocialisták szóvivôje szerint Franciaországot nem lehet a harmincas évek náci Németországához hasonlítani, a francia zsidószervezetek vezetôje pedig úgy véli: jobb lenne, ha Saron békén hagyná a francia zsidóságot. (reuters)A BBC hírmagyarázója az eddig ismeretlen, a mostani gázai emberrablásokért felelős Dzsenín Mártírjainak Brigádja szóvivőjét idézte, aki egyértelműen fogalmazott: „Az Arafat elnök iránt érzett minden tiszteletünk ellenére úgy véljük, a Palesztin Hatóságot nem irányíthatja egyedül ő és a rokonai. Megvannak az eszközeink ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk.”
Hasonlóan kemény hangot ütött meg Musza Arafat is, aki viszont arra figyelmeztetett, hogy „a megszállók is lehetséges ellenségek, de minden más ellenféllel szemben is felvesszük a harcot”. A Haarec elemzője szerint a figyelmeztetés elsősorban Mohammed Dahlannak szólt, aki állítólag a „lázadás” egyik fő szervezője. Dahlan két éve szálka a palesztin elnök szemében: akkor váltotta le a gázai titkosszolgálat főnökét – hivatalosan a biztonsági erők reformjának részeként, valójában azonban nyilvánvalóan azért, mert túl gyakran és nyilvánosan beszélt a Palesztin Hatóság megújításának, a korrupciótól való megtisztításának szükségességéről. Az első, még Mahmud Abbasz vezette palesztin kormány is sokáig miatta nem alakulhatott meg – pontosabban azért, mert Abbasz mindenképp Dahlant, az „amerikaiak kedvencét” akarta kinevezni a belügyi tárca élére.
Medgyesi Csilla
©