Új tervek értelmében Izrael 750 lakásból álló új telepet épít a megszállt Ciszjordániában, Jeruzsálem közelében. Az elképzelést vasárnap bejelentő kormányzati tisztviselők szerint a lakások Givat Zeév telepen épülnek fel.
JNA - Jewish News Agency
Vallási szemináriumot vezet a jövő évtől az amerikai elitegyetemen, a Yale-en Tony Blair volt brit miniszterelnök.
Megemlékezés a szabadságharcosokról
1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójaalkalmából megemlékeznek a zsidó szabadságharcosokról. Program: szavalatok, beszédek, a hősök leszármazottaival együtt névsorolvasás, katonai tiszteletadás – díszlövés, Kél molé kezdetű ima, koszorúzás, Emlékezés köveinek elhelyezése, Káddis ima az áldozatok emlékére, Sófár fújás.
Tizenkettedik helyen végzett a magyar válogatott a férfi tőrözők szentpétervári Világkupa-versenyén.
A német ifjúsági miniszter kérése ellenére sem tették tiltották be azt az októberben megjelent ifjúsági könyvet, amely kigúnyolja a keresztény, a zsidó és az iszlám vallás bizonyos vonatkozásait.
Az izraeli hadsereg olyan utasítást kapott, hogy csökkentse aktivitását a Gázai övezetben, mert ritkábbak lettek az övezetből izraeli területek ellen indított palesztin rakétatámadások – közölték hétfőn név nélkül nyilatkozó izraeli védelmi tisztségviselők.
Súlyos összecsapások törtek ki pénteken Madrid központjában baloldali fiatalok és rendőrök között, hét tüntetőt előállítottak – jelentette a spanyol rádió. A randalírozók üvegpalackokkal, kövekkel dobálták a rendőröket, akik gumilövedékekkel és könnygázzal válaszoltak.
Huszonöt éve, 1983. március 3-án vetett véget életének Arthur Koestler magyar származású író, újságíró, a világszerte ismert Sötétség délben szerzője. Kösztler Artúr néven született Budapesten, 1905-ben. A család 1919-ben Bécsbe költözött, ott kezdte meg egyetemi tanulmányait is, elektrotechnikát és pszichológiát tanult.
Az első helyen kiemelt amerikai Andy Roddick váratlan vereséget szenvedett a svéd Robin Söderlingtől a memphisi fedettpályás tenisztorna negyeddöntőjében. A női mezőnyben már az elődöntőnél járnak. Kiesett a harmadikként rangsorolt izraeli Shahar Peer, fináléba jutott viszont a hazai kedvenc Lindsay Davenport.
Újabb izraeli akciókban szombatra virradóra meghalt tíz palesztin a Gázai övezetben. Mindannyian az övezet északi részén található Dzsabalíja menekülttáborban kaptak halálos sebet, volt közöttük olyan, aki légi csapástól, mások az övezetbe behatoló izraeli katonák lőfegyvereitől.
Több mint ötven palesztin halt meg szombaton a gázai övezeti izraeli katonai műveletben – közölték kórházi források. Az intifáda, a palesztin felkelés kezdete, 2000 szeptembere óta ez volt az egyik legsúlyosabb palesztin veszteség.
A Gázai övezetbeli erőszakos cselekmények beszüntetésére szólította fel Izraelt és a palesztinokat vasárnapra virradóra az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
Izrael folytatja katonai akcióit a Gázai övezetben a „terrorista-ellenes csoportok” ellen és ezt nem szándékozik egyetlen pillanatra sem abbahagyni – jelentette ki vasárnap a heti kormányülés elején Ehud Olmert izraeli kormányfő.
Mahmúd Abbász palesztin elnök szombat este a palesztin-izraeli béketárgyalások felfüggesztése mellett döntött, miután a nap folyamán több mint félszáz palesztin vesztette életét az izraeli hadsereg gázai övezeti műveleteiben – közölték Abbász hivatalában.
Három évig tartó, 400 millió dolláros (69,7 milliárd forintos) felújítást követően szombaton ismét megnyitotta kapuit New York egyik leghíresebb szállodája, a Plaza Hotel. A turistalátványosságnak számító, Central Parkra néző épület 1907-ben nyílt meg.
A jeruzsálemi Izraeli Múzeum, majd a Jeruzsálem melletti keresztény kegyhelyek felkeresésével kezdte meg vasárnap Sólyom László köztársasági elnök izraeli látogatását. A péntekig tartó állami vizit hivatalos része hétfőn kezdődik, ekkor találkozik az államfő Simon Peresz izraeli államelnökkel. 16 éve ez az első magyar államfői látogatás a zsidó államban.
Hosszú betegség után, 68 éves korában szombaton meghalt Szegedi Molnár Géza előadóművész, aki 1985-ben Ausztriában, a schwechati repülőtéren egy izraeli fellépésre utazva arab terrortámadás kereszttüzébe került – tájékoztatta a család vasárnap este az MTI-t.
Tízezren írták már alá azt a petíciót, amelyet neves francia értelmiségiek indítottak Nicolas Sarkozy államfőnek a holokauszt iskolai megemlékezésére vonatkozó javaslata ellen – írta pénteken a Nouvel Observateur című francia hetilap.


