Ehud Olmert utasítást adott a biztonsági szolgálatnak, hogy még csírájában fojtsák el a terrorakciókat
Folytatódtak a barátságos mérközések
A világbajnok brazil labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen Ronaldo góljával nyert Moszkvában az orosz csapat ellen
Az izraeli El-Al utasai mellett azok négylábú kedvenceinek is kedvezményeket biztosít
Izraelben egyre nő a „virtuális rabbik” népszerűsége, mivel a vallásos emberek egyre gyakrabban tartják a kapcsolatot vallási vezetőikkel az interneten keresztül
Az izraeli kormányfő kijelentette: „a Hamász valóban ellenség, de nem nyilváníthatunk ellenséggé minden palesztint”
A kocsiban az Iszlám Dzsihád szervezet egyik vezetője ült
Ezúttal a múlt héten Bogotában döntős Szávay Ágnes, Jasmin Wöhr kettős sem járt sikerrel

Kedden és szerdán a fővárosban többször is óriási dugókat okozhatnak a biztonsági útzárlatok: szakaszosan zárják le azokat az utakat, amelyeken Putyin és küldöttsége közlekedik

Két férfi nőnek maszkírozva próbált kirabolni egy belga ékszerboltot – sikertelenül, mert az ajtónyitó helyett a riasztógombot nyomták meg

Két lengyel és egy román kamionsofőr több száz doboz ukrán cigarettát és több liter zárjegy nélküli szeszt próbált az országból kivinni

A vb-házigazda németek Olaszországba látogatnak

Az izraeli robbanás pontos oka egyelőre ismeretlen

Nehéz négyesbe került a magyar U20-as női kosárlabda-válogatott a júliusi, Sopronban sorra kerülő Európa-bajnokság krakkói csoportsorsolásán

Livni az izraeli közszolgálati rádiónak fejtette ki, hogy Abbász „nem lehet fügefalevél egy terrorista hatóság számára.”

Lyonban és Bordeaux-ban is ezrek vonultak az utcára a rasszizmust elítélve

Kormányforrásból származó értesülés szerint Mofaz közölte a kabinettel, hogy a hadsereg „növelni fogja a nyomást”

Lahorban a pakisztáni hatóságok betiltották a gúnyrajzok elleni tiltakozó nagygyűléseket azután, hogy számos korábbi tömegtüntetés halálos áldozatokat követelő zavargásokba torkollott

Iszmáil Haníje szerint a Hamász kész a „szakaszos békére”, de ez alatt csak tűzszünetet értenek

A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia a párizsi Théatre de Chatelet-ban rendezett ünnepsége elején néhány tüntető foglalta el a színpadot