
Az izraeli hadsereg negyven fegyvert gyűjtött be katonaszökevényektől az elmúlt két hétben – írta a Háárec izraeli napilap, katonai körökre hivatkozva.

Megkezdődött hétfőn délelőtt az utolsó gázai övezeti zsidó település, Necarim kiürítése.

Ariel Saron izraeli kormányfő kitart a ciszjordániai települések fejlesztése mellett – írta a The Jerusalem Post.

Brigitte Bardot-hoz, a filmsztárból állatvédővé vált hírességhez fordultak az izraeli állatvédők a kiürített zsidó telepeken elhagyott állatok megmentése érdekében.

Az izraeli erők hétfő reggel megindultak Necarim, az utolsó kiürítendő gázai övezeti zsidó telep felé – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

A gázai övezeti zsidó telepek Izrael által történő kiürítése után a következő lépést a palesztinoknak kell megtenniük a közel-keleti béke megteremtése érdekében – jelentette ki helyi idő szerint vasárnap New Yorkban Jesse Jackson amerikai tiszteletes, tekintélyes polgárjogi vezető.

Terroristák után indított hajszát Egyiptom vasárnap a Sínai-félszigeten, s a biztonsági erők már az első nap 300 személyt őrizetbe vettek.

Több száz izraeli katona és rendőr behatolt vasárnap a Gázai övezet északi részén lévő Elei Sínai zsidó telepre, közvetlenül azután, hogy a kormány engedélyt adott annak kiürítésére.

A zsidó és a megalakítani tervezett önálló palesztin állam békés egymás mellett élését előrevetítő elképzelés mihamarabbi megvalósítását szorgalmazta vasárnap Mahmúd Abbász palesztin elnök.

Az izraeli kormány engedélyt adott vasárnapi ülésén a még felszámolandó gázai övezeti és ciszjordániai zsidó telepek kiürítésére.

Izraeli erők benyomultak vasárnap Katif gázai övezeti zsidó telepre, hogy folytassák a hét közepén megkezdett kényszerkitelepítést, amely egy napig szünetelt a zsidó szombat miatt.

Őrizetbe vettek Ammánban egy iraki férfit, akinek feltehetően köze volt az előző napi akabai rakétatámadáshoz – közölték jordániai biztonsági forrásból.

Izraeli erők érkeztek vasárnap virradat előtt Katif gázai övezeti zsidó telep kapujához, hogy folytassák a hét közepén megkezdett kényszerkitelepítést, amely egy napig szünetelt a zsidó szombat miatt.

Izraeli erők benyomultak vasárnap Katif gázai övezeti zsidó telepre, hogy folytassák a hét közepén megkezdett kényszerkitelepítést, amely egy napig szünetelt a zsidó szombat miatt.

Elfogták a rendvédelmi erők elől elmenekült gázai övezeti zsidó aktivistákat, akik egy palesztin településen rejtőztek el.

A Hamász szélsőséges palesztin szervezet számos fegyverese vonult fel szombaton Gázában a palesztin törvényhozás épülete elé, hogy megerősítse: tovább folytatják a harcot Izrael ellen.

Továbbra is támogatja az izraeliek többsége a kivonulást a gázai övezeti telepekről – derül ki a helyi közszolgálati rádió által ismertetett felmérésből.

A jövő év január 25-én tartják a palesztin területeken a parlamenti választásokat – jelentette be Mahmúd Abbász elnök.

Erélyesen elítélte a washingtoni Fehér Ház a jordán partoknál horgonyzó amerikai hadihajók és egy izraeli repülőtér ellen elkövetett pénteki rakétatámadást.

A zsidó szombat idejére, péntek estétől szombat estig szünetel a gázai övezeti telepek kiürítése – jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője.