A minap egy olyan űrlappal találtam magam szemben, melyen felekezeti hovatartozásom is be kellett jelöljem. Ha egy másodpercig is szerepet cserélsz velem, pillanat alatt láthatod, hogy rengeteg kérdés merül fel egy ilyen egyszerű formaság alkalmával is egy betérő fejében (bár nem egy született zsidó gondolkodik el egy ilyen helyzetben)…

Hirtelen ilyen dolgok villantak át fejemen, mint az hogy most ez alapján valamilyen adatbázisban az én nevem is a „zsidó kulcsszó alatt lesz látható, valamennyi ott szereplő „sorstársammal egyetemben… Közülük talán sokan soha nem fogadnának el engem zsidónak, még akkor sem, ha magánál Jonah Metzgernél térnék be. A többiek esetleg elérzékenyülnének, és – már az első perctől – értékes családtagként tisztelnének.

Ismétlőkérdés: Miért is nehéz betérőnek lenni?

Válasz: Azért, mert nyakig identitászavarban, de nagyon mély elkötelezettséggel, motivációval, teljes egészében outsider-ként egy olyan identitás felé kell törekedni, melynek „beleszületett képviselői közül sokan ugyancsak nincsenek tisztában vallási-nemzeti identitásuk értékeivel. Ezért gyakran nehéz olyan közösségre lelni, ahol a betérő végre hazaérkezhet.
Egy betérő joggal fél attól, hogy kezdeti rituális tapasztalatlansága, „biológiai gyökértelensége” miatt és csoporttagság híján nemigen lesz mit kezdjen erős „zsidó-érzelmeivel.
Egy betérő eleinte úgy vallásos, hogy nincs is vallása.
Régi vallása már nem nyújt semmit régóta, az új vallás-identitás-sorsközösség-nemzetiség meg egy olyan terep, melyhez egy állandó megfelelési kényszer társul. Nem ismerhetem a moábita Rút, vagy Abraham ben Abraham lengyel földesúr, vagy éppen a talmudi Akiva rabbi szüleinek az érzelmeit, de valószínűleg rengeteg közös lehet bennünk.

Identitászavar?
Szerintem egy betérni vágyó személynek megvan a maga kis galutja. A diaszpóra-zsidóság jellegzetes betérő-diaszpórájának tagja.
Azok, akik Izraelben térnek be, valószínűleg másképp érintettek ebben, hiszen ott, a közösség szempontjából egyre inkább a zsidóság számbeli csökkenésének demográfiai mutatói figyelembevételével tevődik fel a betérés kérdése.

Hogyan definiálhatja magát egy betérő úgy, hogy letisztultak legyenek a gondolatai „definiálás után???? Sehogy.

Pl. jómagam.
Zsidó vagyok.
Szilárdan ennek érzem és tudom magam fokozatosan már több mint két éve.
Papírom (még) nincs róla.
A halacha szerint nem vagyok az.
Egyesek annak tartanak, mások nem.
Nem vagyok tagja egy hitközségnek sem.
Származásom szerint legjobb esetben 1/8-arányban vagyok az.
Nem volt briszem, nincs héber nevem, nem voltam bár micvá.
Reggel és este önkéntelenül az ajkaimra jön a Smá Jiszróel első szakasza és gyanítom, hogy ez halálom pillanatáig már csak így lesz.
Zsinagógába járni még nincs lehetőségem, sajnos.
A hetiszakasz-kommentárokat hétről-hétre egyszerre öt helyről szerzem be (az OR-ZSE honlapjáról, a Lubavicsiak honlapjáról, a Torah.org-ról, az Aish HaTora honlapjáról, valamint az Ohr.edu-ról) és nagy energiabevetéssel folytatom a megismerést.
Egyre jobban vagyok tudásom, életmódom szerint is zsidó, nemcsak érzelmeim szerint…

Mégis melyik az a pillanat, amikor már bizonyos leszek efelől? Amikor alámerülök a mikvében, amikor körülmetélnek, amikor megkapom a betérést igazoló papírt, vagy pedig akkor, ha egy közösség szerves része és aktív, elismert tagja leszek?

A Talmud Sávuot traktátusa azt mondja (39a), hogy az összes betérő lelke ott volt a Szináj-hegynél, a Tóraadásnál.

Amikor ezt olvastam, nagyon megrendültem. Hirtelen olyan közel éreztem magamhoz ezt a sorsot, hogy nyomban tudtam: meg és halnék érte.