osztrák zeneszerző, karmester

1860. július 7-én született Kalischtben. Ifjúkorát Csehországban töltötte, zenei tanulmányokat Bécsben folytatott és élete legnagyobb sikerei is a császárvároshoz kötődtek. Nagyszabású karmester egyéniség volt.

Szigorúan ragaszkodott művészi elképzeléseihez, megalkuvást nem ismerve önmagától és az előadó művészektől tökéletes teljesítményt követelt. Karmesterként jelentős mértékben hatott a zenei közéletre, szellemiségre. Mégis mindenütt csak ideig-óráig tudott megmaradni, mert nem volt tekintettel személyes érdekekre és meggyökeresedett szokásokra.

Főleg Mozart és Wagner operáinak betanításában alkotott utolérhetetlenül nagyot. Lehetőség szerint törekedett a sztár- és vendégénekes rendszer felszámolására.

Mahler operakarmesteri működésének fontosabb állomásai: Hall, Laibach és Olmütz (1880-1885), Prága és Lipcse (1885-1888), Budapest (1888-1891), Hamburg (1891-1897), Bécs – ahol előbb karmester, majd igazgató volt és két éven át a filharmonikusokat is vezette – (1897-1907), végül pedig New York (1907-1910.)

Mahler élete másik fő céljának a komponálást tekintette. Ugyanaz a Toscanini, aki nagyra tartotta Mahler karmesteri képességeit, az V. szimfónia partitúrájáról 1905-ben ezeket írta sógorának. “… hidd el nekem, Mahler nem eredeti művész. Zenéjében sem személyiség, sem géniusz nincs… Minden lépésnél belebotlasz … valami triviálisba … Add hozzá mindehhez a technikai nehézségeket és az elméretezett arányokat”.

A XX. század hatvanas évei óta azonban ismét divatba jött Mahler muzsikája. “Csak ma vagyunk képesek rá, hogy Mahler dualisztikus vízióját, amellyel egyszerre mutatja be az egészséges és az elpusztult világot és amely egész életén át kínozta a komponistát, felismerjük muzsikájában” – vélekedett róla Leonard Bernstein. A századvég valósággal “diadalittasan kanonizálta” azt a Mahlert, akinek “kilenc szimfóniája, mint egy zsidó ember alkotása” egyszerűen töröltetett a náci Németország koncertjeinek műsoráról. Napjainkban a VIII. szimfónia (Ezrek szimfóniája) minden hangverseny művészeti csúcspontja.

Gustav Mahler 1888-ban, hatéves igazgatói szerződést írt alá, évi 12 ezer forintos javadalommal a budapesti operaházzal, amelynek abban az időben nem volt valami jó híre és rangosabb karnagy – a folyamatban lévő leépítések kellős közepén – vonakodott Pestre jönni.

Budapesti tevékenysége sem volt ellentmondásoktól mentes. Az operaelőadások színvonla jelentősen emelkedett, de nehezen tolerálták hajthatatlanságát. Mahler szerepének növekedésével egyre inkább háttérbe szorult az Operánál Erkel Sándor karnagy, Erkel Ferenc fia. A korabeli sajtó aknamunkát folytatott az idegen karmesterek ellen. 1890 októberében Zichy Géza lett az operaház intendánsa, aki Mahler eltávolítására törekedett. Csökkentette az igazgató hatáskörét és magához ragadta a művészeti irányítást. Erre Mahler – aki már korábban is tárgyalt a hamburgi operával – lemondott igazgatói állásáról és elhagyta Budapestet. Ezzel a budapesti Operaház nagy korszakainak egyike lezárult.

Mahler 1911. május 18-án hunyt el Bécsben.

Forrás: (Panoráma)

Comments are closed.