Kezdőlap » JNA24 » Híradó

Híradó

A hadsereg a támadást azzal indokolja, hogy libanoni gerillák elhurcoltak két izraeli katonát A Hezbollah gerillái elfogtak két izraeli katonát

Az államfőt már hat női beosztottja vádolja

A hírt a szélsőséges szervezet televíziója közölte

Mohammed Deif az első helyen szerepel az Izrael által körözött terroristák listáján

Az smeretlen elkövetők horogkeresztet és antiszemita falfirkákat mázoltak éjszaka Róma „Régi Gettó” néven ismert zsidónegyedének falaira

Mumbai elővárosában hét robbanás szaggatott szét egy vasúti szerelvényt

Az izraeli hadsereg összevonta gyalogsági erőit és páncélosait, hogy felkészüljenek a Gázai övezet „mélységébe” való újabb behatolásokra

A Gáza városától északra történt támadásban további négy serdülő megsebesült

A győzelemk három pontot érnek

A csehországi Racicében rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon a magyar küldöttség fölényesen az első helyen zárt az összesített éremtáblázaton

Nem hajlandó július 18-a előtt számháborúba bocsátkozni Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter arról, hogy pontosan hány, gyermekkel rendelkező rendezetlen státusú külföldi család kaphat tartózkodási engedélyt Franciaországban

Az izraeli hatóságok úgy döntöttek, hogy megtagadják a kapcsolatfelvételt Roman Giertych lengyel közoktatási miniszterrel, mert a tárcavezető az antiszemitának tartott Lengyel Családok Ligájának (LPR) az elnöke

Újabb légi támadásokat indított vasárnap Izrael a Gázai övezetben fekvő palesztin célpontok ellen, miután elutasította Iszmáil Haníje palesztin kormányfő tűzszüneti ajánlatát

Két heti tanácskozás után kötelező ellenőrzéseket előíró hivatalos nyilatkozat elfogadása nélkül ért véget New Yorkban az ENSZ értekezlete a kézifegyverek illegális kereskedelme ellen

A város 62 évvel ezelőtt teljes lakosságának 10 százalékát vesztette el a deportálások miatt

Az izraeli hadsereg azt közölte, nem lőtt a jelzett körzetben

Ehud Olmert elutasította a palesztin kormányfő tűzszüneti felhívását

Iszmáil Haníje mindezt szombaton jelentette be

Az izraeli hadműveletek során csaknem 30 palesztin halt meg az elmúlt napokban

A Hamász szerint csupán tárgyalások útján lehet megmenteni a katona életét