Forrás: NOL

Álcázott pokolgép ölt Tel-Avivban

Saron szerint a hágai ítélet „védnöksége” alatt követték el a palesztin akciót

Hírösszefoglalónk, 2004. július 12. 00:00

Stratégiát váltottak a jelek szerint a palesztin szélsőségesek: az öngyilkos merénylők után ezúttal álcázott pokolgéppel követtek el robbantásos akciót. Egy izraeli katonanő meghalt, legalább harmincan pedig megsebesültek, amikor egy busz mellett működésbe hozták a bokorban elrejtett szerkezetet a tel-avivi központi buszpályaudvar közelében.

A merénylet elkövetését az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai, azaz a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalom katonai szárnya vállalta magára. A robbantás ‘válasz az Izrael részéről Nabluszban és a Gázai övezetben elkövetett bűntettekre’ – közölte a szélsőséges csoport nevében telefonon egy férfi az MTI jelentése szerint. A merényletet két nappal azután követték el, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság jogtalannak ítélte az Izrael részéről Ciszjordániában épített biztonsági kerítést. Izrael az építkezést azzal indokolja, hogy így kíván védekezni a palesztin terroristákkal szemben. – Valószínűleg Ciszjordániából beszivárgott palesztinok telepítették a robbanószerkezetet a buszmegállóba – mondta az izraeli védelmi miniszter helyettese. Zeev Boim hozzátette: a merénylők feltehetően ott jutottak át izraeli területre, ahol a biztonsági kerítés még nem készült el.

Utoljára négy hónappal ezelőtt történt merénylet az országban. Akkor nyolc ember halt meg egy kettős öngyilkos robbantás következtében a Tel-Avivtól délre fekvő kikötővárosban, Asdodban. Ariel Saron miniszterelnök ezúttal a Nemzetközi Bíróságot is felelősnek tartja a merényletért. – A ma reggeli gyilkosság az első olyan, amelyet a bíróság állásfoglalásának védnöksége alatt követtek el – hangoztatta. Maga Arafat elítélte az akciót, úgy vélve, a merénylet provokáció volt. – Önök pontosan tudják, mint ahogy Izrael, az Egyesült Államok is tudja, akárcsak az európaiak, ki áll az események hátterében – jelentette ki a palesztin vezető anélkül, hogy kifejtette volna, mire gondol. – Elítéljük ezt az akciót, mint ahogy minden esetben elítéljük a hasonló cselekményeket – tette hozzá. Arafat korábban egyértelműen az izraeli titkosszolgálat embereit vádolta azzal, hogy ők állnak a robbantásos merényletek hátterében.

Antiszemita támadás Párizsban

MTI Hat, késekkel felfegyverzett arab férfi bántalmazott egy zsidónak vélt fiatalasszonyt egy Párizs környéki elővárosi vonaton, majd filctollal horogkereszteket rajzolt a hasára.

A késekkel felfegyverzett hat férfi először levágta a tizenhárom hónapos csecsemőjével együtt utazó 23 éves asszony haját, majd elszakították trikóját és nadrágját, és fekete filctollal három horogkeresztet rajzoltak a hasára. A kisgyereket kiborították a babakocsiból. Elrabolták a nő hátizsákját, amelyben a személyi iratai voltak, ezekből kiderült, a kisgyermekes nő a kiemelten jó környéknek számító XVI. kerületben lakik. Ebből támadói azt a következtetést vonták le, hogy az áldozat zsidó, majd felborították a gyermekkocsit, elvették pénzét, iratait. A francia rendőrség keresi az észak-afrikaiakat. Jacques Chirac francia államfő közleményben fejezte ki aggodalmát a történtek miatt, és követelte: mindent tegyenek meg a tettesek kézre kerítése és megbüntetése érdekében.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.