Izraeli politikus és munkáspárti vezető
Golda Mabovitchként született 1898-ban az oroszországi Kijevben. 1906-ban szüleivel együtt az Egyesült Államokba költözött, a család Milwaukee-ban telepedett le. Ott járt iskolába. 1917-ben feleségül ment Morris Meyersonhoz. Szocialistaként és zsidó nacionalistaként 1915-ben csatlakozott a Poale Cion szervezethez. Jiddisül és angolul tartott beszédei nagy ismertséget hoztak számára.
1921-ben férjével együtt elhagyta az USÁ-t és Palesztinában telepedett le. Csatlakozott a Jezréel völgyében lévő Merhavja kibuchoz, ahol hamar bekapcsolódott a politikai életbe.
1928-ban a Moecet Hapoalot, azaz a Dolgozó Nők Tanácsa nevű szervezet ügyvezető igazgatója lett és e munkája kapcsán két évig (1932-34) kiküldöttként az Egyesült Államokban, a Tanács amerikai testvérszervezeténél tartózkodott.
1934-ben visszatért Palesztinába, és kinevezték a Hisztadrut (a baloldali szakszervezet) Végrehajtó Bizottságába, később pedig a Hisztadrut Politikai Ügyosztályának vezetője lett.
Az 1940-es években résztvett a brit mandatárius hatalom elleni politikai harcban. Amikor a britek 1946 júniusában letartóztatták a jisuv teljes vezérkarát, a férfiakat, Goldát vezetővé választották és ő képviselte a jisuvot a britek előtt. Amikor Moshe Sarett kiszabadult a latruni börtönből, és a cionista kongresszusra ment (XXII., Bázel, 1946), majd utána az Egyesült Államokba távozott, Golda Meir vezette a Jewish Agency Politikai Ügyosztályát Jeruzsálemben Izrael kikiáltásáig.
Az 1947-es felosztási terv után, 1948 januárjában az Egyesült Államokba utazott, ahol az amerikai zsidóság pénzügyi támogatását próbálta megszerezni. 1948 május 10-én, négy nappal Izrael Állam kikiáltása előtt, titkos találkozón tárgyalt Abdullah transzjordániai uralkodóval azért, hogy rávegye: ne csatlakozzon azokhoz az arab államokhoz, akik a zsidó állam megtámadására készülnek.
Az állam kikiáltása után Izrael moszkvai nagykövete lett, egészen 1949 áprilisáig. Az első izraeli választás után a munkáspárti kormányban a munkaügyi miniszteri posztot töltötte be, és aktív ház,-és útépítési program megvalósításába kezdett. 1956-ban külügyminiszter lett, és e tisztségét 1965-ig megtartotta. Fontos lépése volt, hogy több afrikai „fejlődő” országgal baráti kapcsolatokat épített ki. 1965 és 1968 között a Mapai főtitkára lett. 1969 márciusában, Lévi Eshkol halála után miniszterelnök lett, és az 1969 márciusi választások után széles koalíciót alkotó kormányt alakított, mely a „nem háború és nem béke” szituáció kezelésére volt hivatott. 1969-ben látogatást tett Washingtonban, ahol Richard Nixon elnökkel folytatott tárgyalásokat. Miniszterelnökként rendkívül sokat tett a szovjet zsidók megsegítéséért. 1970 augusztusában elfogadta azt az amerikai békejavaslatot, mely az Izrael és Egyiptom közötti un. „anyagháború” feloldására törekedett, és a „biztonságos és elismert határok közé” történő izraeli visszavonulást irányozta elő. Válaszul a Gahal párt kilépett a kormányból.
Fontos diplomáciai lépéseket tett azért, hogy Izrael elszigeteltségét csökkentse. 1972-ben Nicolae Ceaucescu Romániájába látogatott, mely az egyetlen ország volt a keleti blokkban, mely 1967 után nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. 1973-ban a Vatikánban fogadta őt VI. Pál pápa, majd Izraelben látta vendégül Willy Brandt nyugatnémet kancellárt. Népszerűsége töretlen volt, a helyi humor szerint ő volt „az egyetlen férfi a kormányban”.
Ő volt az 1973-as jom kippuri háború idején a miniszterelnök, és pozícióját még az átmeneti veszteségek sem rendítették meg, így az 1973-as választáson is győzni tudott, és 1974 márciusában alakította meg új kormányát. A jom-kippuri háború felelősségét kivizsgáló Agranat Bizottság azonban elmarasztalta az ország katonai vezetését, ezért Golda Meir áprilisban lemondott. Utóda, ügyvezető miniszterelnökként Jichak Rabin lett. Golda Meir 1978 december 8-án hunyt el Jeruzsálemben.
Forrás: cionista.hu
