Kezdőlap » JNA24 » Magyar Rádió

Magyar Rádió

Az iráni elnök újabb zsidóellenes kirohanást tett, alig néhány héttel azután, hogy világszerte felháborodást keltett, amikor kijelentette: Izraelt le kell törölni a térképekről. Most lényegében ugyanezt ismételte meg. Európában elsőként Németországban válaszoltak, és az új berlini diplomácia arra figyelmeztette Iránt: hagyjon fel az ilyen próbálkozásokkal.

Izraeli rakétatámadásban meghalt két feltételezett palesztin terrorista a Gázai övezetben. A két áldozat az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezethez tartozott.

Új jelképpel bővült a Nemzetközi Vöröskereszt – jelentették be Genfben.

Szemtanúk szerint az övezet déli részén fekvő Rafah városára kilőtt a rakéta egy magas rangú palesztin fegyveres vezetőt megölt és 10 embert megsebesített.

A parlament elsöprő többséggel fogadta el a jogszabályt, amely lehetővé teszi az ítélőképességük birtokában lévő, 17 évnél idősebb halálos betegeknek, hogy elutasítsák az orvosi kezelést és az életfunkciók mesterséges fenntartását.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága ötmillió forintra büntette az Újpest együttesét, mert a csapat drukkerei antiszemita rigmusokat kiáltoztak az MTK elleni összecsapáson.

Az izraeli hadsereg Ciszjordániában őrizetbe vette a netánjai palesztin öngyilkos merénylő apját és három fivérét. Előállították az Iszlám Dzsihád fegyveres palesztin szervezet négy tagját is.

Izraelben úgy tűnik, a választási küzdelem egyik vissza-visszatérő témája lesz az iráni atom.

A történelmi egyházak azt kérik, hogy módosítsák a jövő évi költségvetési javaslatot és biztosítsák intézményeik egyenlő finanszírozását.

Pados Gyula a Sorstalanság fényképezéséért a lódzi CAMERIMAGE fődíját. A Szezon című filmért Török Ferenc a legjobb rendező díját nyerte el Antwerpenben.

Izrael ismét felújítaná a palesztin radikálisok elleni célzott likvidálásokat, hogy megfékezze a zsidó állam elleni rakétatámadásokat.

A németországi közélet kiemelkedő egyéniségei fogtak össze, hogy megmentsék az Irakban elrabolt német régésznő életét. Hogy a háttérben mi történik, hogyan próbálják kiszabadítani, vagy váltságdíjat fizetnek-e érte, egyelőre nem tudni.

Izraeli repülőgépek rakétákkal támadták a Gázai övezetet éjszaka. Először vadászgépek bombázták Bét Lahia települést, majd egy helikopter nyitott tüzet egy épületre Gáza városában.

A palesztin elnök szerint Ariel Saron békét tud kötni a palesztinokkal, ha jövő márciusban újraválasztják miniszterelnöknek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elítéli a rasszizmus, az antiszemitizmus és a diszkrimináció valamennyi formáját, a labdarúgó pályákon és az élet minden területén.

A holokauszt kapcsán egyre inkább sikerül ledönteni a hallgatás falát – mondta a kancelláriaminiszter a témáról tartott magyar-orosz történészkonferencián.

Az Egyiptom és a Gázai övezet közötti határátkelő megnyitásával nehezen garantálható, hogy nem jutnak át olyanok is a határon, akiknek nem kellene. Az Egyesült Államok igyekszik feloldani az izraeli aggályokat.

Oroszország korszerű elfogórakéta-rendszereket ad el Iránnak – jelentette a Vedomosztyi című orosz lap.

Rettegett Iván – nem rettegett Iván. Ezt most már amerikai bíróság is elismerte, de talált mást. Úgyhogy az évek óta húzódó Demianiuk-ügy most a jelek szerint mégis kiadatással oldódik meg.

Autrans, a francia Alpok hegyi faluja a napokban ad otthont immáron 22. alkalommal a „Hegyi Filmek” nemzetközi fesztiváljának. A tematikus fesztiválon olyan alkotásokból mutatnak válogatást, melyekben a hegyi életé, a hegyben élők mindennapjaié és hegyi kalandoké a főszerep.