Kedves Barátaim!

Erre a szombatra nagyon készültem… egy võlegény (ma már férj) ünnepélyes felhívása volt a Tórához. Éneklés és cukordobálás. És utána rögtön Mázkir. Furcsa átmenet. Nem tudtam, hogy fogom levezetni, mert mindkettõhöz különleges lelkiállapot kell. És önmagam is megdöbbentem milyen szépen ment át az egyik a másikba. Nagyon boldog voltam…

Szerintem nagyon kevés ember volt, aki látott már ilyen szituációt.

És ami még nagyon fontos, hogy voltak vendégek, akik sohase látták még a zsinagógánkat. Majd a hátunk mögött dicsérték meg a közösséget.

Ám a héten a szomorúság is irányította a zsinagógánk életét. Ha vannak igaz emberek, akkor egy ilyen ment el közülünk. Deák Béla bácsi a maga 94 évével, végtelen jóságával és bájával barátunk és társunk volt.

A közösség Béla bácsi két testvérével együtt gyászolja. Elnök úrral azt gondoltuk, hogy a gyászhétben megpróbáljuk biztosítani számukra, hogy a mi zsinagógánkban tudjanak a testvérek káddist mondani.

Ez a gesztus nagyon fontos pontja A KÖZÖSSÉG kialakulásának, hiszen nem attól lesz egy közösség mûködõ közösség, hogy a zsinagógát megszépítjük, hanem attól, hogy felelõsséget éreznek egymás iránt.

Elgondolkodtam…

A valóság és a sors adott.

Irányítjuk lépteinket és belépünk a megépített utcákba, ismeretlen vagy ismert barátaink közé. Ez az élethelyzet. Ki kell igazodnunk, le kell „gyõznünk” a félelmünket.

Igen, az élethelyzeteink adottak. Ebben determináltak vagyunk.

De rajtunk áll azonban, hogyan viselkedünk ebben a helyzetekben.

Itt a szabadságom!!!

Az utca, a sors, az élet és az emberek adottak.

Az ünnep adott volt és az emlékezés is. Maradandóvá kell tenni ezt.

Élethelyzeteink nagy részét – családunkat, szociális körülményeinket, betegségeinket – szinte „készen kapjuk”, vagy legalábbis igen sok, tõlünk független külsõ faktor határozza meg azokat. Betoppanunk a valóságba és túl kell élni, értékessé és fontossá kell tenni.

EZT MEG TUDJUK TENNI, hiszen viselkedésünk szabályozása a hatalmunkban van, tõlünk függ. Mi döntünk, hogy segítünk-e vagy sem. Eddig sikerült.

Ekkor fonódik össze életünkben a determináció, a sors általi bezártság és a szabadság.

Abban kell a legkiválóbbnak lenni, ami tõlünk függ! Hiszen egy adott helyzetben sokféleképpen lehet viselkedni. Egy pillanat alatt lehetünk nemesek, ám alávalók is. Óriási belsõ és lelki harc visz elõre, nemesbé váláshoz.

Hogy miért kaptuk az Örökkévalótól ezt a tehetséget? Hogy ne az ösztönök vezéreljenek, hogy szabadon tudjunk dönteni?

A Tóra leírja, és ezen a héten olvassuk fel, hogy a kohanitáknak meg kell áldaniuk Izrael népét minden nap. Ezt az áldást a mai napig õrizzük. Napjainkban a szülõk áldják meg ezekkel a szavakkal és kézráhelyezéssel a gyermekeiket. (lásd melléklet!!!!)

Ám az áldásoknak van egy fontos elvárása: szeretettel kell mondani. (Benne is van az áldás elõtt elmondandó áldásban, hogy „beáhává” szeretetben kell áldani)

Ritka parancs. Annak a kohénnak, aki kimegy a népét áldani, meg kell tisztítania a szívét, vagy ne menjem ki. – nagyon nehéz feladat. Önmagával kell megküzdenie, a népe és a rábízott szent hivatás érdekében.

Valószínû a szabadság értelme a nehéz helyzetek nemessé formálása viselkedésünkkel.

Együtt örültünk a võlegénynek és a menyasszonynak, együtt emlékeztünk az eltávozottakra, és a héten együtt adtuk meg a lehetõséget két férfinak, hogy a testvérük után elmondják a gyászimát.

2 megjegyzés:

– a mellékelt képen látható kisgyermeken nincsen tfilin, csak a szíja! A gyerek kérte, az édesapját, hogy rakja fel neki is a szíjat, amikor látta, hogy az apuka feltekeri önmagának az imaszíjat a zsinagógában.

– a gyõri zsinagógával folytatom a zsinagógaképes sorozatunkat!

imarend:

Június 9. péntek reggel 7.15: Reggeli ima – Deák Béla bácsi utáni káddismondás miatt

június 9. péntek este 19.00. óra: Szombat-köszöntõ

június 10. szombat reggel 8.30: elõimádkozás tanulás

június 10. szombat reggel 9.00. óra. Szombat reggeli ima nászó hetiszakasz

június 10. szombat reggel ima után: klasszikus héber-nyelv oktatás

Június 12. hétfõ reggel 7.15.: Reggeli ima

Június 14. szerda 17.00. óra Talmud Tóra és héber nyelvoktatás: Téma: nõk és az ima

Június 15. csütörtök reggel 7.15: Reggeli ima

mindenkit szeretettel vár a közösség nevében:

A-Z

www.zsinagoga.net

06.30.240.79.29

OTP — 11773126-00024284 (Szepesi Judit)

One Response to “„és tessék mondani, most örülnöm kellene?””

  1. Mari

    „Betoppanunk a valóságba és túl kell élni, értékessé és fontossá kell tenni.” – ez a mondat ma, nagyon sokat segített.

    Köszönöm!

    Mari