Forrás: Magyar HírlapSaron: a francia zsidóknak Izraelbe kell menniük

A zsidók a világ minden tájáról minél hamarabb jöjjenek Izraelbe, mondta a miniszterelnök, a franciák számára ez egyenesen “elengedhetetlen”.

Ariel Saron az Amerikai Zsidó Szövetség jeruzsálemi találkozóján mondta el véleményét a kivándorlás aktualitásáról.

A növekvő franciaországi antiszemitizmussal magyarázta a meglepő kijelentést, amelyre mind a francia zidószervezetek, mind a francia kormány meglepetéssel reagált.

A francia külügyminisztérium magyarázatot követel az elhangzottakért, míg a zsidó szervezetek azt közölték, hogy Saron e lépéssel nem segít a helyzet megoldásában.

Theo Klein, a francia zsidó szervezetek tömörítő szövetség tiszteletbeli elnöke a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Saron “nem dönthet helyettünk”.

Hivatalos adatok szerint az év első felében 510 olyan atrocitás történt, amelyet szándékosan franciaországi zsidók ellen követtek el, tavaly egész év során volt hasonló mennyiségű ilyen incidens az országban.

A párizsi holokauszt

Franciaországban vasárnap emlékeztek meg a párizsi zsidók összefogdosásának 62. évfordulójára. A Vel d”Hiv bicikliarénában 1942 július 16-17-én 8 ezer zsidót – köztük több mint 4 ezer gyermeket – gyűjtöttek össze a francia rendőrök, majd innen szállították őket a német haláltáborokba.

Reuters/MHO

©

Comments are closed.