Amikor eldöntöttem, hogy egy külön bejáratú blogot nyitok a zsidóságba való betérési tapasztalataim rögzítésére, korántsem akartam nyílvánosan tenni ezt. Az {url:http://az-en-hitem.freeblog.hu} -t saját fejlődésem nyomonkövetése végett indítottam és boldog voltam, hogy legalább magammal beszélhetek erről.

Azóta egyre több hozzátartozómnak vallottam be betérési szándékomat. Eleinte normális a félelem, hiszen a visszautasítás, a negatív, kirekesztő attitűd, barátok eltávolodása minden embernek traumatikus élmény. Mérlegelnem kellett, hogy fontosabb-e egy jóbarát rejtett antiszemitizmusának elfogadása az én betérési szándékomnál?
Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy betérésem nem alku tárgya. Egyetlen vallás sem egy piszkos gatya, amit könnyűszerrel váltani lehet, ha kényelmetlen. Márpedig ha egyetlen vallás sem rázható le overnight, akkor a zsidó lét, kulturális identitás – melynek nyílván a vallás a gyökere – különösen nem váltható.

Nem vagyok halakhikus értelemben zsidó (anyai ági dédnagyszüleim állítólag elfelejtettek zsidónak lenni, de az ő származásuk sem bizonyítható), a betérési procedúrának még neki sem láttam, ám mégis úgy érzem, „zsidóságom jármát” valamilyen mértékig magamon viselem. Alapvetően boldog vagyok emiatt és egyedül csak azt sajnálom, hogy életem eddigi éveit „zsidóságom” nélkül éltem. A betérés lehetőséget ad arra, hogy többé ne legyek idegen magam előtt.

A szombatot (egyelőre) otthon tartom, kéthavi teljes szabadidőmet Herman Wouk és Hayim Halévi Donin könyvére fordítottam, Leon Urist olvastam, klezmert hallgattam. A Tánách-tól Martin Buber-ig minden erős hatással van rám.

Egy csöppet sem ijedtem meg attól, hogy mindez esetleg mánia lenne, hóbort, bizarr hobby. Egyáltalán nem az …(szerencsére). Ez identitásváltás, méghozzá alapvető, melynek hatását személyiségemre máris tapasztalom.

Például érzem lelkemben azt a késztetést, amit a héber „cheszed” -szó ír le. Teszek, cselekszem. Micvákat teljesítek, ami által egyre boldogabb vagyok. Tanulok héberül és sokszor az az érzésem, mintha nem is tudatosan sodródnék egyre közelebb a zsidó lét felé, hanem mély, tudattalan meggyőződésből.

Eddigi tapasztalataim szerint a legnehezebb egy zsidó közösségbe járni. Erdélyben kevés lehetőség is van erre, no meg én is „tartok” attól, hogy nehogy túlságosan csodabogárként tekintsenek rám, aki azt akarja „csinálni” magából, amibe mások (csak úgy) beleszülettek.

A legfőbb vágyam az, hogy szerves része legyek egy zsidó közösségnek. Mindenesetre próbálkozni fogok.

Zsidóvá válni egyedül is megy, de zsidóként élni igazán csak közösségben lehet.