Forrás: Magyar Rádió

A németországi közélet kiemelkedő egyéniségei fogtak össze, hogy megmentsék az Irakban elrabolt német régésznő életét. Hogy a háttérben mi történik, hogyan próbálják kiszabadítani, vagy váltságdíjat fizetnek-e érte, egyelőre nem tudni.

Engedjék szabadon! – ezzel az óriásira nyomtatott főcímmel jelent meg a német közélet kiemelkedő képviselői által jegyzett kétségbeesést tükröző felhívás a nagy példányszámú vasárnapi újságban, a Bild am Sonntagban. Pártállástól és vallási hovatartozástól függetlenül Németország szinte minden vezető politikusa, értelmiségije, művésze aláírta a dokumentumot, amelyet az Irakban elrabolt német régésznő, Susanne Osthoff életének megmentése érdekében tettek közzé és próbáljak eljuttatni most az ismeretlen terroristák címére.

Mások mellett Angela Merkel német kancellár, Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitika főmegbízottja, a Németországban élő muzulmánok központi tanácsának vezetője, a németországi zsidókat összefogó szervezet vezetője, a Német Szakszervezeti Szövetség első embere és pártvezetők írták alá a felhívást.

Az ultimátum egyébként már két napja lejárt. Steinmeier külügyminiszter közölte, hogy az általa irányított berlini válságstáb egyszerűen nem tudott kapcsolatot létesíteni a terroristákkal. Ha ez igaz, akkor – mondják legalábbis itteni megfigyelők – nincs sok remény arra, hogy Susanne Osthoff és ugyancsak elrabolt sofőrje még életben van.

A Der Spiegel című hetilap úgy értesült, hogy kurd szervezeteken és Németország jordániai nagykövetségén próbálkozik a hivatalos Németország kapcsolatot keresni az állítólagos bűnösökkel, de ezt az egész folyamatot máskülönben homály fedi. A külügyminisztérium azért nyilván nem köti a közvélemény orrára, hogy végül is pontosan hol tart az ügy.

A németek ettől függetlenül valószínűleg hajlandók váltságdíj kifizetésére. Csak arra nem, hogy megváltoztassák politikájukat. A terroristák, avagy a közönséges bűnözők ultimátuma szerint Németországban a nő szabadon bocsátásáért fejében le kellene állítani az új iraki kormány támogatását.

Zentai Péter (Berlin)

Comments are closed.