Forrás: NOL

Saron vallási pártokkal kokettál

Munkatársunktól, 2004. július 16. 00:00

Legyen meg a gázai kivonulási terv biztos támogatása, de maradjon meg a kabinet jobboldali karaktere – ez Saron szándéka.

Saron izraeli kormányfő legalább az egyik ultraortodox pártot be akarja emelni a kormányba, hogy megőrizze annak jobboldali karakterét. A vezető kormánypárthoz, a Likudhoz közel álló források szerint ezt jelzik a kabinet átalakításáról vasárnap Jeruzsálemben kezdődő többpárti egyeztetések. Ariel Saron kormányfő tegnap felkérte Eli Jisajt, a Sasz párt vezetőjét, hogy – a szintén ultraortodox Egyesült Judaista Tóra és a már korábban meghívott balközép, világi Munkapárt mellett – vegyen részt ezeken.

Befolyásos kormánytagok – köztük Szilvan Salom külügyminiszter – már a Simon Peresz vezette Munkapárt meghívását is túlzott balratolódásnak tartják. Más kormánypárti források szerint viszont Saron csak azért tárgyal az ultraortodoxokkal, hogy a Munkapárt ‘ne kapjon vérszemet’, azaz ne lépjen fel túlzott követelésekkel. (Hat-nyolc tárcát kaphatnak a huszonháromból.)

A kabinet átalakítása elkerülhetetlenné vált. A szélsőjobboldali miniszterek nem tudták megakadályozni Saron egyoldalúan meghirdetett gázai kivonulási tervét, azaz a 7500 zsidó telepes lakóhelyének felszámolását. Jelenlétük így részben nemkívánatossá, részben okafogyottá vált a kabinetben. A koalíció elvesztette többségét a knesszetben, az ellenzék pedig bizalmatlansági indítványokkal bombázta.

A Sasz jól ismert koalíciós partner még Saron első kormányából. Palesztin ügyekben (így a gázai tervet illetően is) elég pragmatikus, de megkéri az árát. Visszatérő követelése a vallásos iskolák, a jesivák minél nagyobb állami támogatása és az ezekben tanulók, a bóherek felmentése a katonai szolgálat alól. Mindettől kirakójáték lesz a kormányalakítás: a Sasz és az Egyesült Judaista Tóra nem fér öszsze Saron leghűségesebb koalíciós partnerével, a Sinuival (Változás). A magyar származású Joszef (Tomi) Lapid vezette – s palesztin ügyekben szintén pragmatikus – párt nyíltan az ortodox rabbinátussal szemben politizál, többek közt a polgári házasságot követeli.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.