Népszava

Pokolgép robbant vasárnap, a reggeli csúcsforgalom idején Tel-Avivban, a központi buszpályaudvar közelében. Egy ember életét vesztette, huszonegyen megsebesültek.

Tel-Aviv körzet rendőrfőnöke az izraeli rádiónak elmondta: a szerkezetet az út szélénrejtették el, és akkor hozták működésbe, amikor egy autóbusz elhaladt mellette. A rendőrfőnök kizárta annak lehetőségét, hogy öngyilkos merénylő követte volna el a támadást. A robbanás helyszínét és annak környékét lezárták. A tűzszerészek további robbanószerkezetek után kutatva kutyákkal vizsgálták át a körzetet.

A merényletet az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai, a Fatah mozgalom katonai szárnya vállalta magára. “Valószínűleg Ciszjordániából beszivárgott palesztinok telepítették a robbanószerkezetet” – mondta az izraeli védelmi miniszter helyettese. Zeév Boim hozzátette: a merénylők feltehetően ott jutottak Ciszjordániából izraeli területre, ahol a biztonsági kerítés még nem készült el.

Az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülését megnyitva Ariel Saron kijelentette: a tel-avivi robbantásra a hágai Nemzetközi Bíróság múlt pénteki ítélete bátorította fel a palesztinokat. A kormányfő hangsúlyozta: Izrael Állam semmilyen körülmények között nem ismeri el a hágai bíróság állásfoglalását, amely jogsértőnek ítélte a palesztin területekre benyúló izraeli védőkerítés felépítését.

“A terrorizmus elleni küzdelemhez való természetes jog kapott pofont a hágai Nemzetközi Bíróságtól, amely törvényellenesnek minősítette a terroristaellenes védőkerítést és annak lebontására utasított” – mondta Saron, aki tegnap elrendelte a Ciszjordánia határán megkezdett fal építésének folytatását.

Jasszer Arafat palesztin elnök elítélte a tel-avivi támadást, úgy vélekedett, hogy a merénylet provokáció volt. “Önök pontosan tudják, mint ahogy Izrael, az Egyesült Államok is tudja, akárcsak az európaiak, ki áll az események hátterében” – jelentette ki a palesztin vezető újságírók előtt anélkül, hogy kifejtette volna, mire gondol. Arafat korábban az izraeli titkosszolgálat embereit vádolta azzal, hogy ők állnak a robbantásos merényletek hátterében.

Életét vesztette négy palesztin szombaton a Gázai övezetben, miután – feltehetően harci cselekmény következtében – felrobbant egy személygépkocsi. Egy ötödik áldozat életét izraeli katonák lövései oltották ki. A fekete Mercedes a Gáza városától délre fekvő al-Zahra településen repült a levegőbe, nem messze Necarim zsidó teleptől. Egyes források szerint harkocsiágyú, mások szerint helikopterről indított rakéta végzett a palesztinokkal, akik közül kettő biztosan szélsőséges szervezet tagja volt.

MTI-információ

Képaláírás

Izraeli biztonsági erők vizsgálják át a környéket a megsérült busz közelében Fotó: Reuters

Comments are closed.