Az izraeli katona elrablása miatt kirobbant válság megkeményíti a palesztin álláspontot a fogoly sorsát illetően. A Hamász azt ígéri: a zsidó állam „minden csepp kiontott vérért meg fog fizetni
A Hamász szerint Izrael katonai előrenyomulása a Gázai övezetben megnehezíti az izraeli katona elrablása miatt kirobbant válság rendezését.”Az elfogott katona ügye sokkal bonyolultabbá vált, mint amilyen az offenzíva előtt volt” – áll a szervezet által kiadott közleményben, amelyben a Hamász választ ígért az izraeli hadsereg gázai behatolására.
A megszálló kormány helytelenül feltételezi, hogy a népünk ellen elkövetett cionista mészárlás sikeres lesz abban, hogy nyomásgyakorlással visszaszerezzék a foglyul ejtett katonát” – fogalmaz a Hamász közleményében.
Csütörtökön intenzívvé vált az izraeli hadsereg előrenyomulása a Gázai övezetben: légicsapások és szárazföldi hadműveletek következtében 21 palesztin vesztette életét. Az offenzíva június 28-án kezdődött a három nappal korábban elrabolt izraeli tizedes kiszabadítására.
Az izraeli hadsereg vezérkari főnökének pénteki bejelentése szerint az izraeli erők negyven palesztin szélsőségessel végeztek a hadműveletek kezdete óta. „A terroristák súlyos árat fizettek” – hangoztatta Dan Haluc altábornagy az izraeli rádióban.
hirado.hu/MTI

