Forrás: NOL

Saron kivándorlásra szólította fel a francia zsidókat

Munkatársunktól, 2004. július 18. 21:15

Ariel Saron izraeli miniszterelnök vasárnap felszólította a Franciaországban élő zsidókat, hogy haladéktalanul vándoroljanak ki Izraelbe az ellenük irányuló antiszemita fenyegetések miatt.

“Minden zsidónak azt javaslom, hogy jöjjenek Izraelbe, de ez feltétlenül szükséges a franciaországi zsidók esetében, akiknek azonnal mozdulniuk kell” – mondta Saron egy amerikai zsidószervezet képviselőivel tartott nyilvános megbeszélésen. “Franciaországban elszabadult antiszemitizmus terjed” – figyelmeztetett Saron, hangsúlyozva egyúttal, hogy “a francia kormány hozott intézkedéseket” az antiszemita megnyilvánulásokkal és a zsidóellenes propagandával szemben. Az izraeli kormányfő ezzel összefüggésben kijelentette: “tény, hogy a francia lakosság 10 százalékát muzulmánok teszik ki, ami táptalajként szolgál az antiszemitizmus egy új formájának”.

Jacques Chirac francia elnök június 16-án az antiszemita cselekmények “példás megbüntetését” kérte az igazságszolgáltatástól, fogadva a zsidó közösség aggodalmaikat hangoztató vezetőit. 2004 első fél évében az ismert antiszemita vagy faj- és idegengyűlölő bűntettek száma meghaladta a tavalyi év egészében elkövetett ilyen jellegű cselekményekét Franciaországban. A belügyminisztérium adatai szerint az idei év első hat hónapjában 132 antiszemita és 95 faj- vagy idegengyűlölő bűntettet követtek el, míg 2003-ban ez a szám 127 és 92 volt. Évente több mint kétezer zsidó családból származó francia vándorol ki Izraelbe. Számuk erősen megnövekedett 2002-ben, ugyanakkor tavaly kissé visszaesett.

Haim Korsia, a franciaországi főrabbi, Joseph Sitruk közeli munkatársa szerint a franciaországi zsidók távozásának kérdése fel sem merül. A francia rabbinátus szövetségének főtitkára, Haim Korsia kijelentette, hogy a távozás kérdése “fel sem merül”. “Franciaországi zsidók, ennek nincs értelme, vannak francia polgárok, akik zsidók, mint ahogyan mások más vallásúak. Az ország lelkének egy része vagyunk” – mondta. 

Az izraeli vezetés “szempontjából, megértem, hogy bevándorlásra akarnak késztetni zsidókat, a franciaországi helyzet azonban nem kívánja meg a távozást. Számomra fel sem merül ez a kérdés. Egyébként is, a távozásnak nem elfogadható formája a menekülés” – tette hozzá. “Még ha nehéz is a zsidók helyzete Franciaországban, az a feladatunk, hogy javítsunk ezen. E probléma terhét az egész társadalomnak viselnie kell” – hangoztatta a rabbinátus szövetségének főtitkára.

(MTI)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.