Népszava

Herzl Tivadar nevét viseli egy tér péntektől az osztrák főváros belvárosában, ahol a cionizmus atyjának tekintett gondolkodó halálának 100. évfordulója kapcsán ünnepségen kapott új nevet az eddigi Gartenbaupromenade.

Herzl Tivadar 1860-ban Pesten született, családja 1878-ban költözött Bécsbe. Az osztrák fővárosban szerzett jogi diplomát, ám újságíró lett. A zsidó állam című munkáját 1896-ban írta meg, 1902-ben Ősi föld-új ország című utópisztikus regényében leírta az általa megálmodott, Palesztina földjén létrejövő zsidó államot. Herzl Tivadart 1898-ban az akkor megalakult Cionista Világszervezet elnökévé választották, eközben folytatta újságírói, írói tevékenységét, színműveket, regényt, tárcákat írt. Az ausztriai Edlachban hunyt el 1904. július 3-án, földi maradványait 1949-ben exhumálták, és Izraelbe szállították.

A bécsi önkormányzat kulturális bizottsága a zsidó hitközséggel egyetértésben májusban döntött arról, hogy Herzl nevét kapja meg egy tér Bécsben. A döntés ellen levélben tiltakozott az Arab Liga bécsi képviseletének a vezetője, arra hivatkozva, hogy „a palesztinok kiűzésének szomorú emlékét idézi fel az arabokban és a muzulmánokban” a Herzl nevét viselő bécsi tér. Ausztriában mintegy 300 ezer muzulmán él, jelentős részük a mintegy másfél milliós Bécsben.

Comments are closed.