Kezdőlap » JNA24 » Híradó

Híradó

A tetteseket nem sikerült megtalálni

A kormányfő látogatást tett a Holokauszt Emlékközpontban, ahol a Jogfosztástól népirtásig – a magyar holokauszt áldozatainak emlékére” című tárlatot nézte meg

Két hete a dán szövetség még azt fontolgatta, hogy lefújják a mérkőzést

Megnyílt a Holokauszt Emlékmúzeum állandó kiállítása

Húsz éve, 1986. február 23-án hunyt el Budapesten Mérei Ferenc Kossuth-díjas pszichológus, a múlt századi magyar lélektan egyik legnagyobb hatású alakja

A palesztin mozgalom a pénzügyi támogatások megvonása után a muszlim világ segítségére számít

A német kancellár szerint a kereszténydemokrata párt 12 éves programja egy sor mai kérdésre nem ad választ, köztük külpolitikai, szociális és társadalmi kérdésekre

A palesztinok köveket hajigáltak a katonákra, akik fegyveresek elfogása végett érkeztek a ciszjordániai táborba

A radikális Hamász hétfőn hivatalosan is Iszmáil Haníjét jelölte palesztin miniszterelnöknek

Ha nem indul a videó, kattintson ide

David Irving a bíróság előtt beismerte bűnösségét

Ha nem indul a videó, kattintson ide

Az ok nem más, mint a Farkasok völgye című török film

Irving csaknem 30 könyvet írt, amely vitatja a holokausztot, és egyebek között azt állítja, hogy a koncentrációs táborokban, nem gázkamrákban és kivégzés során, hanem betegségekben, például tífuszban halt meg sok fogoly

Gerhard Schmidhuber letartóztatta a nyilaspogrom német szervezőit, és nem robbantotta fel az aláaknázott zsidó házakat – állítja a történész

A két palesztin feltehetően robbanóanyagot telepített, ezért lőtték le őket

Iszmáil Haníje a radikális szervezet politikai bizottságának tagja, ő vezette a Hamász listáját a január 25-i palesztin parlamenti választásokon

Izrael a többi között leállítja az adókból befolyó pénzösszegek havi átutalását a Palesztin Hatóságnak és korlátozza a palesztinok utazási lehetőségeit is

A teheráni hírszerzés vezetője szerint „ostobaság” lenne a zsidó állam részéről egy Irán elleni támadás

A két palesztint azért vették célba, mert azok az övezetet és Izraelt elválasztó biztonsági kerítés mentén feltehetően robbanóanyagot telepítettek