Forrás: NOL

Nagykoalíció készül Izraelben

Munkatársunktól, 2004. július 13. 00:00

Családtagok egy palesztin terrorista lerombolt házánálKép: REUTERS – AMMAR AWAD

Saron miniszterelnök előre hozott választásokkal fenyegette meg a Likud azon tagjait, akik ellenzik a Munkapárt belépését a kormányba. Simon Peresz szerint: „ki kell vonulnunk Gázából, le kell bontanunk a telepeket”.

A jeruzsálemi miniszterelnöki rezidencián elköltött munkareggelin körvonalazódott tegnap az izraeli nagykoalíció lehetősége. Ariel Saron kormányfő és Simon Peresz, az ellenzéki Munkapárt elnöke egyelőre abban állapodott meg: ma formálisan is tárgyalnak az ügyről. Utóbbi hozzátette: erre még pártja vezető testületének is rá kell bólintania. Elvi álláspontjáról azt mondta: „ki kell vonulnunk Gázából, le kell bontanunk a telepeket”. A megállapodásra akár ma pecsét kerülhet.

A jeruzsálemi politika két nagy öregje – együtt 156 évesek – nem először talált egymásra. Saron előző kormányának a Munkapárt is tagja volt, de az együttműködés felbomlott – mégpedig éppen azon a kérdésen, amely most újra kialakíthatja azt. Ez a zsidó telepek ügye. Saron eldöntötte, hogy „minden áron” megvalósítja egyoldalú kivonulási tervét a Gázai övezetből – ezt a kabinet meg is szavazta már. Gázában mintegy 7500 zsidó telepes él állandó fenyegetettségben, 1,3 millió palesztin között. Biztonságuk garantálása aránytalanul nagy terhet ró a hadseregre. A szélsőjobboldal a többpárti kabinet részeként is ellenezte a kivonulási tervet. Saront a kormánytöbbség elvesztése fenyegette a knesszetben, ahol különböző ügyekben éppen csak „túlélte” a bizalmatlansági indítványokat. Tegnap is hajszállal, egyetlen vokssal úszott meg egy ilyen szavazást.

A 120 fős gyűlésben Saron Likud pártja 40, a Munkapárt 19, a polgári liberális Sinui (Változás) – a magyar származású Joszef (Tomi) Lapid pártja – 15, míg a Nemzeti Vallási Párt (Mafdal) 6 mandátummal rendelkezik. Összesen kényelmes kormánytöbbséget jelentenének a miniszterelnöknek. Némi gondot jelent ugyanakkor, hogy a koalíció több politikusa is nyíltan a Munkapárt belépése ellen szervezkedik – a Likud részéről például Uzi Landau miniszter. A rebelliseket Saron az előre hozott választások lehetőségével fenyegette meg. A Likud befolyásos miniszterei attól tartanak, posztjuk áldozatul eshet a kormányátalakításnak, amelynek során a Munkapárt hat-nyolc minisztériumot kaphat.

A Munkapárt három előzetes, elvi feltételt szabott a kormányba való belépéshez – ezek időközben teljesültek. 1. A kormány jóváhagyta a gázai kivonulási tervet. 2. A tervet ellenző, Nemzeti Egység nevű szélsőjobboldali párt minisztereit – Avigdor Libermant és Benjámin Elont – Saron felmentette, a párt kilépett a koalícióból. 3. Meni Mazuz államügyész nemrég úgy döntött: nem emel vádat Saron ellen a „görög sziget” korrupciós ügyben.

Augusztusról novemberre halasztják a palesztin helyhatósági választásokat – jelentette be tegnap Ahmed Korei miniszterelnök. A halasztásra azért van szükség, mert egyelőre lemaradás mutatkozik a politikai reformok bevezetésében. (Reuters)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.