Forrás: Híradó

Lahorban a pakisztáni hatóságok betiltották a gúnyrajzok elleni tiltakozó nagygyűléseket azután, hogy számos korábbi tömegtüntetés halálos áldozatokat követelő zavargásokba torkollott

Mintegy huszonötezer ember tiltakozott békés nagygyűlésen a Mohamed-karikatúrák ellen vasárnap Pakisztán legnagyobb városában, ezalatt az ország keleti részén fekvő Lahorban a rendőrség több tucat tüntetésre készülő iszlamista letartóztatásával megakadályozott egy illegális tiltakozó megmozdulást.

Lahorban a pakisztáni hatóságok betiltották a gúnyrajzok elleni tiltakozó nagygyűléseket azután, hogy számos korábbi tömegtüntetés halálos áldozatokat követelő zavargásokba torkollott. Az ország legnagyobb városában és gazdasági központjában, Karacsiban azonban zavartalanul az utcára vonulhattak a tüntetők.

Karacsi belvárosában a tiltakozók a „Vesszenek az istenkáromlók”, „Vesszen Amerika” és „Szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatokat az európai országokkal” jelszavakat kiabálták a nagygyűlésen, amelyet az egyik szunnita muzulmán csoport hirdetett meg.

A rendőrség szerint a mostani volt a legnagyobb megmozdulás a kikötővárosban február 16. óta, amikor 40 ezren tüntettek az először egy dán napilapban megjelent karikatúrák miatt.

Lahorban a hatóságok közlése szerint 19, egy iszlamista pártszövetség szerint több mint száz embert tartóztattak le a rendőrök a vasárnap hajnalban kezdett megelőző célú akcióban. A Muttahida Madzslisz-i-Amal (MMA – Egyesült Akciófórum) délelőtt még úgy nyilatkozott, hogy kitart szándéka mellett, és vasárnap délután az utcákra küldi híveit. Lahorban lezárták a belvárosi üzletnegyedbe, a tervezett tüntetés helyszínére vezető utcákat. Tizenötezer rendőrt és 3 ezer főnyi más karhatalmi erőt mozgósítottak, hogy járőrözzenek, ellenőrizzék a nagyobb útkereszteződéseket, és megvédjék a középületeket, a mecseteket és a konzulátusokat az esetleges támadásoktól.

A keleti országrészben lévő Multán városában körülbelül 300 síita tüntetett a gúnyrajzok és az iraki Aranymecset felrobbantása miatt. A tiltakozók Dánia, az Egyesült Államok és Izrael zászlóit égették, és felgyújtották George Bush amerikai elnök képmását.

Hongkongban mintegy ezer muzulmán tüntetett békésen a Mohamed-karikatúrák miatt vasárnap egy belvárosi parkban.

mti / hirado.hu

Comments are closed.