Forrás: Magyar HírlapErzsébetvárosi anziksz
Ha a civilek azt akarják, hogy ebben a kérdésben figyeljek rájuk, akkor azt is mondják meg, kik és miből építették volna át mondjuk az említett házat.
(Elbontanák a pesti gettó régi házait, mh, július 9.)
Miután Belső-Erzsébetváros évtizedeken át megállíthatatlanul pusztult, most végre látható jelei vannak a városrész feltámadásának. Rögtön feltámadtak a civil szervezetek is, mindent megvédenének, amit mások le akarnak bontani. Tulajdonképpen igazuk van, mert mit keres például a Holló utcában az a most épülő monstrum, amelynek inkább a Felvonulási téren lenne a helye? Vagy a Síp utcában egy már elkészült másik? Egészen biztos, hogy nagyon sok minden nem lett itt végiggondolva, továbbá, hogy a városrész drasztikus átalakítása érdemi viták, alternatív tervek egymás mellé tétele nélkül kezdődött meg. Tehát tipikusan, elkeserítően.
De legalább megkezdődött valami!
Jómagam a Rumbach Sebestyén utcában lakom, ráadásul elég régóta ahhoz, hogy lássam, mit nyerünk és mit veszítünk a már folyamatban lévő és a tervezett építkezésekkel. A városrész jelenleg lényegében lakhatatlan. Természetesen nem a budapesti átlaggal, hanem egy másik európai főváros hasonló városrészével összevetve. Mindenütt mocsok és bűz, sötétedés után nem turisták, hanem svábbogarak sétálnak az utcákon. A házunk előtt az eldugult kanálisok miatt fél éve, eső után, bokáig áll a víz. Az egy és negyed százados gyönyörű Rumbach-zsinagóga alja omladozik, a bejárata hulladéklerakó. Vele szemben, tőle kétszáz méterre, a Dob és a Holló utca sarkán egy-egy MÉH-lerakat üzemel, rengeteg piszokkal, kellemetlenséggel. Már rég ötcsillagos hotelekkel lesz tele a környék, ezek még mindig ott lesznek. Talán ezek állnak védelem alatt, nem az Ezüstműves ház. A Rumbach és a Dob utca sarkán méretes kutyaürülék-tároló: fertőzés, legyek, elképedt arcú külföldiek.
Ez ma a budapesti zsidónegyed, lehet messziről jötteknek, átutazóknak nosztalgiázni. Aki viszont itt lakik, annak minden egyes új ház egy kis lépést jelent a normalitás felé. Új lakókat, akik az éjszaka leple alatt nem dobálják majd ki az utca közepére a rozsdás fürdőkádat, törött vécékagylót, a nyomorban szétmállott matracot.
Én is bánom, hogy például a Rumbach Sebestyén utca 8. számú ház helyén immár két éve autóparkoló áll, idővel pedig talán szálloda fog. Sokkal tisztességesebb lett volna átépíteni, felújítani, új életet vinni a régi falak közé. Ugyanazt mondom tehát, mint az Óvás Egyesület? Részben igen. Csakhogy ha a civilek azt akarják, hogy ebben a kérdésben figyeljek rájuk, akkor azt is mondják meg, kik és miből építették volna át mondjuk az említett házat. Mert az úgy maga volt a pokol, senkinek nem kívánok olyan szomszédságot. Vagy mit akarnak kezdeni a környék egy másik szégyenfoltjával, a Rumbach Sebestyén utca 10. szám alatt lévő házzal, amelynek a lebontását éppen most akadályozták meg? Ha ugyanis csak arra képesek, hogy újabb hosszú évekkel kitolják az éppen fél évszázadot késett rehabilitációt, akkor én inkább a buldózerrel vagyok.
Gondolom, ez a kis kerületi anziksz bizonyítja, hogy nem sok szeretnivaló van az önkormányzatban. Pénze semmi, tiltó paragrafusok, ellenérdekelt hivatalnoka annál több. A házat, amelyben lakom – a Román testvérek szép, jegyzett épületét – többek között az ő idejétmúlt szabályaik s nagyon is jelenkori közönyük, rugalmatlanságuk miatt nem tudják a lakók felújítani. Lehet, hogy a szándékaik ellenére, most mégis megindult valami, nem biztos, hogy ezt le kell állítani. Rá lehet tehát csimpaszkodni a darukra, akkor viszont marad a pusztulás, a nyomor. Mert itt vagy hoz valaki pénzt, mégpedig bőven, vagy minden összeomlik.
Bruck András
©
